És ha a kapukilincsükről tennék fel kérdéseket? Milyen a formája, milyen az anyaga, hol van a kulcslyuk, milyen a zár? Nem könnyű ügy, most már önök is láthatják. Pedig nap mint nap megmarkolják azt a kilincset, belesimul a tenyerükbe, érzik a súlyát. De hát nem arra figyel az ember - menne már befele.

Nagy ritkán persze megakad az ember szeme egy-egy kilincsen. Ha szokatlanul fekszik a kéz alá, tompa kattanással nyitja az ajtót, tán még rá is kell segíteni vállal - már sejthető, hogy szerencsés túlélővel van dolgunk. Olyan kilinccsel, amely régi idők tanúja: egy olyan időszaké, amikor még a házhoz tervezték a kaput, ahhoz meg a zárszerkezetet. És mindezt elfelejtette megmásítani az IKV-korszak könyörtelen modernizálási láza.

Faragó István grafikus éppen az ilyen kilincseket gyűjti. Azokat a kis mestermunkákat, amelyekre nem hívják föl útikönyvek a járókelők figyelmét, mégis legalább olyan fontos részei a városnak, mint a legismertebb műemlékek. A rózsabimbót vagy épp baglyot formázókat, a használaton kívül rozsdásodókat és a tenyerektől fényesre koptatottakat. A mintegy hetven darabot számláló gyűjteményhez - amelyet a Tandem Grafikai Stúdió jelentetett meg nemrégiben a lényegre törő Kapukilincsek cím alatt - Buza Péter szolgált történetekkel.

A régi Pest és Buda meganynyi híres és kevésbé ismert figurája feltűnik ezeken a lapokon - ezúttal mint kilincskoptató. Hans Hörbiger például, a jégcsillagok elméletének kidolgozója, akinek egy rafinált formájú, megcsavart ajtónyitóra kulcsolódott rá a keze nap mint nap a Várfok utcában, vagy Miklós Andor sajtócézár, aki egy virágforma gombot markolt a Dísz téren. Mint egy pengeéles ajak, olyan szigorú az egykori Sarolta Leánykollégium kilincse a Frankel Leó utcában, viszont hívogató a levelet formázó kallantyú az Iskola utca 18. alatt. Kabakovics úr fodrászüzletéhez nyitott egykor utat, s tudva levő, hogy a derék mester - némi borravaló fejében - azt is elárulta bajban lévő kuncsaftjainak, mikorra vár borotválásra valamely potentátot.

A kis könyvben megnézhetjük, milyen kilincset markolva jutott be József Attila Hatvany báró palotájába, milyennek képzelte a szfinxet a Toldy gimnázium bejáratát készítő lakatos, és milyen zárat tervezett a dúsan díszített Vas utcai felsőkereskedelmi iskola kapujára Lajta Béla. Láthatunk madarat a városmajori templomról, földistennőt a Zichy Jenő utcából, kis halat megevő nagy halat az Úri utcából - a csaknem elfeledett anarchista szerző, Schmitt Jenő Henrik lakta egykor a házat -, és merenghetünk a Ráday utcai hajdani cselédmenhely és szeretetotthon kilincsén is, amely akárhogy nézzük is, leginkább farkast idéz.

Feltűnik e lapokon a millenniumi földalatti tervezője, akinek villámokkal teli alagutat rajzoltak a címerére, amikor a műért nemességet kapott. Megtudhatjuk, miből szerezte vagyonát Bedő Béla, a Honvéd utca híres szecessziós bérházának tulajdonosa - mi tagadás, csontégetésből és enyvfőzésből -, s hogy a Kálmán Imre utcai, kosfejkilincses kapu mögött lakott egykor Rodolfó, aki - vigyázat! - csalt. Látunk egy-két szokatlan névjegyet is: Lepter Jánosét, valamint a Farkasét és Faragóét. Mesteremberek voltak ők, akik a jól sikerült zárszerkezeteken büszkén tüntették fel a cég nevét.

Polgárházak és iskolák, templomok kilincsei sorakoznak a kis könyvben. Formájuk, történetük talán mindennél többet mond erről a városról. Miként az is, hogy a Táncsics Mihály utca egyik elegáns barokk kilincse alá mára fényes, komoly apparátussal megerősített biztonsági zár került.

Dísz tér 17.: a fõparancsnokságot már majdnem elbontották, de a kilincs megvan