Tél a Marson

Szerencsésnek mondhatja magát Kereszturi Ákos: fél éven belül már másodszor járt "bolygószomszédunkon". A 31 esztendős geológus meghívottként, egy lengyel, egy kanadai és négy amerikai Mars-kutató társaságában vett részt egy újabb szimulációs gyakorlaton.

A Mars ezúttal az Északi-sark közelében, a kanadai Devon-szigeten volt (az előző alkalommal pedig az arizonai sivatagban), ahol azt "játszották", hogy egy Földről indított expedíció tagjaiként kell boldogulniuk.

- A Mars a tudomány számára egy bolygó méretű "laboratórium", ahol azt vizsgálhatják, miként zajlanak geológiai folyamatok extrém, a Földön ismeretlen viszonyok közepette. A legfontosabb az élet kérdésköre, amelyre eddig csak egyetlen példát, a földit ismerjük - mondja a kutató, aki - amikor épp nem a Marson van - egy számítógépes cég alkalmazottjaként honlapokat tervez. - Túl kis ország vagyunk ahhoz, hogy saját Mars-kutató intézetünk legyen főállású szakemberekkel.

A földi Mars-expedíciók célja, hogy tapasztalatokat szerezzenek róla, milyen a munkavégzés egy Mars jellegű környezetben. - Három kutatási témám volt: a becsapódás utáni felszín alatti víznyomok, az időszakos olvadékvizek felszíni csatornáinak és völgyeinek vizsgálata, valamint a terepmunka tesztelése szkafanderben - idézi fel a geológus.

A kutatók egy nyolc méter átmérőjű magas hengerben, azaz egy űrbázis életnagyságú modelljében éltek. Az áramot és a fűtést saját aggregátoruk szolgáltatta. A legközelebbi település egy másik szigeten volt, így szó szerint el voltak zárva a külvilágtól. Az ellátás is majdnem olyan mostoha volt, mint a Marson: a háromnapos odaút végére az élelmiszer-szállítmány fele elveszett, ezért egy hónapig tésztát ettek paradicsomszósszal. Nem volt televízió és rádió, ráadásul a műholdas internet-hozzáférés is túl lassúnak bizonyult.

Egy hónapon át főként azt a munkamódszert csiszolgatták, amelyet majd az első Mars-utazók használhatnak. A terepmunkát a sivatagban szabadban, szkafanderben végeztük. Ilyenkor a hátán visz mindent az ember, amire szüksége lehet. Az életfenntartó egység innen fújja a levegőt a sisakba, a ventilátort üzemeltető akkumulátor határolja be a munkaidőt. A feladathoz a karbantartás is hozzátartozott: üzemeltetni kellett egy üvegházat, amely a víz újrahasznosítását biztosította, és akadtak megoldandó problémák a szivattyúkkal, a számítógépes hálózattal, a terepjárók akkumulátoraival, a főzőberendezéssel, a rádiós adóvevőkkel is.

Egy kigyulladt számítógép miatt egyszer átmenetileg kiengedték a kutatókat a szigorú karanténból, s egy szállodában vészelték át az éjszakát. Ez a Marson jelenleg elképzelhetetlen, bár ott is lesz majd egy tartalék lakóegység az első "emberes" expedíció tagjainak.

A magyar geológus kutatótársával a szimulációs gyakorlaton
A magyar geológus kutatótársával a szimulációs gyakorlaton
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.