Izgalmas, eddig tabunak számító kérdéskört feszegetett a Die Welt című lapban Norbert W. Paul, német bioetikus. A német Génkutatási Program szociális, etikai és jogi vonatkozásait kutató tudós helyteleníti, hogy gyermekeknél rutinszerűen elvégezzék a genetikai állomány teljes körű felderítését szolgáló vizsgálatokat.

Gyorsan tegyük hozzá, hogy ma még nem is létezik ilyen gyorsteszt, csak célzott, bizonyos betegségeket - inkább azok valószínűségét - igazoló szűrővizsgálatokkal rendelkezünk. Ám nem kérdés, hogy az emberi géntérkép egyre teljesebb feltérképezésével és főleg kimutathatóságával az újszülött jövendő élete nemsokára nyitott könyv lehet. Kérdés, akarunk, van-e jogunk olvasni benne? Nem tesszük-e az embert olyan "egészséges beteggé", aki egy életen át fog rettegni túl korán megismert, és ma még nem befolyásolható sorsa beteljesülésétől?

A Semmelweis Egyetem bioetikusától, dr. Kovács Józseftől konkrét példát is kértem. Ő olyan kérdést tett fel, amelyre bizony nem akarom tudni a választ: szeretnék-e bizonyosságot szerezni arról, hogy hetvenévesen Alzheimer-kóros leszek-e?

A gének megismerése fontos, gyakran életmentő lépés, ahol idejekorán kiszűrhetők, befolyásolhatók, sikeresen kezelhetők vagy akár meggyógyíthatók a betegségek: magas vérnyomás, daganat, cukorbetegség stb.

Ám a bioetikusok véleménye szerint rutinszerű, teljes körű genetikai szűrés orvosetikai szempontból szigorúan csak önkéntes alapon és saját sorsáról rendelkező felnőttnél végezhető el. Azaz a szülő sem dönthet saját gyermeke - nem befolyásolható! - jövőjének megismeréséről. Csak a gyerek - persze, amikor már ő is felnőtt!