Putyin első ízben a "narancsszínű forradalom" után Ukrajnába látogat

Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton első alkalommal látogat Ukrajnába Viktor Juscsenko ukrán elnök hivatalba lépése óta, hogy megpróbálják lerakni az új együttműködés alapjait a két ország között.

"A tárgyalások fő témája a Kijev és Moszkva közötti együttműködés elveinek meghatározása lesz" - közölte egy magas rangú ukrán külügyi illetékes, aki nevének elhallgatását kérte. Az illetékes szerint "fel kell térképezni a kétoldalú kapcsolatokat is".

Míg a Kreml jó viszonyban volt Leonyid Kucsma exelnökkel, akit a Nyugat rossz szemmel nézett és aki egyre beljebb került Oroszország "kebelébe", a Nyugat-barát ellenzéki Viktor Juscsenko megválasztása miatt feszültté váltak az orosz-ukrán kapcsolatok. Annál is inkább, mivel Moszkva nyíltan támogatta ellenfelét, az oroszbarát Viktor Janukovics volt kormányfőt, akinek Putyin sietve gratulált választási "győzelméhez", amelyet az ukrán legfelsőbb bíróság később választási csalásokra hivatkozva semmisnek nyilvánított.

Beiktatása után Juscsenko úgy ítélte meg, hogy Oroszország súrolta az Ukrajna belügyeibe való beavatkozás határát, és nyíltan kinyilvánította, hogy Moszkvától független politikát kíván folytatni, különös tekintettel országa európai uniós csatlakozására.

Az új ukrán elnök, aki az ukrán sajtó szerint igen tiszteli orosz kollégáját, kísérletet tett arra, hogy elássák a csatabárdot és rendezze kapcsolatait északi szomszédjával, amelyet rendszerint Ukrajna "örök stratégiai partnereként" emleget.

Jelképes lépésként Juscsenko első hivatalos külföldi útja januárban, beiktatása másnapján Oroszországba vezetett. Vlagyimir Putyin februárban üdvözölte az új ukrán államfővel való kapcsolatok építő jellegét.

A "tiszteletkörök" ellenére továbbra is megvan a nézeteltérés a két ország között számos kétoldalú kérdésben. Az egyik legfontosabb a kazah-orosz-ukrán-fehérorosz négyoldalú gazdasági térség létrehozása, amelyet Moszkva erőteljesen támogat, Kijev viszont szkepticizmussal fogad, és szabadkereskedelmi övezet létrehozására szeretne korlátozni. Ez a kérdés várhatóan a szombati tárgyalások napirendjén is szerepelni fog.

A gazdasági unióra vonatkozó szerződések nem jelenthetnek akadályt Kijev EU-csatlakozásának útján - hangsúlyozta ismételten Juscsenko a Vremja Novosztej című orosz napilapnak adott interjúban. - "Semmilyen olyan szerződést nem írok alá, amely ellentmond ezeknek az elveknek" - fogalmazott.

Juscsenko vendégével meg kívánja vitatni a közös határ védelmével és az illegális bevándorlók visszatoloncolásával kapcsolatos kérdéseket is.

"Évente kilencezren lépik át illegálisan az ukrán határt, ami hatalmas problémát jelent Ukrajna számára. Az áradat nagy része Oroszországból érkezik. Az EU-val való rugalmasabb vízumrendszer szintén az illegális menekültáradat megfékezésétől függ - tette hozzá.

Az ukrán fél több együttműködési szerződést is alá szeretne írni, egyebek között a honosítási eljárás egyszerűsítéséről, és meg kívánja vitatni az Ukrajnán keresztül Európába irányuló gáz- és kőolajszállítások kérdését. Ukrán elemzők mindazonáltal kétkedésüket fogalmazták meg a orosz-ukrán csúcstalálkozó eredményeivel kapcsolatban.

"Nincs értelme valami forradalmi dolgot várni, ez a látogatás minden valószínűség szerint a két államfő közötti kapcsolatfelvétel folyamatosságát szolgálja majd" - vélte Olekszij Plotnikov, az ukrán tudományos akadémia szakértője.

(MTI/AFP)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.