Kifárasztható szédülés
"Egész nap bizonytalan vagyok, és ha előrehajolok, vagy az ágyban hanyatt dőlök, erősen meglódul, forogni kezd velem a világ." Ezt hallva felcsillan a szédüléses panaszokkal foglalkozó fül-orr-gégész vagy neurológus szeme. "Talán rögtön tudok ezen segíteni" - mondja, és valóban, a vizsgálat végén a beteg általában megkönnyebbülten, panaszmentesen távozik.
Ezek a panaszok ugyanis nagyon jellemzőek az. ún. jóindulatú paroxizmális, vagyis rohamszerű szédülésre. Ez a kórkép a leggyakoribb a forgó szédülést okozó megbetegedések közül. Fiatalkorban is előfordulhat, de az átfogó statisztikák szerint hetvenéves kor fölött minden harmadik idős ember tapasztalta már legalább egyszer a tüneteket. Halláspanaszok nem fordulnak elő. A szédülés erős vegetatív tünetekkel (hányinger, verejtékezés) jár, hirtelen helyzetváltoztatás után 5-6 másodperccel jelentkezik, 20-40 másodpercig tart, először egyre erősebb, majd lassan enyhül. Nemrégiben jelentek meg egy felmérés eredményei az Egyesült Államokban, miszerint idős emberek körében a szerzők 9 százalékban találtak helyzetváltoztatásra fellépő paroxizmális szédülést, amelyről a betegek nem tudtak. Ezek a páciensek a mindennapi életvezetésükben, mozgásukban önkéntelenül figyelembe vették panaszaikat (amelyekkel azonban nem fordultak orvoshoz), gyakrabban estek el, és gyakrabban szenvedtek depressziótól, mint azok, akiknél nem találtak hasonló tüneteket.
Laikusok számára is fontos tehát a tünetek ismerete, nemcsak a kórkép gyakoriságánál fogva, hanem azért is, mert egyszerű, a körzeti rendelőben vagy otthon alkalmazható terápiás módszerek segítségével a legtöbb esetben azonnali és tartós panaszmentesség érhető el.
Hogyan jönnek létre a panaszok? A fej forgó mozgásairól a tér három síkjában elhelyezkedő félkör alakú járatok informálják a központi idegrendszert. A fej elfordulásakor a félkörös ívjáratokban lévő folyadék tehetetlenségénél fogva elmozdul, a folyadék elmozdulását pedig a járatokat csapóajtószerűen elzáró idegsejtek érzékelik. A paroxizmális szédülés során, úgy tűnik, a félkörös ívjáratok folyadékjában homokszerű szemcsék válnak ki, ezek pedig a fej hirtelen helyzetváltoztatásakor a gravitációnak megfelelően lassan lefelé süllyednek. Az ennek hatására létrejövő folyadékmozgást az idegsejtek érzékelik, ez az agyban pedig forgó érzést, szédülést okoz. A kezelés abból áll, hogy a szédülést leginkább kiváltó fejmozgást újra meg újra ismételni kell. Ilyenkor ugyanis a szemcsék (feltehetőleg) szétszóródnak, és minden egyes ismételt helyzetváltoztatás egyre enyhébb szédülést vált ki: a szédülés "kifárasztható". Létezik egy szellemes módszer is, ilyenkor a hozzáértő szakember az érintett félkörös ívjárat irányát követve egy meghatározott, térbeli mozdulatsorral végiggördíti a törmeléket az ívjáraton, míg az a fejmozgások következtében kiúszik az ívjáratból, annak a csapóajtóval ellentétes végén.
A helyzetváltoztatásra fellépő paroxizmális szédülésben szenvedő betegek általában azt a hibát követik el, hogy megijedve a szédüléstől, elkerülik a panaszokat kiváltó mozdulatokat, ezzel állandósítva az állapotot. Ha ehelyett minden reggel "provokálással" kimerítenék a reakciót, néhány nap alatt elmúlnának a panaszok. Lényeges, hogy a forgó jellegű szédülésnél nem szabad belenyugodni abba, hogy napról napra jelentkezik, hanem szakemberhez kell fordulni.
