Ám szerfölött talányos, hogy minek alapján diagnosztizálta a válságot, és mire alapozza annak elhatalmasodását 2006-ra. Orbán Viktor szerint ugyanis: a kormány "nem teszi lehetővé, hogy Magyarország polgárai tudják, mi az ő személyes helyzetük", és "a bérük nő vagy csökken a valóságos értékét tekintve". A kormányzati munka "kiigazodásképtelen helyzetet" teremt a vállalkozóknak is. A kormány ugyanis manipulálta a 2004-es gazdasági adatokat, és becsapja a közvéleményt.

Ez rendkívül súlyos vád, amit ha a piaci elemzők egy pillanatra is komolyan vennének, valóban fejre lehetne állítani a magyar gazdaságot, pillanatok alatt eljuttatva a fizetési válságig, és akkor tényleg nem lehetne másról gondolkodni, mint a krízisállapot megoldásáról. Bár ma nincs válság, az exminiszterelnök a statisztikai adatok hitelességének megkérdőjelezésével képes lenne kicsiholni azt.

A gazdasági adatok manipuláltságát vagy úgy lehet megállapítani, hogy birtokában vagyunk a valódi számoknak, vagy, ha ki tudjuk mutatni a szándékos torzítás technológiáját. De egy statisztikai rendszerünk van, minden adatot egyetlen helyen regisztrálnak, nincs alternatív adatbázis, a közölthöz képest nincs elrejtett, valódi adat. Nem állítom, hogy a publikálások kifogástalanok; időnként revideálják a számokat a statisztikai hivatalban és a Pénzügyminisztériumban éppúgy, mint a kormánytól független Magyar Nemzeti Bankban. A manipulációs technológiák kimutatása pedig hihetetlenül komoly kutatásokat igényelne, amire a mai nyomorult kutatásfinanszírozásban nincs példa.

Furamód a Fidesz képviselői az állítólagos manipulált adatokat mindannyiszor szemrebbenés nélkül elfogadják, ha kedvezőtlen jelenséget kívánnak illusztrálni. Áder János például pontosan idézte a minap az államadósság számait - ha mástól nem, hát tőle értesülhetett erről a választópolgár. Orbán Viktor jogosan kifogásolja a munkaerő-felmérés nemzetközi szabályait, de az egyes országok adatai csak így hasonlíthatók össze. Ő is csak erre meg a Foglalkoztatási Hivatal információira tud hagyatkozni akkor, amikor arról szól, hogy milyen a foglalkoztatási arány nálunk.

Az igaz, hogy az egyes állampolgár a makrogazdasági adatokból nem tudja meg, miként alakult a reálkeresete. A KSH ugyanis az átlagos ár- és béralakulást méri, ami nem esik egybe a konkrét munkavállaló reálbérével. A munkavállaló azt csak úgy tudná megállapítani, ha nettó keresetének pontos rögzítése mellett kiszámítaná a saját fogyasztói árindexét is. Ha ezt nem teszi, tényleg nem tudja, miként alakult fizetésének valós értéke, de erről nem a statisztikai hivatal és nem a kormány tehet.

Orbán Viktor felállított egy diagnózist, és ennek alapján felírta a receptet is a nemzeti válságkezelő program megjelölésével. Állításában nincs semmi új, hiszen - tőle tudjuk - a 2002-es kormányváltás óta folyamatosan válságban van a magyar gazdaság. Többnyire arra hivatkozik, hogy ezt mindenki tudja, érzi, ez bizonyításra nem szoruló evidencia, vagy pedig néhány számot kiragad összefüggéseiből, amit a választópolgárok nem tudnak másként értelmezni - mert nem értenek hozzá -, mint ahogy az ő értelmezésében megkapják.

Tény, hogy a világgazdaság és ezen belül a német gazdaság konjunktúrájának hűlése következtében idén - és lehetséges, hogy jövőre is - romlanak a növekedés mutatói. A növekedési ütem csökkenése azonban nem azonos a GDP-termelés visszaesésével, azaz a recesszióval, márpedig gazdasági válság recesszió nélkül nincs.

Tény, hogy a foglalkoztatás csökken, a munkanélküliség pedig emelkedik. A tendencia kedvezőtlen, de ilyen alapon a világ számtalan más országát is válságban lévőnek kellene tartanunk, többek közt például az Egyesült Államokat.

Tény, hogy problémák vannak a költségvetéssel, és az államadósság 2002 óta növekszik, sőt 2006-ban is magasabb lesz a GDP arányában a 2001 végén mértnél. Tény, hogy ez a magyar gazdaság leggyengébb pontja, aminek számtalan kisugárzása van. Tény, hogy a több évtizeden át felgyűlt feszültségek megoldása nélkül nem tudunk versenyképesek maradni a nemzetközi porondon. Ezt Orbán Viktor is felismerte, és ezért igyekszik most előremenekülni, nem beleesni a maga ásta verembe. A nemzeti válságkezelő program meghirdetésével akarja elkerülni a 2001-2002-es igéretlicitelő kampány megismétlődését. Ez - még ha hamis alapokon tételeződik is - szimpatikusabbnak tűnik a populista ígérgetéseknél. A nemzeti egységkormány felállításával pedig politikailag akarja kimenekíteni magát és pártját a népszerűtlen intézkedések következményei alól. Tisztában van azzal, hogy legkésőbb 2006- 2007-ben át kell alakítani az államháztartást, mert egyfelől a 2010-es választások előtt ez már nem megy, másfelől, ha nem tudunk belépni 2010-ben az euróövezetbe, az politikailag is nagy bukás. A válság kommunikálását használja fel arra, hogy a későbbi döntések indokát megteremtse.

Úgy néz ki, eldőlt a 2006-os kampány gazdaságpolitikai témája, az államháztartás rendbe- tétele. Nem rossz, sőt. Úgy látszik, a külső kényszer, az euróövezethez való csatlakozás szabályai hatnak a miniszterelnök-jelöltekre, akik - és már ez is formálódik - meggyőzik majd a táborukat. Orbán Viktor megígérte, hogy megpróbálja meggyőzni "a polgári érzelmű, nemzeti polgári, keresztény érzelmű embereket", akik nyilván elfogadják, hogy a válságot (amit a másik oldalon állók gerjesztettek) meg kell oldani. Gyurcsány Ferenc az MSZP két legerősebb vidéki csoportja reprezentánsainak adott helyet kormányában, akik majd a követelőzők villámhárítói lehetnek.

A száz kis lépés és a nemzeti válságkezelés programja azonban lényegesen különböző kampánytéma. Az előbbi valós, érdemi vállalásokat jelent politikai kockázatokkal, az utóbbi hamis alapokon nyugszik, hiszen nincs válság, amit meg kellene oldani. (Azt ne tételezzük fel, hogy Orbán Viktor majd csinál krízist, ha nincs, hogy legyen mibe belebuktatható a kormány, s aminek megoldásában - a nemzeti egységkormány felállításával, a politikai felelősség szakértőkre hárításával - majd ő jeleskedhet.) Gyurcsányé pozitív, Orbáné negatív kampányt jelez. A regnáló miniszterelnök gazdaságikampány-programja a kedvezőtlen folyamatok feltartóztatására, ellensúlyozására irányul. Orbán a másik fél alkalmatlanságára, valamint az adatok értelmezésében kevéssé jártas lakosság érzelmeire épít. Egyikük célfüggvénye a megoldandó feladat, másikuké a visszaszerzendő hatalom.

Bár 16 éve készülnek kormányok átalakítani az államháztartást, ezt eddig senki nem merte megtenni. Ha az elkövetkező egy évben erre nem kerül is sor, a "mi elkezdtük" valós hivatkozási alappá válhat, amin tovább lehet menni. Bárkinek. Lehet ezt "totyorgásnak" nevezni, de Orbán Viktor jó időben hatalmon lévőként ennyit sem tett.