Temessük-e az EU-t?
A történtek alapos elemzést érdemelnek. Meg kell vizsgálni: mit rontottunk el, hogy két olyan ország választói mondtak nemet, ahonnan közel fél évszázada elindult Európa egyesítésének gondolata? És mire mondtak nemet?
Valamennyi elemző egyetért abban, hogy Franciaországban és Hollandiában a választók elsősorban a népszerűtlen kormányt utasították el. Azt kell alaposan megvizsgálni, hogy miért utasították el sokan az egységesülő Európa eszméjét és az Európai Unió tevékenységét is. Ennek alapján lehet megfogalmazni, hogy mit kellene tenni az állampolgárok véleményének megváltoztatásáért.
A nem szavazatok egy részét a munkahelyek és a szociális vívmányok elvesztésétől való félelem motiválta. A gazdasági nehézségeket az emberek elsősorban a bővítés számlájára írják. A tizenötök gazdasági gondjai azonban évekkel megelőzték a bővítést. Amikor a bővítésről döntöttek, még szárnyalt Nyugat-Európa gazdasága. Mire azonban megtörtént a tíz ország felvétele, már megtorpant a növekedés. Ez elsősorban az új tagokat sújtja, mert felzárkóztatásukhoz így jóval kevesebb pénz áll rendelkezésre.
Az uniót érő új, globális kihívásoknak, a gazdasági verseny kiéleződésének, a klímaváltozásnak, a terrorizmusnak nincs köze a bővítéshez. De a nehézségeket ezek is súlyosbítják. Érdemes lett volna figyelembe venni azt a javaslatot, hogy a 12 csatlakozni kívánó országot a felkészültségüktől függően, három-négy csoportban, egy-egy szakasz után szünetet tartva kellene felvenni. Személyesen tapasztaltam, hogy ezeket az érveket az unió meghatározó országainak vezetői szűk körben méltányolták, de a teljesítmény szerinti differenciálást nem vállalták.
Dolgozni kell azon, hogy a 15-ök állampolgárai megértsék: nem volt hiba a bővítés. Megerősítette Közép- és Kelet-Európa stabilitását, megnövelte az EU világgazdasági és világpolitikai súlyát. Hosszabb távon jótékonyan hat a közösség gazdasági növekedésére és versenyképességére is. A gazdaság nehézségeire nem megfelelő válasz a bővítési folyamat leállítása.
Sokak szerint az EU működése nem elég átlátható, nem elég demokratikus, s nem is elég hatékony. Az alkotmányban szereplő változások egyik fő célja épp a működés átláthatóbbá, demokratikusabbá és hatékonyabbá tétele. A nem-mel szavazók éppen azt az eszközt vetik el, amely az általuk kívánt változásokat alapozhatná meg.
Az alkotmány elutasítása nem enyhíti, inkább súlyosbítja az EU nehézségeit. A Barroso-bizottság stratégiájának célja a jólét, a szolidaritás és a biztonság erősítése. Ehhez a gazdasági-pénzügyi alapokat a lisszaboni stratégia újraindításával lehet megteremteni. A gazdasági növekedés gyorsításával, új munkahelyekkel és a versenyképesség fokozásával. Ez biztosítja, hogy az emberek jogos igényei teljesüljenek, nem a sehová sem vezető elutasítás.
Fennáll az a veszély, hogy a nemek hatására felerősödik a tagállamok körében a nemzeti önzés. Márpedig az EU jövője inkább a szolidaritás erősítését igényli. Az új tagállamok felzárkózása a közösség egészének érdeke. Ez megfelelő pénzügyi támogatás nélkül nem megy. A 2007-13 közötti költségvetés kereteiről már a június 16-17-i csúcstalálkozón meg kellene állapodni. Ez jelezné a tagállamok elkötelezettségét az integráció elmélyítése mellett, s ellensúlyozhatná a francia és holland népszavazás elutasító döntését.
A kérdés: hogyan tovább? Erről az állam- és kormányfőknek kell dönteniük, mégpedig most.
A legegyszerűbb: folytatni a ratifikációt. A többi országnak is megadni a jogot, hogy véleményt nyilvánítson. Ez egyszerű, de nem igazi megoldás. Ugyanis újabb elutasító döntések is születhetnek. Egy-két népszavazást még meg lehet ismételni, de többet aligha.
Az egész alkotmányt újratárgyalni reménytelen. De járhatónak tűnik az elvégzett munka eredményét úgy megmenteni, hogy az alapelveket közérthető formában összefoglalva bocsátanák népszavazásra, míg a jogi-politikai részleteket a tagállamok parlamentjei és az Európai Parlament hagyná jóvá. Ez időigényes, de megnyugtató megoldás lenne. A harmadik lehetőség: gyors döntést hozni azokról a változtatásokról, amelyek az unió hatékonyabb működését szolgálnák.
A kommunikációt új alapokra kell helyezni. A választók valójában nem az alkotmány szövegéről, nem az unió teljesítményéről ítélkeztek, hanem arról, amit a politikusoktól ezekről hallottak. Az alkotmány csupán "bűnbak" volt. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és a tagállamok kormányainak közös felelőssége, hogy közelebb hozzák az uniós intézmények céljait és működését az állampolgárokhoz. A kormányoknak fel kell hagyniuk azzal, hogy a sikereket maguknak tulajdonítják, a nehézségekért pedig az Európai Unióra mutogatnak. Meg kell érteniük és állampolgáraikkal meg kell értetniük, hogy Európa jövőjét, állampolgárainak boldogulását nem a nemzeti önzés, hanem az integráció erősítése szolgálja.
A szerző adópolitikáért
