A kommunista vezetés azért megpróbálja definiálni, hogy tulajdonképpen milyen rendszer is van az országban. "Piaci orientációjú szocializmus" - mondják, a Kínától kölcsönvett kifejezéssel élve.

A gyors fejlődésnek köszönhetően a mai Vietnam már sokkal jobb állapotban van, mint a vietnami háború idején Dél-Vietnam. A fővárosban, Ho Shi MinH-városban pezseg az élet: a város a környező tartományokkal együtt az ország hazai össztermékének (GDP) 40 százalékát állítja elő, az ipari termelés 58 százaléka, az export 70 százaléka kerül ki ebből a térségből.

Szinte az összes nagy multinacionális vállalat megtelepedett már az országban: kezdve a luxus ruházati termékeket és sportcikekket forgalmazó láncoktól a vezető bankokon, mobilcégeken át a neves autó-és moterkerékpár-forgalamzókig. A vagyonosodó középosztály vadul vásárol, miközben az egy főre jutó jövedelem éves szinten mindössze 8,7 millió dong, kevesebb, mint 31 600 dong naponta (20.779,56 dong/euró), vagyis sok még a szegény ember Vietnamban.

A változást nem a politikai akarat, hanem a gazdasági szükségszerűség kényszerítette ki. A Kína és a környező országok támasztotta verseny miatt Vietnamban is szükségessé vált a gazdasági reformok felgyorsítása, a bankrendszer átalakítása, a korrupció felszámolása.

A lendületet egyebek mellett az adta a vietnami gazdaságnak, hogy 2000-ben elfogadták a vállalatokról szóló törvényt, ami lehetővé teszi magánvállalkozások beindítását. Ez a párt tagjai számára továbbra is tilos, de legalább jelzi, hogy a kommunista államhatalom elismeri a vállalkozások jelentőségét a gazdaságban.

Az elmúlt öt évben 140 ezer új vállalkozás jött létre, ezek adják a GDP egyötödét, és gyakorlatilag csak ezek a cégek teremtenek új munkahelyeket az egész országban, ahol évente 1 millió fiatal gyarapítja a munkát keresők táborát.
A legnagyobb magáncég, az amerikai Nike 130 ezer főt foglalkoztat sportcipő-gyárában, ahol évente 11 ezer milliárd dong értékű árut állítanak elő, a legtöbbet Kína és India után.

(MTI/AP)