Harminchatan voltak akkor még tagjai az egyesületnek a 312 alapító közül. Nevüket - Tuma Adolf, Utasi Lipót, Stilz Antal, Gábrys György, Paulicke Károly, Wailand László, Schmiedl Imre és így tovább - külön megörökítette a Művezetők Lapja 1927. évi ötödik száma. Halász János köszöntőjében hangsúlyozta is: "a Szövetség mindenkori vezetősége nagy súlyt fektetett arra, hogy Szövetségünk ormán a tiszta fehér zászló mellett mindenkor a nemzeti színű lobogó lengjen, hirdetve a művezetők magyarságát és hazaszeretetét, amely nagyban emelte Szövetségünk erkölcsi értékét".

2196 tagja volt akkoriban a szövetségnek, 139 özvegyet segítettek, 301-en részesültek segélyben. Kénytelenek voltak viszont - végkielégítéssel - megválni mindazon tagoktól, akik a "megszállt területeken lettek honossá". A májusi lap egész csokorra valót közölt azokból a panaszos levelekből, amelyeket Fiuméból, Szlovákiából, "Oláhországból" írtak az egykori tagok.

"Öreg Wopaletzky szelleme őrködjön fölöttünk" - zárta például sorait F. J. Szlovákiában, utalva Wopaletzky Károlyra, a szövetség korábbi központi elnökére. Az ő sírját még május elsején látogatta meg a vezetőség a Kerepesi temetőben, közvetlenül azután, hogy Rákoskeresztúron, Böhmel Emil sírjánál is elhelyezték az emlékezés koszorúit. A hantot a XXXI. számú kőbányai kerületi egyesület gyeppel és virágokkal díszítette fel.

Bár a Művezetők Lapjában ekkor kétség kívül az emlékezésé volt a főszerep, azért a köszöntők és jó kívánságok mellett néhány más hírnek is jutott hely. K. J. főtitkár soraiból például kiderült, hogy a kormány legújabban agglegényadóval bosszantotta a 150-200 pengős fizetésből élő művezetőket, miközben a szövetség a Vasművel tárgyalt a fizetések és a lakbér ügyében. A szorgalmas olvasók a technikai újdonságokról is értesülhettek: a bor öregedését felgyorsító villamos áramról, az útviszonyokhoz alkalmazkodó autógumiról, a danzigi öbölben fekvő Gdingen faluban alapított új hajógyárról, illetve arról, hogy az orosz kormány "a mezőgazdaságok villamosítására 13500000 rubelt irányozott elő". (Emlékeznek még a Goelro tervre?)

A közlemények szerint a szövetség 13231, a Művezetők Lapja 6569 pengővel gazdálkodott 1927-ben. A szerkesztő K. P. úrnak azt üzente, "szép szavak, csúnya rímek", M. I-nek pedig azt, hogy "poharazás közben elmondva kacagtató, nyomásra gyönge". Az Állásközvetítés rovat szerint egy elsőrendű gépésznek és egy fémöntőmesternek kínált posztot az ipar; kétszer ennyien helyezkedtek volna el.

Mindezek után már csak egy kérdés marad: hogy kiket várt tagjai sorába az ünnepelt, azaz a Művezetők Országos Szövetsége. Nos, a lap kottamellékletéből ezt is megtudhatja az utókor. A Rituper Rezső állomás felügyelő, a III. számú kerületi egyesület tagja által jegyzett Művezető dal első strófája így kezdődik: "Ki önt a fémbe lelket, ki műveli meg azt, Kit vész, vihar helyéről soha el nem riaszt, Ki jár a bányák mélyén, Hol soha sincs tavasz, És dal kél mégis ajkán, A művezető az".

B-dúr, négy negyed.