Pusztai csodák
Láthatjuk az új művek között elsőfilmes szerző alkotását (Vranik Roland Fekete kefe, dr. Horváth Putyi A halál kilovagolt Perzsiából) és nem egy, már jól ismert rendező munkáját. Az utóbbiak közé tartozik Gárdos Péteré A porcelánbaba címmel, amely ezúttal nem "szerzői film", mint ahogy azt tőle korábban megszoktuk, hanem irodalmi feldolgozás. Lázár Ervin Csillagmajor című novelláskötetének három írását fűzte öszsze egyetlen mozgóképes látomásba.
- Megkerestek egyszer egy Lázár Ervin-novellával, egy kedves mesével - emlékszik vissza a rendező. - Akkor úgy éreztem, az a rövid írás nem alkalmas nagyjátékfilmre. Ám az írót ismertem, művészetét mindig is közel éreztem magamhoz, és fölmentem hozzá. Akkor mutatta meg a készülő Csillagmajor néhány kéziratos novelláját, amelyek megragadták a fantáziámat. Glória címmel készítettem is belőlük egy filmtervet, amely végül nem valósult meg, mert túlságosan sokba került volna.
Megjegyzi ehhez, Lázár világát mozgóképen csak úgy lehet hitelesen viszszaadni, ha filmes trükköt alkalmaznak. A történetek ugyanis valóság és csoda határán táncolnak, gyakran az utóbbiba libbennek át. És amit a papír könnyen elbír tollal és tintával, azt celluloidon vagy videón megvalósítani nagyon sokba kerül.
Amikor 2003-ban a Magyar Mozgókép Közalapítvány és az Országos Rádió és Televízió Testület közös tévéfilmpályázatot hirdetett, Gárdos elővette ismét a novelláskötetet, és kitalált egy lehetőséget, amellyel olcsóbban is megoldhatja a filmesítést.
- Ötvenes éveimet taposva eljutottam abba a korszakba, amikor már foglalkoztat a halál gondolata. És a kiválasztott Lázár-novellák egy különös környezetben megcsillantják a föltámadás csodáját is - említi, hozzátéve: e központi gondolat köré szervezte a filmet. A bajnok, A keserűfű és A porcelánbaba című novellákban nem annyira az irónia, mint inkább a líra a meghatározó, és ez kijelölte a mozgóképes földolgozás stílusát. A történetek a konkrét valóság közegéből, a pusztai emberek világából indulnak, abszurdba hajlanak, és szimbolikus jelentést is hordoznak. A puszta megteremti a maga hőseit és árulóit, ellenségeit és védelmezőit.
A másik ötlet az volt, hogy a filmet valóságos pusztai emberekkel, amatőr szereplőkkel kellene eljátszatni. A kiskunsági tanyavilágban vagy hatszáz embert kerestek föl a filmesek, és mintegy két tucat szereplőt választottak ki a forgatáshoz. Az eredmény megdöbbentő: az amatőrök tökéletes magabiztossággal mozognak a kamera előtt, nem csupán "hiteles arcok", hanem játékuk is magával ragadó. Olyannyira társalkotóivá váltak a filmnek, hogy a rendező a mű elején és a végén külön képsorokban mutatja be őket, mintegy portrét rajzolva róluk. Ez a szokatlan keret fogja közre a cselekményt.
Gárdos Péter 1986-ban a Szamárköhögés című filmjével határozott névjegyet tett le, aztán olyan filmjei jöttek, mint például A Skorpió megeszi az Ikreket reggelire, A brooklyni testvér vagy legutóbb Az utolsó blues. A porcelánbaba képi világa, jelképrendszere a korábbiaknál bonyolultabb, annál pedig mindenképp, mint amilyen általában a tömegfilmeké. Elvontabb történelmi utalások is vannak benne a beazonosítható események mellett, például, amikor egy csapat katona szállja meg a pusztát, nem érdekes, kik ők, honnan jöttek. A sors úgy hozza, időnként mindig jönnek valamilyen katonák. Nagyon szép és szívszorító a háború utáni sváb kitelepítettekhez tartozó idős pár sorsának kibontása - amelyet az első képeken a néző talán a zsidó holokausztra történő utalásként értelmez először, csak később ismer fel valódi jelentésében. A gazdag jelentéstartalom ellenére a gyártó Tivoli Film vezetője, Szekeres Dénes úgy gondolta, a televíziós pályázat alapján készült alkotás megállja helyét moziban is.
A film premierje szombaton lesz a szemlén, több előadásban.
Tarr Bélának ítélte az idei, Andrzej Wajdáról elnevezett Békedíját az American Cinema Foundation - tájékoztatta lapunkat a Magyar Filmunió. A díjat, amely a magyar rendező egyetemes filmművészetben betöltött szerepének elismerése, február 6-án este adják át Andrzej Wajda jelenlétében Berlinben, az Arzenal moziban. Ez alkalomból február 4. és 6. között a német közönség újra találkozhat a Kárhozat, a Sátántangó és a Werckmeister harmóniák című Tarr-filmekkel.
