Baleset miatt lett trombitás
Voltam már Magyarországon, de még sosem koncerteztem ott - mondja Szergej Nakarjakov. - Tulajdonképpen, amikor 1991-ben a Szovjetunióból Izraelbe emigráltunk, egy budapesti táborban töltöttük az éjszakát. Mondanom sem kell, hogy nem vezettek körbe a városon. Izraelben két évet töltöttünk, majd Franciaországba költöztünk, így a párizsi konzervatóriumban tanultam.
A család nem politikai okból emigrált, de Nakarjakov szerint a Szovjetunióban bajosan érhetett volna el akkora karriert, mint így. Főként azért, mert a hihetetlen bürokrácia miatt nehézkes volt az utazás.
A zenésznek egyébként nem az első hangszere a trombita. Kisgyerekkorában kitartóan tanult zongorázni. Kilencévesen azonban egy autóbalesetben megsérült a gerince, emiatt nem tudott sokáig ülni. Édesapja, Mihail Nakarjakov azt tanácsolta, próbálja ki gyerekkori álma hangszerét, a trombitát. (Szergej idősebb nővére maradt a zongoránál, és már jó párszor koncerteztek is együtt.) Határozottan állítja, hogy a trombitálást, a légzést maga kísérletezte ki. Némi tanáccsal besegített neki apja egyik trombitás barátja. Édesapja zongoratanárként arra tanította meg, hogyan gyakoroljon. Ez a módszer tulajdonképpen minden hangszerre alkalmazható.
Valahol olvastam, hogy szenvedélyesen szereti a dzsesszt, de nem játssza, ahhoz improvizálni kellene, és ez nem megy neki. Erre viszonylag szűkszavúan válaszol: Talán lusta vagyok. Aztán mégis elárulja, lehet, hogy egy crossoverbe fog, klasszikus zenét dzsesszelemekkel ötvözve. Talán lesz benne néhány Piazzolla-szám és pár filmzene. Messze áll tőle, hogy túl populáris dolgokat játsszon. Erről eszébe jut egy vicc. "Két újgazdag orosz mobilon beszélget: - Ismered Beethovent? Persze, csengőhangot írt a mobilomra." - Nyilván lehet a klasszikust és a népszerűt jól keverni. Mondok példát: gyakran felkérnek a japánok, hogy játsszam fel szappanoperák zenéjét. Ezt azért vállalom el, mert új közönséget nyerhetek magamnak és talán a klasszikus zenének.
A fontos koncertek közül kiemelkedik az a fellépés a kilencvenes évek közepéről, amikor Sosztakovics zongorára és trombitára írt concertóját játszotta Martha Argerich zongoraművésszel, a karmester Kent Nagano volt. Beszélgetünk arról, sok; kimondottan trombitára vagy szárnykürtre írt zenemű van-e. - Főleg a modernek között - mondja. Néhányat külön neki írtak. - Nem túl sokat - hadarja, nehogy szerénytelennek tűnjön. Jorg Widmann Ad Absurdum című művét épp neki komponálja. Az első változat már elkészült, de nem volt eléggé jól játszható, ezért most átírja a szerző.
- Tulajdonképpen keveset vagyok Franciaországban, annyit utazom. Ha épp nem turnézom, akkor összejövök a barátaimmal. Kérdezem, visszaköltöz-ne-e szülővárosába, a mai Nyizsnyij Novgorodba? - Nem szeretnék ott élni, sem most, sem később - ebben nagyon határozott. - Túl sok dolog maradt ugyanaz, mint a rendszerváltozás előtt. De hogy mire is gondol, azt már nem mondja. - Mégiscsak a szülőföldem, nem szeretek beszélni róla.
A Budapesti Tavaszi Fesztiválon, március 27-én a Nemzeti Hangversenyteremben a moszkvai Csajkovszkij Zenekarral játszik majd. Előtte két nappal Moszkvában koncertezik velük, a karmester ott is Vlagyimir Fedoszejev lesz. A tavaszi fesztivál műsorában Haydn C-dúr szimfóniáját és C-dúr gordonkaversenyének szárnykürtre készült átiratát, valamint Csajkovszkij IV. szimfóniáját adják.
