Akitől pedig végképp nem, az a hatalom, hívják bárhogyan. Vele szemben mai sorstársai ezt okkal remélhették - de ők sem kapták meg. Pártsemlegesen, kormányokon átívelő módon. A segítség nem keverendő össze automatikusan a pénzzel. Pénzt kapott ugyanis a magyar agrárium - a benne dolgozók szerint kevesebbet a szükségesnél, távolabbról nézve többet, mint amennyit ésszerűen el tudott volna költeni. Bárhogyan is történt, ezek a százmilliárdok nem látszanak rajta különösebben. Másként fogalmazva: nem segítették abban, hogy a benne dolgozók általában versenyképes, élvonalbeli termelésre legyenek képesek. Hogy ők szorongassák Európát, és ne Európa őket.

Pedig azt remélhették, hogy egyelőre afféle szegény rokonként ugyan, de mégiscsak odajuthatnak a kondérhoz, amiből az irigyelt nyugati gazdáknak a zsíros falatokat osztják. Most viszont korgó gyomorral mégis azt kérdik: hol a jussunk? Ezért a helyzetért a kormány csak magát okolhatja, hiszen most először nem elsősorban a saját bukszájában kell kotorásznia a gazdanyugtató támogatásért. Neki csak arról kellett volna gondoskodnia, hogy az unió biztosította támogatást (és a hazai kiegészítést) minél hamarabb megkapják a gazdák. Ebben a helyzetben álságos azt mondani, hogy határidőre kifizetik a pénzeket. Nem ez a kérdés. A magyar agrártermelőnek az a támogatás, ami a zsebében van. Márpedig ha azt kérdezzük, megtett-e mindent a kormány, hogy a gazdák minél előbb hozzájussanak a számukra garantált, nekik a legnagyobb bevételt jelentő EU-pénzekhez, akkor a válasz egyértelműen az, hogy nem.

Az agrárbürokráciát nem sikerült időben alkalmassá tenni arra, hogy a jó előre világos gondokat leküzdve alkalmassá váljon az uniós pénzek hatékony, mielőbbi kifizetésére. A földalapú támogatások igényléseinek hibái, a nagy gabonafeleslegből fakadó felvásárlási, raktározási bajok túlságosan régóta ismertek ahhoz, hogy elfogadható magyarázatok legyenek a kifizetések elhúzódására. A mostani és előző kormány egyaránt hosszú hónapokkal korábban turbófokozatba kapcsolhatta volna az apparátust, pénzt, paripát, fegyvert adhatott volna a kifizetéseket hátráltató gondok megoldására. Ez ráadásul valóban egy olyan intézkedés lett volna, ami nem kerül sokba, de ki lehet vele állni a traktorok tetejére. Soha ilyen olcsón nem nyerhetett volna gazdavoksokat a kormány. Ehelyett hiába fizeti ki a megígért pénz javát, támogatót már aligha nyer vele. A határidők betartását a hajára kenheti. Hiába szajkózza például a beruházási támogatásokat, a zsír új traktorral is ott állnak a gazdák a Felvonulási téren.

Más lapra tartozik, hogy ha az uniós agrárpénzeket rekordsebességgel sikerült volna kifizetni a termelőknek, az sem oldott volna meg egyet sem a magyar agrárium érdemi gondjai közül. De legalább úgy tűnt volna, hogy a kormánynak fontos a mezőgazdaság és a termelők baja. Lehet, hogy fontos, de ki hiszi ezt el? Nagyapám aligha tette volna. Ösztönösen megérezte, ki az, aki mondja, és ki az, aki csinálja.

A kormány - nyilatkozataiból ítélve - úgy gondolja, hogy mindent megtett az agrártámogatások kifizetéséért. Lehet, hogy sokat tett, de messze nem eleget. Pénz helyett magyarázatot ad, abból viszont eddig is volt elég, ráadásul ezt szeretik a legkevésbé a gazdák.