Menjünk a moziba KI!
Az utóbbi vonulatot erősíti a csillaghegyi Kárpát elnevezése, míg a Munkás, a Terv, a Hazám (Váci út), illetve a Kultúra az ideológiaibb megközelítésre mutat példát. (Külön felhívnám a figyelmet a hetvenes évek Kinizsi mozijára, amely ekkoriban még egyszerűen Kultúr volt. Tudják, ma hogy hívják? Hát az a Kultiplex.)
No de ne ragadjunk le a neveknél, hiszen a moziban az a legkevésbé érdekes, hogy mi van a cégtáblára írva. Jól tudta ezt a Budapesti Fővárosi Tanács Mozgóképüzemi Vállalata is, amely az 1964-65-ös tanévre Ifjúsági mozibérletet bocsátott ki. Az általános iskolák, középiskolák és ipari tanulóintézetek tanulói számára rendszeresített rózsaszín kartonlap egyetlen forintba került. Birtokában "a bérlettulajdonosok a filmszínházakra megállapított kedvezményes helyáron" válthatták meg jegyeiket.
Egy dolog különböztette meg ezt a bérletet a későbbi tömbjegyektől: kibocsátói még hatni próbáltak a mozilátogató ifjúság ízlésére. No nem mintha akkoriban túl sok ledér mulatsággal szolgáltak volna a filmszínházak. Családom emlékei szerint a Lobó, a farkas volt tán az egyetlen alkotás, amely iskolakerülés idején tizenhatodszorra is felhőtlen szórakozást nyújtott. Mégis, a bérlethasználó ifjúság egyfajta akadályverseny keretében vehette csak igénybe a felkínált kedvezményt. Az első, a második és a harmadik szelvényt még bármely előadásra fel lehetett használni, persze csak a tulajdonos korhatárának megfelelő filmhez. Negyedszerre viszont minőségi műélvezetnek kellett következnie: a Különös ismertetőjel, a Homéros földjén, a Képek a magyar némafilm történetéből, a Válás Budapesten és a Lángoló évek című alkotások közül választhatott az ifjúság. Aki pecséttel igazolta valamely mű megtekintését, újfent szabadon használhatott föl három jegyet, majd jött a Moszkvai séta, a Ha egyszer, húsz év múlva, az Aranykezű Mária, a Talpalatnyi föld vagy a Fekete Péter. A kitartók jutalma négy maguk választotta film volt. Persze a 18 éven felülieknek szóló, vagy a Corvin, a Vörös Csillag és a Szikra - bemutató! - mozikban futó előadások szóba sem jöhettek.
Nem tudom, a többi tulajdonos mennyire volt elszánt, de az a hajdani diák, akinek a bérlete a kezembe került, csak egyetlen szelvényt vágatott ki a lapról. Talán nem meglepő, hogy idővel a rendszer is megváltozott. Az 1979-es Budapesti mozitérkép című kiadvány már egy egészen más szisztémáról tudósít. Az akkori 86 filmszínház immár harcban állt a televízió másfél csatornájával, így a Fővárosi Filmforgalmazási és Moziüzemi Vállalat határozott reklámtevékenységet volt kénytelen folytatni.
Jó szívvel ajánlották a stúdióhálózatot és a Főmo vetítőszolgálatát, akárcsak a gyerekelőadásokat - a legtöbbet a körúti Mátrában lehetett látni. "Többet tud meg a világról a Horizont műsorából!" - állították a manapság kápolnaként funkcionáló, Dohány utcai moziról, a Szent István körúti Tanácsot pedig a magyar filmek otthonaként hirdették. Voltak éjszakai előadások, vasárnap délelőtti matinék és persze mozibérletek is. A tizenkét szelvényes ifjúsági 50 forintba, a 10 szelvényes nyugdíjasbérlet 11 forintba került. Külön tömbjegyet kínáltak az iskolai csoportoknak és a szocialista brigádoknak, hangsúlyozva, hogy a felnőttek kedvezményei "a felemelt helyárú filmekhez is érvényesek".
Aki pedig ebből sem látja az idők lassú, de határozott változását, annak hadd említsem meg: ebben a tájékoztatóban már nyoma sincs a korábbi Lenin-idézetnek, miszerint "Az összes művészetek közül számunkra legfontosabb a film." Ebben legfeljebb azt olvashatjuk, hogy "Menjünk a moziba KI!". Akkoriban hat kertmozi is működött a nyári Budapesten.
