Nyitány
A legnagyobb félelem az, hogy még mindig csak a szavak vannak meg ebből a politikából. Az, hogy "élhetőbb Magyarországot" teremtünk, meg sikereset, ahol érdemes lesz dolgozni, nekem nem jelent semmit. Túl sokszor hallottam már igazságosságról, tervekről és sikerekről. Megvalósítva a fele is elég lett volna ahhoz, hogy az írek járjanak hozzánk tanulmányozni az uniós csatlakozás csodáját. Kétkedve fogadom az új szavakat is - bár azok most elsőször tényleg komoly változtatási szándékra utalnak. Mert - bevallom - az már tetszik, ha a kormányfő a "hazugság országából", a "trükkös Magyarországból" akar élhetőbb országot faragni, és nem csak úgy osztogatva teremtene Kánaánt. Akkor is tetszik, ha - evás munkavállalóként - magam is a trükkök haszonélvezője vagyok. De szerettem már az igazságosabb lakástámogatási rendszer elvét, a középosztálynak kedvező állami pénzkiszórási rendszer felszámolásának korábbi gondolatát is - és abból csak egy Fészekrakó lett: nagy osztogatás keveseknek óriási marketingkampánnyal.
A mai beszédből ki kell - ki kellene - derüljön, miből áll a száz lépés. Annak minimum, hogy körülbelül mi lesz az a tíz-húsz - már-már ugrásnak beillő -, ami tényleg véget vet a trükköknek, valóban igazságosabb országot hoz. Ám kétségeim vannak afelől, hogy van ennyi jó lépése a kormányzatnak. Abból, ami eddig kiszivárgott, ez nemigen látható. Nagyobb lépésből egyelőre kettő van. A gyerektámogatási rendszer átalakítása, a gyerekek után járó adókedvezmény és a családi pótlék összevonása, és új szisztéma kialakítása. Másodszor: az ennél jóval bizonytalanabb lábakon álló háromlépcsős egészségügyi ellátási modell. Kisebb lépésből van még a gyed átalakítása (munkavállalás engedélyezése és új fizetési rendszer kialakítása). Még van a munkaügyi tárcának néhány miniatűrje (kizárni a közbeszerzésből a munkaügyi fronton csaló cégeket, jobban ellenőrizni) - utóbbiaknál viszont csak az a kérdés, hogy miért vártak eddig ezekkel. Máshonnan egyelőre nem akadt jelentkező, vagyis: nem állnak túl jól. Így az indulás előtt.
Három eset van. Az egyik, hogy a kormány jól titkolja a terveit. A másik, hogy nincs is több ötlet. A harmadik, hogy van, de - szokás szerint - politikailag kockázatosnak tartják a megvalósítását. Az első variációban csak reménykedhetünk, a másik kettő a kormány és a miniszterelnök kudarcát jelenti. Mert az mindegy, hogy az apparátus szellemi renyhesége vagy az MSZP-frakció politikai gyávasága okozza-e: ha a lépések helyett a kormány csak tipegni fog, alighanem vége a dalnak.