Bugár megsértődése pontosan datálható: ez az állapota 2002 tavasza óta tart, amikor is a magyar választópolgár kiszavazta a hatalomból Orbán Viktort, akinek kampányában Bugár (és jobbkeze: Duray Miklós) részt vállalt. Bugár nyilván azt mondja minderre, hogy ő nem Magyarországra, "csak" a magyar kormányra haragszik, merthogy Gyurcsány Ferenc "kihasználta a kisebbségeket az ellenzékével szemben" a decemberi népszavazáson, és ezt ő "egy darabig nem tudja neki elfelejteni".

Mi tagadás, a referendumot megelőző hetek történésein itt, a határ másik oldalán is nehéz túllépni. Hiszen az említett időszak eseménysora nyilvánvalóan nem válik az anyaország dicsőségére - mint ahogy az olyan kisebbségi vezetőkére sem, mint például Bugár Béla. Merthogy végül is azért közös erővel sikerült létrehozni a mai helyzetet, amit nyugodtan lehet a magyar-magyar kapcsolatok válságaként jellemezni. Ezt a mélypontot aligha lehet Gyurcsány nyakába varrni, hiszen a nemzetet megosztó népszavazási ötlettel nem ő állt elő, nem ő buzdította a határon túli magyar politikusokat, hogy közvetlen módon vegyenek részt egy gyűlölködő hangvételű adok-kapokban. Bugár boldogan vállalta e szerepet; mostani sértődött vagdalkozása már csak ezért is visszatetsző és komolytalan.

Főként pedig méltánytalan és végiggondolatlan. Hiszen nyilván neki is tudnia kell, hogy az anyaország és a kisebbségek viszonyát egyik fél sem tudja felmondani. Ez a kapcsolatrendszer történelmileg determinált, és nem Bugár szeszélyétől függ, szerencsére. Felelős politikus pedig ezt szem előtt tartva egyetlen dolgot tehet: rendületlenül azon töri a fejét, hogyan javíthatna ezen az együttműködésen. Magyarországra mint anyaországra lehet sok mindent mondani, de azt ennek az anyaországnak a polgárai nem hajlandók elfogadni, amit Bugár és néhány társa mostanában sulykol, hogy tudniillik nem tesz eleget a kisebbségek iránti kötelezettségeinek. Ez az állítás sértő és igazságtalan. És lassan azért az is kezd feltűnővé válni, hogy Bugár és pártjának több más vezetője a legutóbbi két-három évben folyamatosan kizárólag egy irányban radikalizálódik, mégpedig Magyarország felé. Ez újabban különösen autonómiaügyekben szül kínos szituációkat. Groteszk mutatvány volt Bugárék részéről, hogy a radikális kisebbségi vezetők nézeteit tükröző szabadkai nyilatkozat elfogadása után Gyurcsányt a dokumentum támogatására szólították fel - majd pedig, amikor a kormányfő a kisebbségi autonómiatörekvések segítését helyezte kilátásba, a szlovákiai magyar vezetők Pozsony ellenséges reagálásától elbátortalanodva a magyar miniszterelnöktől határolódtak el. Vagyis: ha sapka van a fején Gyurcsánynak, az a baj, ha nincs, akkor meg az.

Talán a legbájosabb része az interjúnak, amikor Bugár odanyilatkozza: "Számos olyan dolgot említhetnék, amivel nehezíthetném a további egyeztetést, úgyhogy inkább bölcsen hallgatok". És az ember elmereng: a megannyi érthetetlen vád után ugyan mi maradhatott még Bugár Béla tarsolyában? Vajon miért nem hallgatott, ha ő maga is ezt tartotta volna a legbölcsebb dolognak adott esetben?