A demonstrációk hava
Mondhatnánk: nem történt semmi különös, hiszen a rendszerváltás óta szinte minden évben voltak tiltakozó akciók a termelők körében. A követelések jellemzően a támogatások növelésére, az élelmiszerimport korlátozására, a termelői árgaranciák kiszélesítésére irányultak, no meg arra, hogy "mondjon le a miniszter". Ez történt tavaly is, amikor a demonstrációs megállapodás aláírásával lezárultak a több hétig tartó gazdatüntetések. A tavalyi megállapodás tartalmával a gazdák is és a kormány képviselői is elégedettek voltak, pedig az agrárgazdasági kérdésekben kicsit is jártas szakértők tudták, hogy a megállapodás számos pontja betarthatatlan. Csak idő kérdése volt, hogy a gazdák rájöjjenek: megint átverték őket. Elég, ha a megállapodás egyik fontos pontjára, a sertés átvételi árát szabályozó bizottság felállítására és feladatára utalok. Az elképzelés szerint e bizottság dolga lett volna, hogy a termelők által elfogadhatónak vélt árszint (275 Ft/kg) felett tartsa a vágósertés felvásárlási árát az év hátralévő részében - a májusi uniós csatlakozás után is. Kérdezem, ki gondolhatta komolyan, hogy ez a cél teljesíthető, amikor köztudott, hogy a sertés az EU-ban abszolút szabadpiaci termék, melyre sem árgarancia, sem közvetlen ártámogatás nem adható!
A gazdák most 14 pontban foglalták össze követeléseiket, melyek közül az egyik legfontosabb a tavaly aláírt megállapodás maradéktalan betartása. Ez aligha teljesíthető, s ezt gondolom több más kívánalomról is.
A gazdák például azt szeretnék, hogy az uniós gabonaintervenció nálunk is a mediterrán országokkal azonos időben kezdődjék - november helyett már augusztusban. Ez régi kérés, mellyel a csatlakozási tárgyalásokon több alkalommal is előhozakodtunk, de ésszerűségét, jogosságát nem tudtuk meggyőzően bizonyítani. E kéréssel újból előhozakodni hiábavaló fáradozás és időpocsékolás, mert nagy valószínűséggel a többi közép-európai uniós ország is hasonló igényekkel lépne fel, ami felborítaná az intervenció egész logikáját. Augusztusban ugyanis még a teljes kukoricatermés kint van a földeken, így ebben az időszakban még nehéz bemérni, mekkora többlet, illetve hiány lesz uniós szinten gabonából a betakarítás befejezése után. Az előre hozott intervenció durva beavatkozás lenne az amúgy is deformált uniós gabonapiacon, mert olyan spekulatív vásárlásokat indukálna még a betakarítás előtt, melyek később alaposan megterhelnék a brüsszeli intervenciós alapot.
De hasonlóan kérdéses egy újabb adóskonszolidáció engedélyezése, történjék bár egészében a nemzeti költségvetés terhére. Az Európai Unió - a versenyegyenlőségre hivatkozva - minden ilyen törekvéstől mereven elzárkózik, és ha valamely tagország mégis ilyesmire vállalkozik, akkor keményen szankcionál, lásd az olasz légitársaság (Alitalia) szanálásának ügyét.
Nem véletlen, hogy e "mesés" jövedelmek
A követelések nagyobbik hányada azonban mindenképpen jogosnak nevezhető. A gazdamegmozdulásokat a területalapú támogatás kifizetésének elhúzódása váltotta ki. Hónapok óta folyik a vita arról, hogy ki a felelős ezért. A termelők szerint közvetlenül az MVH, de valójában az agrártárca, még konkrétabban maga a miniszter. Németh Imre ezzel szemben rendre arra hivatkozott, hogy a gazdák a hibásak, mivel a ténylegesen megműveltnél jóval nagyobb területre nyújtottak be igénylést. Értsd: amíg nincs pontosan tisztázva, kinek, mekkora terület után jár jogosan a támogatás, a kifizetés nem történhet meg, mert az EU büntetőkamattal terhelten fizetteti vissza a túligénylést. Ez valóban így van, de lehetett volna találékonyabb is a tárca vezetése. Például azzal, hogy első lépésben csak az általa megállapított kisebb területnagyságra fizeti ki a földalapú támogatást, s amikor kész az egyeztetés, annak alapján elvégzi a korrekciót, azaz kifizeti a különbözetet. Ezzel elháríthatta volna a túlfizetés veszélyét, s elnyerte volna a gazdák szimpátiáját. A szomszédos országokban ezt tették. Az abszolút pontos digitális térképek helyett a hagyományos földhivatali nyilvántartást vették alapul, így már a teljes támogatási összeghez hozzájutottak a szlovén, a cseh, a szlovák és - meglepetésre - a rendkívül szétaprózott birtokokkal rendelkező lengyel gazdák is.
A tárcavezetés súlyos kommunikációs hibát is elkövetett. Noha tudták, hogy az adatfeldolgozást illetően komoly lemaradásban vannak, a közeli kifizetés ígéretével biztatták, nyugtatták a termelőket. Az MVH vezetője több alkalommal is azt nyilatkozta, hogy a kifizetések októberben megkezdődnek, s mire eljön a karácsony, minden gazda megkapja a neki járó pénzt. Akik aztán a kifizetések elhúzódása miatt elkezdtek betelefonálni a hivatalba, azt a választ kapták, hogy nyugodjanak meg, legkésőbb január közepéig megtörténik a kifizetés. Ehelyett januárban tömegével kapták az újabb területegyeztetésre felszólító leveleket, majd a pontosítás után az MVH már február végét jelölte meg végső fizetési dátumnak. Mára kiderült, hogy a nagyobb területeket művelő gazdaságok, mint például a téeszek, örülhetnek, ha április 30-ig - az EU által végső határidőnek előírt időpontig - hozzájutnak a nekik járó földalapú támogatáshoz.
Ez a pénz legalább ma már belátható időn belül megérkezik a termelőkhöz, s reménykedni lehet abban, hogy ettől kezdve e téren rendben mennek a dolgok. Végül is valljuk be: a földalapú támogatás - még a kezdeti csökkentett mértékben is - jelentős jövedelemkiegészítés a gazdáknak. Most, a csatlakozás első évében egy 100 hektáron gazdálkodó termelő csak ezen a jogcímen közel 3,6 millió Ft-ot kap a nemzeti kiegészítéssel együtt. Öt év múlva, amikor már a földalapú támogatás teljes összege jár a magyar gazdáknak is, hektáronként 298 euróhoz (mintegy 75 ezer forinthoz) jut a termelő. Egy 100 hektáros birtokhoz tehát 7,5 millió forint közvetlen támogatás jár - ha közben nem változnak meg a szabályok. Magyar szemmel nézve ez bizony jelentős többletjövedelem, melyhez hasonlóra az iparban vagy a közszférában dolgozók még igen dinamikus bérszínvonal-növekedés megvalósulása esetén sem számíthatnak. Nem véletlen, hogy e "mesés" jövedelmek hallatán s a demonstrálók traktorcsodáit látván sokan megbotránkoznak a gazdák követelésein:
"Nekik még ez sem elég!" Sajnos nem erről van szó. A mezőgazdasági termelésben e támogatások nélkül gyakorlatilag nincs jövedelem. Pontosabban fogalmazva, a legtöbb termék előállítása veszteséges, még a tavalyi kedvező időjárás mellett is. A KSH jelentése szerint az agrárolló jelentősen nyílt 2004-ben, azaz miközben tovább nőtt a mezőgazdaság által használt ipari eredetű anyagok - műtrágya, gázolaj, növényvédő szerek, villamos energia - beszerzési ára, drasztikusan csökkentek a felvásárlási árak. Az ebből fakadó jövedelemkiesést valószínűleg még a földalapú támogatás sem kompenzálja. Ráadásul e támogatási jogcím hallatára a földtulajdonosok 30-50 százalékos bérletidíj-emelési igénynyel léptek fel országszerte. Míg 2003-ban egy hektár átlagos minőségű föld bérleti díja 15-20 ezer forint volt, addig 2005-ben már nem lehet 25 ezer forint alatt magántulajdonban lévő szántót bérelni.
Ennél is nagyobb gond a gabonaintervenció körüli bizonytalanság. Mint ismeretes, a tavalyi rekordtermés következtében legalább 7-8 millió tonna gabonafelesleggel rendelkezünk. Ezt a mennyiséget persze exportálhatnánk, ha meglenne hozzá a szükséges szállítókapacitás. De nincs. Jó, ha ennek felét - havi 300-400 ezer tonnát - ki lehetne szállítani a mostani infrastruktúra mellett. Sajnos azonban ma ennek töredékét sem viszik ki, mert exportszubvenció nélkül versenyképtelen a magyar gabona a külpiacon. Ennek oka a magas intervenciós ár, a kommersz minőség, de főleg a túlzottan erős forint. Ma körülbelül 120 dollárért adható el egy tonna B1-es minőségű búza magyar határparitáson. Átváltva ez mindössze 22 ezer forintot ér. Tavaly ilyenkor hasonló exportár mellett közel 25 ezer forintot, négy évvel ezelőtt 36 ezer forintot kapott volna a termelő! Bátran ki merem jelenteni, hogy nem létezik olyan hatékonyságjavulás a világon, ami mellett a magyar gabona ilyen helyzetben versenyképes maradhatott volna. Mivel az élelmiszer-gazdaság még ma is nettó exportőr, az erős forint az elmúlt két évben sokkal többet vett ki a gazdák zsebéből, mint amennyit uniós földalapú támogatás címén most beleraknak. A hárommilliárd dollár feletti agrár-exportteljesítmény 2000-ben 900 milliárd forint bevételt jelentett volna az exportőröknek, 2004-ben alig több mint 600 milliárdot. Az idén még ennél is rosszabb a helyzet, mert a forint nemcsak a dollárhoz, hanem minden jelentős valutához képest is tovább erősödött.
Miután az exportérdekeltség elveszett, és belátható időn belül nem is szerezhető vissza, marad a gabonafeleslegek hazai tárolása. Igen ám, de nincs elég tárolótér az intervencióra eddig felajánlott 4 millió tonna gabona elhelyezésére, sőt annak töredékére sem. Ha szembenézünk azzal a "fenyegető veszéllyel", hogy ebben az évben is átlagon felüli termés lehet kalászos gabonából, a helyzet több mint kétségbe ejtő. Négy hónap múlva aratás, hová tesszük a várhatóan megtermő 6-7 millió tonna búzát és árpát, amikor csordultig lesznek a raktárak az ótermésű gabonával? Érthetetlen az agrártárca kincstári optimizmusa e téren. Mindmáig nem léptek érdemben a feleslegek uniós raktárakban való elhelyezése ügyében, kudarcot vallott a közép-európai térségre vonatkozó eseti exportszubvenciós kezdeményezés, s az új gabonatárolók építését támogató 40 milliárdos hitelprogram is csak az elképzelés szintjén létezik.
Mindezek tükrében jogosnak érzem a gazdák elkeseredését. Demonstrációjuk egyelőre kulturált keretek között folyik, de mi lesz akkor, ha tízezrek döbbennek rá, hogy nem a támogatások kifizetésének elhúzódása az igazi probléma, hanem az, hogy egyre kevésbé van szükség rájuk a termelésben? Én ezt tartom nagyobb kihívásnak, amivel hamarosan szembe kell néznie a magyar nemzetnek, a politikai pártoknak és különösen a mindenkori kormánynak.
A szerző agrár-közgazdász
