Dióhéjban ez az Európai Unió Kína-politikája. Elég szánalmas mérleg. A világ legnépesebb államával szemlátomást semmit nem tudnak kezdeni a huszonötök. Ahhoz ugyanis először el kellene dönteniük, hogy Kína 1. maga a sárga veszedelem, 2. bombaüzletek ígéretes színhelye vagy 3. a politikai felsőiskola megleckéztetni való nebulója. E három hangszeren egyszerre elég nehéz játszani. Innen, Brüsszelből nem látszik világosan, hogy a kínai diplomaták mennyire vannak tisztában az Európai Unió "álláspontja" mögötti végtelen populizmussal és képmutatással.

Ugyanaz a francia elnök (Jacques Chirac), aki üzletember-hadsereg élén, a France 2 közszolgálati televízió teljes asszisztenciája mellett azért lobbizik Pekingben - egyébként vállvetve Gerhard Schröder német kancellárral -, hogy országa minél nagyobb üzletet üthessen nyélbe Kínában, az onnan érkező ruhákkal kapcsolatban "brutális és elfogadhatatlan invázióról" beszél, mert a szélsőjobb is épp ezen témázik a május 29-i népszavazás előtt. Ugyanaz az illetékes EU-biztos (Peter Mandelson), aki angolszász politikai neveltetésénél fogva az elején kijelenti: "meg kell engedni a kínaiaknak, hogy hasznot húzzanak a textilkvóták eltörléséből", később meghajlik a tagállamok (elsősorban a textiliparban legjobban érdekelt mediterrán országok) akarata előtt, kirobbantja a "textilháborút", majd ezt bagatellizálni igyekszik a nemzetközi sajtóban.

Ugyanaz az osztrák mosolydiplomata - Benita Ferrero-Waldner volt külügyminiszter, jelenlegi EU-biztos - aki Bécsben is bajnoka volt a politikai képmutatásnak, most Pekingben tagadja, hogy az unió öszszekapcsolná a fegyverembargó ügyét az emberjogi helyzettel. - Soha nem kötöttük össze a kettőt - mondja a tilalomról, amelyet az 1989-es, Tienanmen téri diákmegmozdulás vérbe fojtása után vezettek be az akkori tizenkettek.

Már az is némiképp visszás, hogy az évi százmilliárd eurós - azaz az EU éves közös büdzséjének nagyságrendben megfelelő - EU-kínai kereskedelemben az elvileg kommunista Peking játsza a liberálist és az elvileg a szabad világot képviselő Brüszszel a piacvédőt. Hiszen még Brüsszelben sem lehet azt eladni, hogy a kínai árudömping fő oka az alulszámlázás és a csempészet. Nem, ennek oka a kínai ipar elképesztő termelékenysége. A közhiedelemmel ellentétben a kínai dolgozó nem éhbért kap (az ti. az indiai), viszont gyorsan és sokat dolgozik.

Baloldali lapban leírni fájdalom: az amerikai kormány sem ül ölbe tett kézzel a kínai import láttán (egy igen bonyolult árukapcsolás részeként udvarol ezzel a kongresszusnak), politikailag pedig lenézi Kínát, de legalább nem álmodik újabb drága amerikai gépeket a kínai földre, vízre és légtérbe, s amerikai mobiltelefont minden kínai paraszt kezébe. Egy fokkal vállalhatóbb képlet.