Ha pedig a politikai közbeszédre hallgatunk, miszerint a populizmus roppant ronda és veszélyes dolog - a pártok gyakorta vádolják ezzel egymást -, akkor arra lyukadunk ki, hogy nem populistának lenni - nos, az erényszámba megy. A Bokros-csomag névadójának esetében azonban ezt sokan mégse tartották politikusi erénynek.

De a fenti szillogizmusba a tíz évvel ezelőtt a nép mumusává lett Bokros Lajos nevét egyik ismert hazai párt nevével sem helyettesíthetnénk be, egyikükről se állíthatnánk, hogy időnként vagy sokszor ne keresnék a nép kegyeit. A pártok ugyanis a kormányhatalmat biztosító voksok érdekében sok jót és szépet ígérnek, és időnként tettekkel is törekednek elnyerni a szavazók támogatását. Baj-e ez egyáltalán? És tulajdonképpen mi az, hogy populizmus?

A nép kegyeit tehát szavakkal is és tettekkel is el lehet nyerni. Azt a politikust, aki hízeleg és csak felelőtlenül ígérget, a politikai antikvitásban is demagógnak mondták. A demagógia és a demokrácia szavak nagyon közel állnak egymáshoz, mind a kettőben a demos, vagyis a nép szó búvik meg. A populizmus esetében is ez a helyzet, azzal a különbséggel, hogy míg a demokrácia görög, addig a populizmus latin, helyesebben a népet jelentő latin populus szóból ered. A mai hazai szóhasználatban nem könnyű különbséget tenni a demagóg és a populista jelzők között, de úgy tűnik, hogy az nevezhető populistának, aki a hízelgő, üres ígérgetésen túl felelőtlennek tetsző döntésekkel is hajszolja a választók kegyeit. A szavak színes szótári jelentéstörténetében sem könnyű különbséget tenni, de sokkal nehezebb a politikai hétköznapokban a nép kegyeinek keresését a nép valódi vagy valódinak mondott érdekeinek képviseletétől elválasztani.

Na persze, ha a populizmus csak a nép kegyeinek keresése, akkor ezzel egy demokratikus országban nincs is semmi baj. A kegy, kegyeskedik magyar szavak jelentésében a nép részéről megnyilvánuló, leereszkedő jóindulat ugyanis eleve a népfenségre utal, ami a demokrácia velejéhez tartozik. A viták és vádak nem is ebből, hanem abból erednek, hogy ki mit ért a nép rövid, illetve hosszú távú érdekein. A populizmus vádjának megfogalmazói úgy látják, hogy a nép, az ország távlati érdekei sérülnek, amikor egy kormány úgymond osztogatni kezd, s a mindig éhes népnek megengedi, hogy ma költse el ebédre a holnap talán aranytojást tojó tyúkot.

A populizmus már régóta negatív, elítélő jelentésű, megbélyegző politikai minősítés. Ez a szó, egész jelentéstartományával, a világ amerikanizálódásával párhuzamosan terjedt el. A populizmus ugyanis fogalmi eredetét tekintve az Egyesült Államok politikai történetében fogant. Úgy esett, hogy a XIX. század utolsó évtizedében, a híres-hírhedett aranykorban, az amerikai kontinenst átszelő vasútépítések, a nagy korrupciók és a nagy vagyonok megalapozásának idején az egyre szorultabb helyzetbe kerülő nagy tömegű farmernépesség a keleti parti nagytőkében lelte meg minden bajának forrását. Az elkeseredés radikalizálódást szült, programok fogalmazódtak, s a két nagy párt mellett egy rövid időre - a politikai és pénzoligarchák számára fenyegetően - populista párt néven egy feltűnő követeléseket hangoztató párt is megszerveződött. Erős államot követeltek a szabadon garázdálkodó nagytőke ellenében, s azt is, hogy a pénzforgalomban a kötött aranyalapról térjenek át a szabad ezüstpénz használatára. Követeltek még számos, a nép körében népszerű intézkedést, amelyek közül például az amerikai elnök közvetlen, nép általi választása meg is valósult. A mozgalom lendülete egy idő után alábbhagyott, s a populisták beolvadtak a demokrata pártiak soraiba - de szellemiségük búvópatakként máig része az amerikai politikai kultúrának. Amerikában ma konzervatív populistának azt mondják, aki a központi kormány nagysága ellen lázad, demokrata populistának pedig azt, aki a big biznisz ellen lép fel. A magyarul is olvasott, vitriolos tollú Gore Vidal regényíró például, akinek nagyapja, Thomas Gore populistaként lett szegény, vak gyerekből Oklahoma szenátora Washingtonban, ma sem mulaszt el egyetlen alkalmat, ha kiállhat a populizmus védelmében. A szabad ezüstpénz-verés gondolata azonban betett a populizmusnak, mert ezen a követelésen lehetett leginkább kimutatni a populisták hozzá nem értő felelőtlenségét, s a számos jogos követelés ellenére negatívvá festeni a pénzoligarchia ellen egyébként nem alaptalanul fellépő mozgalmat.

Negyven éve folyik az amerikai irodalomtörténészek között is egy vita, ami azért pattant ki a múlt század hatvanas éveiben, mert egy elemző tanulmány azt igyekezett bizonyítani, hogy a mára szintén világszerte ismert mese, az Óz, a csodálatos varázsló nem egyszerűen gyerekmese, hanem az 1890-es évek amerikai populizmusának parabolája, vagyis rejtett, áttételes bemutatása. Minden szereplő, helyszín az akkori állapotnak megfelelően felismerhető; s hogy csak a lényegre (mármint a populizmuséra) utaljunk, a Gonosz Varázsló a keleti parti, kegyetlen banktőke, az államellenes vasútbárók allegóriája és így tovább. Más elemzők ezt vitatják, és a kenyerét utazó ügynökként, színészként, ruhatisztítóként, s a kiskereskedelem történetében kirakatát először díszítő, s mi több, erről először könyvet is publikáló szerzőről inkább azt állítják, hogy talán inkább a nagytőkéhez közelebb álló republikánus párttal szimpatizált. A vita folytatódik, s újabb és újabb doktori disszertációk születnek e témáról. Ez is jele annak, hogy a populizmus szó és az abból kikovácsolt fogalom milyen szorosan kapcsolódik az amerikai politika belső történéseihez. E vonatkozásban ez a szó egy adott ország történetéhez kötött, éppúgy, mint az orosz narodnyik-, a német völkisch- vagy a magyar népi mozgalom fogalma - ugyanakkor nemzetközi használatú, politikai szitokszóvá vált.

Lehet, hogy mindezt felesleges számon tartani, de tán érthetőbb, miért olyan nehéz - ha egyáltalán lehetséges - a demokráciát a populizmustól elválasztani. Ez ugyanis jórészt nézőpont kérdése. Nincs tárgyilag kijelölhető pont, hogy egy demokratikus kívánalom mikortól populista, s mikortól lehet egy demokrata politikusról kijelenteni, hogy "a tömegek uszályába" került. Mivel demokrácia van, ez is folyamatos megfontolás tárgya.