A nagyi, mielőtt nyugdíjba ment volna, úgy harminc éven át csak elsősöket tanított: legrosszabb álmai elevenedtek meg, amikor megpillantotta az irkámat. De nem csüggedt sokáig. Csomagolópapírral terítette le az ebédlőasztalt, vastag postairónt nyomott a kezembe, és nekiálltunk o-kat és a-kat gömbölyíteni. Néhány hétig tartott a szigorú gyakorlat, aztán a nagyi némileg megnyugodva utamra bocsátott. Gyakorlott szeme látta, hogy belőlem ennél többet tényleg nem lehet kihozni.

Mindez arról a hirdetésről jutott eszembe, amelyet Szilaveczky Árpád fővárosi polgári iskolai tanár, c. igazgató bocsátott közre valamikor az 1920-as évek végén. Szórólapon tudatta a nagyérdeművel, hogy "nem lesz többé girbe-görbe írás", ha a rosszírású gyermekek vagy felnőttek a Szilaveczky-féle szépírási irkát használják. A találmányként hirdetett metódus egyszerűnek tűnt: "Abban zöld és kék betűkre fekete tintával ír rá a tanuló, s ha akar, ha nem akar, kell, hogy szépen írjon". A c. igazgató - hiába, válságos időket éltek akkoriban - külön kiemelte, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által engedélyezett segédeszköz "tandíj nélkül" varázsolja szépséges kézírássá a macskakaparást, a füzet pedig mindössze 20 fillért kóstál.

Huszonnégy "főbb" budapesti árusítóhelyet sorolt fel Szilaveczky Árpád, ahol a találmányát kapni lehetett. Dohánytőzsdék és papírkereskedések voltak jórészt, például a Sonnenfeld-féle bolt a József körút 77.-ben, a Hattyú kereskedés a Király utca 100. alatt vagy az utóbbi főüzlete a Múzeum körút 21.-ben. S hogy milyen írást tanított a csúnya betűket produkáló gyerekeknek és felnőtteknek Szilaveczky tanár úr? Bizonyára az úgynevezett kalligrafikus írást: tudják, azt a dőlt, szálkás, árnyékolt betűfajtát, amelyet - lássuk be - egy csöppet sem volt nehéz elrontani. A korabeli szakkönyvek szerint az elemiben ezt rajzolással, majd a levegőben és a padon gyakorolt kézmozdulatokkal alapozták meg a tanítók, előbb a nyomtatott írást tanítva meg, s csak később térve át a folyóírásra.

A "körzeti iskolafelügyelők és a kir. tanfelügyelői hivatalok iskolalátogató tagjai részére" 1935-ben készített Utasítás tanúsága szerint az oktatási minisztérium nagyon is szigorúan ügyelt arra, hogy az írástanítás hatékony legyen. Az iskolalátogatóknak meg kellett figyelniük a tanító saját írását, a szemléltetés világos voltát, akárcsak azt, fokozatos-e a szépírásról a folyóírásra való átmenet. Mindazonáltal ez utóbbinak a második osztályra - jelezte az Utasítás - már mindenképp ki kellett alakulnia.

Az eredményességet talán nem is kérdőjelezi meg más, mint Szilaveczky Árpád hirdetése. De az is tény, hogy mindez már nem tartott különösebben sokáig. A negyvenes évek elején kiadott Magyar Tanítók Lexikona szerint a "legújabb időkben" kezdett tért hódítani Luttor Ignác budapesti gimnáziumi tanár módszere, a zsinórírás, amely egy árnyékolatlan, egyenes állású, megszakítás nélkül rótt és hurkolt betűfajtát részesített előnyben. Bár a lexikon szerint ennek módszere akkoriban még kiforratlan volt, és épp akkortájt ment át a "tisztulási folyamaton", tény, hogy a zsinórírás végül egyeduralkodóvá lett. Az ötvenes évek legelején még átgyúrták egy kicsit, aztán álló írás néven minden iskolában ezt kezdték tanítani. Szilaveczky Árpád találmányának korszerűsítéséről azonban akkor már szó sem esett.