Ám az orvosok egyre gyakrabban hívják fel a figyelmet arra, hogy át lehet esni a ló túloldalára is. Versenysportolók igazolták, hogy közülük meglepően sokan túlzásba viszik a vízivást, miközben nem vesznek magukhoz elegendő sót - így igazi vízmérgezést kaphatnak. Márpedig a vízmérgezés - amit többek között a vérben mért alacsony sókoncentráció igazol - panaszokkal, tudatzavarral, görcsökkel, eszméletvesztéssel jár. Ha komolyan vesszük, hogy mindenkinek muszáj (lenne) mozognia, akkor ez nem a sportolók belügye.

A New England Journal of Medicine nevű neves szaklapban közölték a Harvardon kutató Christopher Almond és társainak írását. Ők összesen 488 olyan maratoni futót vizsgáltak meg, akiknél futás előtt és után megmérték a vér nátriumszintjét és a testsúlyt. Kiderült, hogy a futók 13 százaléka túl gyakran nézett szaladás közben a (vizes)pohár fenekére, mert a célba érést követően a vérük túlságosan "felhígult", túl alacsonynak bizonyult a vér nátriumszintje. A súlyuk is jelentősen megnőtt a sportolás után, holott az normális esetben csökken - csoda, hogy nem lettek roszszul.

Almond tehát az ajánlja, hogy nem kell minden állomásnál nyakra-főre vedelni a vizet. És persze jobbak a sótartalmú italok. A kutató arra is felhívja a figyelmet, hogy a kifejezetten sportolóknak szánt "energiaitalok" jelentős részében csak nyomokban volt kimutatható a só. Ezért sópótlás gyanánt hasznosabb elmajszolni néhány szem sós rágcsálnivalót.