Fokosch a nagypapának
Pedig gyakorolták eleget a Szent László téri templomban, mikor kell belépni a Christus vincit, Christus regnatban. Viszont elég elolvasni az 1938. május 22. és 29. között megrendezett kongresszus programját ahhoz, hogy az ember előtt egy roppant emelkedett eseménysor képe bontakozzon ki. Szentmisék, ünnepi ülések, külön a nőknek és férfiaknak szánt tömegtalálkozók, koncertek, s az utolsó napon a pápa rádióüzenete - azt hihetnénk, nem sok tér nyílt itt a világi hívságoknak.
De ez egész másként is lehet. Erre utal legalábbis a Budapesti Idegenforgalmi Újság (Budapester Fremdenzeitung, avagy The Foreigner's Gazette of Budapest) 1938. évi negyedik, a kongresszusra megjelentetett száma. A füzet természetesen közli az eseménysor részletes programját, izgalmas látnivalókat kínál a város régmúltjából (megjegyzendő, az óbudai ásatásokról, az óceánrepülő Endresz György emléktáblájáról vagy a budai Vastuskóról csak németül olvashatott az idegen), felsorolja a múzeumokat és a főbb nevezetességeket, rögzíti a taxitarifákat és felvilágosít, melyik a leghoszszabb utca a városban. A lapból mégis egy mondén város képe bontakozik ki.
Talán a füzetet szerkesztő Tábori Kornélnak, a kiváló újságírónak köszönhető ez; de figyelemre méltó, hogy a fontos tudnivalók sorában előkelő helyen említtetik meg: ha az idegen szeretné, ha bevezetnék a jobb társaságba vagy egy klubba, érdemes a városi információs hivatalhoz fordulnia. A művészeknek a Fészek klubot, a jogászoknak a Szemere utca 10. alatti Ügyvédek Klubját ajánlották, és nem mulasztották el megjegyezni, hogy a budapesti üzletek nyolckor, a hivatalok kilenckor nyitnak, a hivatalos látogatásokat egy órakor illik tenni, jobb ember pedig nem ebédel egy, s nem vacsorázik kilenc óra előtt. Hangsúlyozottan ajánlották a látogatók figyelmébe a Vigadó utcai Quick Espressót, ahol a világ szinte minden italát felszolgálták.
Ennél is színesebb kép bontakozik ki a hirdetésekből. A füzet persze külön is kitért az ajándék- és szuvenírkérdésre - nagypapának fokoscht, papának festett bokályt, mamának hímzett blúzt vagy szegedi papucsot, gyereknek matyó babát javasoltak vinni -, de hát az sem volt mindegy, mivel lepi meg saját magát Budapesten az idegen. Ha a kalauz tanácsait követte, betért a József körúti Mimozába paraszthímzéses ingekért vagy a Gallowitz testvérekhez a Kígyó utcába csikóbőrös kulacsért. Válogatott a "világhírű Goldberger selymek" közül, majd inget szabatott Krausz Dezsőnél. Vallási tárgyakat Weisz Frigyesnél vett a Ferenciek terén, szőrmebundát a Váci utcai Holzernél, porcelánt Hüttl Tivadarnál, gramofont Láng Tibornál.
Aztán belekortyolt a Francois pezsgőbe, elnézett a golfklubba vagy Rákossy Váci utcai vívótermébe, este pedig a Moulin Rouge-ba vagy a Parisien Grillbe. Ha szanatóriumi ápolásra szorult, felkereste a Fasort vagy a Pajort, ha szobaleányra, inasra, szakácsnőre vagy háziszolgára volt szüksége, elballagott a Wesselényi utca 8. alatti Általános Elhelyezőhöz. (Mehetett autón is: kölcsönzők és garage-ok széles skáláját is kínálták neki.) Ajánlottak emellett masszőrt és bukmékert (Abonyi Ödön állt szolgálatára), magánnyomozóként pedig az Apponyi téri Kritzler nyug. detektívfelügyelőt.
Persze az még egy más világ volt. Ez abból is kiderül, hogy egy közlemény szerint, ha a valaki a temérdek reklamírozott étterem és kávéház valamelyikében úgy érezte, a főúr túlságosan megnyomta a ceruzáját, nem volt más teendője, mint a számlát a hotelportással elküldetni a Báthory utca 10.-be. Onnantól a szerkesztőség intézkedett.
