Ennyire jutott volna a 2004. októberi "belső forradalom" (OBF)? Ennyire. Akár az 1989. októberi első "belső forradalom", amely az MSZMP-t MSZP-vé alakította, létrehozta Nyers-Pozsgay- Németh-Horn vezetői négyesének képtelenségét, s megmutatta, hogy mennyit ér egy félfordulat, amikor egészre lenne szükség. Akkor Pozsgay provinciális és túlélt, népi és nemzeti "gorbacsovizmusát" egyesítették a kisembert védő kádárizmussal, és elnyomtak magukban minden újító gondolatot. Nem a világot, hanem önmagukat és politikai ellenfeleiket nézték. A világ elfordította róluk a tekintetét.

Akkor rendszerváltás volt, most "Európa-váltás" van. 1989-90-ben kiderült, hogy a szocialistáknak nincs önálló, érvényes mondanivalójuk az új világról, 2004-2005-ben pedig ismét hiányzik az elképzelésük a világ dolgairól. Nemcsak a történelemre vonatkozó "transzcendentális gravitációs pont" hiányzik - miként Franciaországban "la France" és "la Révolution" kettőssége -, hanem a jelenre irányított tekintet is. Kik vagyunk? Honnan jöttünk? Hová megyünk? Mi a feladatunk? Hogyan fér össze bennünk a nép fölszabadítása és az ország modernizálása? Csak ezekre az egyszerű kérdésekre nem tudnak válaszolni a szocialisták.

Vagy a "merjünk baloldaliak lenni" szociálprotekcionista és/vagy nemzeti-népi szocialista kisembervédő, állampárti, antiglobalista és antiliberális szózatát fújják a hetvenes évek kádárista, 1988-1989-es pozsgaysta, 1994-es horngyulás, 2002-2003-as medgyessypéteres-gyurcsányferences szociálpopulista változataiban, vagy a "merjünk liberálisok lenni", a párton kívülre taszított Békesi- és Bokros-vonal letompított és lehülyített, liberálpopulista módozatáért lelkesülnek. Szellemileg szomorú paródiája mindez a nyolcvanas évek végének. "Mindig a zöldség s másat majmolás / Rontotta el magyaroknak a dolgunk / S Augiász vén óla bűzlik itt, / Melyből ki mindig kevesebbet hordunk" - írja 1912-ben Ady. Ezért a posztkádárista zöldségért és álliberális, másat majmoló zavarosságért ugyan kár volt októberben annyit erőlködni.

A szocialisták legkomolyabb erkölcsi és szellemi tőketartaléka, hogy 1995-1997 között ők hajtották végre nemcsak a gazdaság konszolidálását, hanem az utolsó magyar reformokat is. Utoljára ők gondolkodtak és ők tettek. Később erősen szégyellték, s fogadták, hogy többet nem fordul elő. Mert e konszolidáció eredményeit, illetve a reformképességet és kormányzóképességet súlyosan lerontotta a Medgyessy-kormány működése. 2004 októberében a szocialisták egyetlen lehetséges pozitív kiútja a konszolidáció, a reform- és kormányzóképesség bizonyítása. Fél év telt el. Sem igazi konszolidáció, sem reformok, sem hatékony kormányzás. Sem gondolkodás, sem tett. Nem hivatkozhatnak a politikai támogatás hiányára. Októberben teljes felhatalmazást kaptak, de ezzel a támogatással nem tudtak élni. Nem vigasz, hogy a Fidesszel folytatott belharcban sikerült a reformellenes ellenzéken átmenetileg fogást találniuk.

Az októberi nyitás, a kapcsolatteremtés politikája az áprilisi bezártság és kontaktushiány helyzetébe torkollt. Az MSZP és a kormány reményeket keltő új vezetése lerontotta kapcsolatát a társadalmi mező valamennyi fő szereplőjével.

Régen volt ennyire távoli egymástól az ország legnagyobb pártja és a gazdasági élet. Mi a szocialisták álláspontja a gazdaság stratégiai kérdéseiben? Szociális fordulat? Versenyképességi fordulat? Van két hónapra vagy legalább két hétre érvényes és hiteles mondatuk? Mit mondanak a nemzeti fejlesztési tervről, mit tartanak a növekedési pályáról, mi az adókoncepciójuk, mi a szociális elképzelésük? Milyen viszonyt képzelnek el Budapest és a vidék között?

Semmi baj, ugye jók a kapcsolatok a szellemi és a művészeti elitekkel, a szakmákkal? Az októberi "belső forradalom" értelmiségi támogatói örömmel látják vágyaik megvalósulását? A szocialisták a liberálisokkal együtt hozzákezdtek ahhoz az építkezéshez, amit Magyarország civilizációs és kulturális európaizálása jelent? Nekiláttak az oktatás és az egészségügy nagy gondjai újravitatásának, televízió, film, színház, írás, könyvtár, tudomány intézményeinek és hátterének újragondolásához? Meghallgatták az igazságügyi szakmai véleményeket a rend államáról vagy az igazság rendjéről, a büntető törvénykönyvről, a drogról, a pártfogó felügyelet hálózatáról, a lehetséges alkotmányozásról? Tudják, hogy mit akarnak az alkotmányos nemzeti intézményekkel, és hogyan akarnak szabad, pártatlan, szakmai véleményeket? Felfogták, hogy a baloldal mindenekelőtt kultúra, attitűd, a világ nyitott és ironikus látása? Igazi értelme az ember hűsége elvekhez és ideálokhoz, belülről vezérelt magatartása, amely dacol a hatalmasok és az okosok előítéleteivel, a holnap még nem bizonyított, de érzett és hitt igazsága érdekében? Hagyjuk. Kár szót vesztegetni rá.

De elfogyott a sajtó türelme is. Február óta az MSZP-nek nincs jó sajtója, s ha így folytatja, csak rosszabb lesz. Nem lehet büntetlenül szavalni, sajtótrükköket, médiajátékokat játszani - a sajtó emberei ezt jobban tudják. Illúzió, hogy a siker a szavakon, a képeken, és nem az erőviszonyokon és a tetteken múlik. Az MSZP kommunikációja ma rosszabb, mint a Kovács-időkben volt. Kovács László hibázott, de még hibáinak is súlya volt. Hiller István csinálhat jót, csinálhat rosszat, súlytalan. Az MSZP Gyurcsány leányvállalatává vált, ahonnan kizárólag akkor jönnek jelzések, ha zavarok vannak. Minden kezdeményezés, jó hír a miniszterelnöké, minden visszalépés, rossz hír a párté. A régi, Medgyessy-féle felállás újra érvénybe lépett: okos és népszerű miniszterelnök, hülye és maradi párt. A sajtó büntetlenül gúnyolódik a párttal, s mentségeket keres a kormánynak.

Kormányokat és pártokat vezetni szoktak. Előbb vagy utóbb az MSZP-t is vezetni, szervezni lesznek kénytelenek. Ma a szocialista pártban háború zajlik a negyvenes, októberi újak, és a harmincas még újabbak, Budapest és a vidék, a Gyurcsány-kormány hasznaiból részesedők és a kimaradók között. Létrejött az egy központú miniszterelnöki hatalom, akár a Fideszben, de itt megízlelték már a vezér buktatásának és pajzsra emelésének ízét. Egyeduralom? Igen. Ezért vannak egyeduralmat vágyó és erősítő lázadók, és ellenző még lázadóbbak. Legyen saját, külön bejáratú köztársasági elnökünk, főpolgármesterünk, Istenünk és királyunk! Csak mi vagyunk! Elmennek-e a kollektív öngyilkosságig, ahogy a lengyel, a cseh szocialisták teszik?

Az MSZP-nek döntenie kell: a "harmadikutas", Pozsgay-hagyományú, antiglobalizációs és antiliberális utat, elnökjelöltet javasolja-e - típusa Glatz Ferenc és Bihari Mihály, illetve Szili Katalin -, átnyúlva a Fideszhez, az MDF-hez, illetve választóihoz. Vagy a nemzetközi, Nyers-hagyományú, hatvannyolcas, kilencvenötös, nagyvárosi, modernizációs, szociálliberális irányt és elnökjelöltet - típusa Bárándy Péter - választja, megerősítve politikai koalícióját 2006-ra a liberálisokkal. Az előbbinek tegnap és ma bizonyosan többsége volt és van nemcsak a szocialista, hanem az egész ország választói körében. Az utóbbinak többsége lehet holnap, ha sikerül Magyarország európai illeszkedése. Az előbbivel nagy lépést tesz a kétpárti parlamentáris rendszer felé, az utóbbival megerősíti a hárompárti - szocialista, liberális, konzervatív - parlament lehetőségét.

A kétségbeesés és a tehetetlenség csúcspontja valamikor 2005 őszén lesz. Akkor már látják, hogy nemcsak a Medgyessy-Kovács állóképpel, de a Gyurcsány-Hiller mozgókép párossal is meg lehet bukni 2006-ban. A Budapest-Nyíregyháza-Pécs pártpolitikai hatalmi háromszög megrokkant. De helyreállítható. A szocialista politizálás lényege a belső koalícióteremtés. Parancs helyett kiegyezés. Újra megpróbálják. Zihálás. Rájönnek, hogy mit hibáztak 2004 októberében a rossz kompromiszszumokkal, a halogatással. Amikor 2005 áprilisában összevesztek a liberálisokkal, s képtelenek voltak közös programot adni a nemzeti fejlesztés fő irányaira. Felfogják, hogy mit vesztettek az esztendővel, amikor nem szervezték meg újféle módon magukat, amikor nem gondolkodtak együtt egymással, a politikai, a gazdasági és a szellemi partnerekkel, amikor fütyültek Európára. Falba verik a fejüket, hogy intrikával, provinciális ostobaságokkal voltak elfoglalva, miközben ezzel az évvel elveszthetik az elkövetkező évtizedet.

Futni kezdenek. Késői hajrá. Hátha mégis. Gyerünk! Az ellenfél is hibázik. Előre! Ha ők ígérnek, mi még többet ígérünk! Vagy ők törölnek minket, vagy mi őket! Tiéd az út, magadnak építed! Az Öszöd Párt még győzhet a Tokaj Párt, az új Bourbonok a régi bonapartisták ellen.

A dühös angol író, John Lanchester ezt kérdi a brit választások előtt: "Five More Years of This?" Még öt év ezekkel? - mármint Blairrel és pártjával? Leszedi róluk a keresztvizet, mert hazudtak, megszegték ígéreteiket, balról átmentek jobbra, majd szomorúan jegyzi meg: mégis, igen. Még mindig jobbak ezek, mint azok. Igen, nézegethetjük a mi ilyenjeinket és olyanjainkat - hová jutottunk. Vesztenek? Valószínű. Nyernek? Még az is lehet. És?