Matróz volt Hasfelmetsző Jack?

Hasfelmetsző Jack, a XIX. századi hírhedt londoni sorozatgyilkos,akinek személyazonosság mindmáig ismeretlen, a valóságban tengerészlehetett - erre a következtetésre jutott Trevor Marriott nyugalmazottbrit detektív legújabb könyvében, amelyet részletesen ismertetett a TheGuardian című angol lap.

A legkorszerűbb rendőrségi módszerekkel folytatott vizsgálata ugyanis nem enged meg más következtetést - állítja könyvében Marriott, s azzal vádolja az ügy felderítésén dolgozó elődjeit, hogy szemellenzőt viseltek munkájuk során.

Marriott feltevése mellett szólnak az egyes gyilkosságok közti hosszú szünetek, valamint az is, hogy a tetthelyek közel voltak az akkori dokkokhoz. Marriott ráadásul megtalálni vélte a hajót is, amelyre Jack elszerződött matróznak. A The Sylphe nevű teherhajóról van szó, amely az 1888 nyarán elkövetett első gyilkosságot megelőzően a londoni kikötőben horgonyzott. Azután Nicaraguába hajózott ahol Hasfelmetsző Jack módszerével megöltek és megcsonkítottak egy prostituáltat. Könyvében Marriott egy fiatal német nő meggyilkolását is a hirhedt sorozatgyilkos számlájára írja.

A brutális gyilkosság-sorozat és Hasfelmetsző Jack vakmerősége mindmáig borzolja a kedélyeket. Könyvek tucatjainak írói már száznál is több férfiről állították, hogy ő volt a sorozatgyilkos, köztük Viktória királynő egy unokájáról is. A legjobban elterjedt nézet szerint Hasfelmetsző Jack sebész volt.

A teljes cikk a Guardian Unlimited oldalán: itt olvasható.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.