Egyedül Zenthe Ferenc nem tudta személyesen átvenni a 36. Magyar Filmszemle idei életműdíjainak egyikét a tegnapi hivatalos megnyitón. Szerencsére csupán azért, mert a fáradhatatlan nemzet színésze abban az időben is színpadon volt. Nevében felesége, Gizella asszony ment ki a Budapest Kongresszusi Központ emelvényére. Rajta kívül Bokor Péter rendezőnek, Onódi György gyártásvezetőnek és Matejka Mária producernek nyújtott át elismerést Koltai Lajos operatőr-rendező és Sipos Áron producer, a szemletanács elnöke. Két újabb taggal bővült a Magyar Mozgókép Mestereinek köre: a hetvenkét éves Gaál Istvánt és Sára Sándort köszöntötte ebből az alkalomból Hiller István kulturális miniszter és Grunwalsky Ferenc, a Magyar Mozgókép Közalapítvány elnöke.

Bár több ismert dokumentumfilmes idén nem jelentkezett, vagy munkája nem került a szemle versenyébe, a mezőny így is gazdag és nincs híján meglepetéseknek. Mint azt a műfaj idei zsűrielnöke, Sára is megjegyezte, a művek szociális érzékenységről tanúskodnak. Tegyük hozzá, ez magában nem elég átütő mű létrehozásához. Erdélyi János például roppant bonyolult élethelyzetet választott Uborkázók című filmje témájául: az ukrán-magyar határon átjáró, Magyarországon mezőgazdasági idénymunkát vállaló kárpát-ukrajnai magyarokét. Az uborkaföldek hazai tulajdonosai vagy bérlői fogadják föl őket, tőlük megkaphatják az ukrajnai kereset két-háromszorosát - ez is csupán negyven-ötvenezer forint! -, de a tavaszi-nyári hónapokban családjuktól, otthonuktól távol kell élniük. Ez az állapot, noha másként nem tudnák fönntartani családjukat, lazítja, rombolja emberi kapcsolataikat, olykor a család széteséséhez vezet. A rendező rokonszenves figurákat választott filmjéhez, azonban megelégszik azzal, hogy a helyzet elnagyolt vázlatát adja, nem tud mélyebbre jutni az emberi viszonyok föltárásában.

Böjte József viszont másodszor is érdekes és fontos filmet készített Sztojka Katalinról Hova vigyelek? címmel. A hazai cigányság gondjait magára vállaló szociálpedagógusról tizenöt éve forgatott Böjte egy drámai portrét. Hőse azóta is a cigány telepek ismert segítője, "békebírója", a legelesettebbek szószólója. Érett elképzeléseket mond saját etnikumának társadalmi integrációjáról: csak akkor küzdhetők le a külső gátak, ha belülről is megvan a szándék és az erkölcsi tartás.

A portré műfaja egyébként is erős az idén. Az egyik kiemelkedő alkotásnak számít Varga Ágotáé (az Inforg Stúdió gyártásában). Kissé "száraz" címével - Leszármazottak - ellentétben a huszadik századi magyar történelem egyik legdrámaibb fejezetéhez nyúl. Annak az Endre Lászlónak a fiát, Endre Zsigmondot mutatja be, aki belügyi államtitkárként az elsők között felelős a magyarországi zsidóság nagy részének 1944-es deportálásáért, halálba taszításáért, és a cigányság elleni kegyetlenkedésekért. A filmes alkotó, aki eddig már több katartikus témát, egyebek mellett a cigány holokausztot tűzte napirendre munkáiban, ezúttal az úgynevezett magyar történelmi, úri középosztály szélsőségesen nacionalista, rasszista szárnyának egyik tagjáról ad látleletet. Endre Zsigmond lényegében ma is egyetért édesapja cigány- és zsidóellenes közigazgatási ténykedésével, történelmi szerepével, és a zsidó hagyományokkal való azonosulást éppúgy nyíltan elítéli, mint a kettős identitást Magyarországon. Aki zsidó, menjen innen, aki marad, legyen magyar - vallja szinte kedélyesen a kamera előtt ma, nyolcvanöt évesen, repatriált, joviális budapesti polgárként. A film készítője higgadt, de határozott, humanista és demokratikus alapállásból fogalmazott kérdésekkel mutatja be e súlyos történelmi zárványt képviselő figura emberi arcát is: föltárja családi emlékeit, gyerekkorának színhelyét, az Endréknek a Horthy-garnitúra egykori prominenseivel fenntartott kapcsolatait. A film nézője előtt föltárul az a történelmi "vérvonal", amely az 1880-as évek tiszaeszlári vérvádperének vizsgálóbírójától, Bary Józseftől elvezet egészen az Endrékig. Kitűnő lezárása a filmnek Endre László unokáinak, Zsigmond külföldön élő fiának és lányának megszólaltatása. Ők tisztelettel beszélnek apjuk személyéről, de kategorikusan elhatárolódnak ideológiájától. Telefonon adott interjúikat az apa fölszegett fejjel, konok tekintettel figyeli.

Egy férfi és egy nő a hőse a Dunatáj Alapítvány két dokumentumfilmjének. Czetényi Csilla és Nagy-Bozsoki József Az utolsó kántortanító című alkotása Pista bácsiról, egy falu 96 éves tanítójáról szól. Az idős férfi visszaemlékezik több évtizedes munkájára, tanítványokra, harcaira. A két rendező a történelmi változásokra is koncentrál, hallunk arról, hogy mikor kellett feladnia a kántor-pozíciót, hogy kerültek ki a tantervből az egyházi tárgyak. Visszaemlékeznek a ma már szintén idős egykori diákok is. Csínytevések, boldog és szomorú sztorizások tarkítják Pista bácsi szavait. Kifejezetten jó rendezői ötlet, hogy nem feledkeznek meg a jelenről, megtudjuk, hogy Pista bácsinak van egy pártfogoltja is, egy árva fiú. Kettőjük viszonyának ábrázolása legitimálja az egész filmet, ekkor érti meg a néző Pista bácsi emberségét, amit a visszaemlékezések hosszú mondataiban csak sejteni lehetett. Az is örömteli, hogy az alkotók megtalálták az egészséges egyensúlyt a statikus "beszélő fejek", interjújelenetek és az akciódúsabb képsorok között.

Zsigmond Dezső az Aranykalyiba után továbbra is Erdélyben keresi az érdekes embereket, egyéniségeket. Csigavár című filmjének hőse Terézke, egy negyvenes éveiben járó vénlány. A rendező nagy fába vágta fejszéjét, egy nagyvárosi jelenséget kutat - apró faluban. Terézke egyedülálló, látszólag kemény nő. Van ugyan udvarlója, aki ráadásul halálosan szerelmes belé, mégis magányos. Férjjelölt tehát lenne, csak nem felel meg. Ezt a magatartásformát manapság szinglinek hívják, korunk velejárója, de szerencsére Zsigmond Dezső nem használja sem a kifejezést, sem a divatos teóriákat. Inkább a személyiséget próbálja feltárni.

Huszonhét-huszonnyolcezerre nőtt tegnapra, a rendezvény második napjának végére, a filmszemle látogatóinak száma - tudtuk meg a sajtóirodán. A jegyek jelentős része elővételben kelt el. Csurdi Gábor sajtófőnök arról tájékoztatta lapunkat, hogy a nyitónapon mintegy 2500 látogatója volt a vetítéseknek, és a dokumentumfilmekre szánt első két napon, továbbá a műfaj későbbi vetítésein összesen 6-7000 látogatóra lehet számítani. A legnagyobb érdeklődés Papp Gábor Zsigmond Az ügynök élete című, egykori belügyi oktatófilmekből összeállított produkcióját övezi. Minden jegy elkelt Pesti László drogfilmjére, a Budapest, végállomásra, továbbá Fekete Ibolya Utazás szerzetessel és Kocsis Tibor Új Eldorádó című művére.

Tegnap délután nyílt meg a Millenáris Teátrumban a filmplakát-kiállítás