Uniós vizsgálat - még nem érkezett levél Brüsszelből

Egyelőre sem hivatalos levél, sem pedig informális üzenet nem érkezett a magyar illetékesekhez az Európai Bizottság közlekedési biztosától, Jacques Barrot-tól arról, hogy Brüsszel vizsgálatot tervezne Magyarország ellen a vasúti liberalizáció elveinek megsértése miatt.

Erről Pákozdi István, a gazdasági tárca főosztályvezetője tájékoztatta az eurohirek.hu szerkesztőségét. Nem érkezett ilyen értelmű tájékoztatás az EU Közlekedési Főigazgatóságától, Jean-Arnold Vinois úrtól, a vasútért felelős vezetőtől sem, a magyar hatóságoknak is csak közvetett értesülésük van egy ilyen levél állítólagos létezéséről.

Pákozdi István elmondta: az árufuvarozás terén 2007-re kell végrehajtani a teljes liberalizációt, a jogszabályalkotás folyamatban van, és a terveknek megfelelően halad.

Tóth Judit, a GKM sajtószóvivője is megerősítette, hogy a tárca vezetésének csupán informális értesülése van a Floyd Kft. kezdeményezésére indult esetleges folyamatról. A vasúti liberalizációról szóló törvénytervezet egyébként heteken belül a kormány elé kerül.

A Népszabadság hétfői számában adott hírt arról, hogy akár több milliárdos bírság várhat Magyarországra, s Brüsszel levélben szólította fel a magyar szaktárca vezetését a magánvasutak és a MÁV közötti esélyegyenlőség feltételeinek megteremtésére.

(eurohirek.hu)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.