Karddal szúrták át, mert roma?

Megtámadott hat fiatal egy tizenöt éves roma fiút Budapesten egy a végállomáson várakozó autóbuszon vasárnap. A részben egyenruhát viselő társaság egyik tagja megszúrta a gyereket, akit életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba; állapota még tegnap is válságos volt.

Budapesten vasárnap, néhány perccel 14 óra után, a Moszkva térhez közeli Várfok utcában lévő autóbusz-végállomáson várakozó 21-es buszra egy hattagú, 20-27 év közötti férfiakból és egy nőből álló társaság szállt fel, majd belekötött egy tizenöt éves fiúba. A csapat egy roma gyerek és két barátja mögött ült le, akik állítólag megnézték az új felszállókat, mert közülük többen sötét színű egyenruhát, ketten pedig sisakot is viseltek. "Mit nézel?" - kérdezte egyikük a romához fordulva, de választ sem várt, hanem egy vászontokból kardot rántott és szúrt. Az áldozat barátja a TV 2 Tények című hírműsorában tegnap elmondta: a tartóban két kard volt, és a támadó a fegyvert csak többszöri próbálkozásra tudta elővenni, s amikor sikerült, azonnal döfött. A feltehetően 25 év körüli, 175 centiméter magas, hosszú fekete haját copfban hordó támadó bőrdzsekit, sötét színű nadrágot és bakancsot viselt. Az eset elkövetése után ő és társai zavartalanul leszálltak a buszról - az utasok közül senki nem avatkozott közbe -, majd gyalog menekültek el a helyszínről.

A buszvezető - aki az esetről nem akart nyilatkozni - csak akkor vette észre a történteket, amikor az ott várakozó utasok egyike szólt neki, hogy leszúrtak egy utast. Akkor a diszpécserszolgálaton keresztül azonnal értesítette a mentőket és a rendőrséget. Mivel a Moszkva téren vasárnap is nagy a forgalom, a rendőrség - szemtanúk beszámolója alapján - forró nyomon kezdte meg a nyomozást, a társaság tagjait azonban egyelőre nem sikerült azonosítani, és a fegyverről sem tudnak nyilatkozni.

A megtámadott fiút súlyos sérüléssel szállították kórházba. A János kórház baleseti sebészetén az áldozat kezeléséről részleteket nem közöltek, de úgy tudjuk, a gyomra és a mája is megsérült, míg a lépét el kellett távolítani, s a gyerek a három órán át tartó stabilizáló műtét ellenére még mindig válságos állapotban van. A Tények megszólaltatta a szülőket is, akik ezt megerősítették. Ugyanakkor kijelentették: fiuk biztosan nem provokálta támadóit, és bizonyára azért őt szúrták meg, mert láthatóan cigány.

Az életvédelmi nyomozók nagy erőkkel keresik a tettest, és minden bejelentést várnak, amely érdemi információkkal szolgálhat a tettesről, illetve a támadás körülményeiről. A rendőrség ugyanakkor vizsgálja, hogy a többségében egyenruhát viselő társaság nem vett-e részt valamilyen második világháborús megemlékezésen. Rendőrségi források szerint a Moszkva tér közvetlen közelében szélsőséges csoportok nem tartottak ilyen rendezvényt, ugyanakkor emlékeztettek arra, hogy a környéken etnikai hovatartozásuk miatt korábban már másokat is zaklattak, bár ennyire súlyos támadás még senkit nem ért.

Fantomkép a támadóról
Fantomkép a támadóról
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.