A demokratikus szocializmusért, a nemzeti függetlenségért folytatott forradalmi küzdelem hőseinek a neve azonban ismeretlen.

Miután a sajtó föltárta Bácskai Tamás sötét múltját (Laczik Erika munkája, Magyar Nemzet, 2005. január 29., február 1.), a közönség arról értesülhetett, hogy a negyvenes évek végén megalapított, a szovjet hadseregtől védett lenini-sztálini rendszerből kiábrándult, a forradalom oldalára állt, a forradalom eszmei előkészítésében részt vett értelmiségiek már megint belekeveredtek "valami ügybe". Ezeket az értelmiségieket - legtöbbjük már halott - senki se védi. Az 1956-os forradalom az 1988/89-i fordulattal megalapozott mai rezsim igazolására hivatott (legitimációs-ideológiai) harcok martaléka lett, úgy hiszem, elkerülhetetlenül. Az új - sikeres, de vitatott - Nagy Imre-film kitűnő rendezője is szükségesnek tartotta, hogy megváltoztassa Nagy Imre utolsó szavait, kihúzta közülük a hivatkozást a nemzetközi munkásosztályra. Nyilván úgy gondolta, ezt ma már senki nem értené, és ebben szerintem nem tévedett. Ki értené ma már, hogy miként lehetett "az első antitotalitárius forradalom" főhőse és vértanúja - kommunista?

Bácskai Tamás az eddig Kelet-Európában napvilágra került besúgási-följelentési ügyek legsúlyosabbikának a főszereplője. Jelentéseket írt a húgáról, az apjáról, a volt feleségéről, az anyósáról, az apósáról, a sógoráról - Tánczos Gáborról -, közeli barátairól.

Tánczos Gábor a Petőfi Kör titkára volt.

A Petőfi Kör a forradalmat megelőző részegítő nyáron hangot adott a magyar nép fájdalmának és haragjának, és visszaadta a magyarországi értelmiség becsületét és méltóságát. Tánczos Gábor azelőtt a népi kollégiumok mozgalmában azok között volt, akik érthetővé teszik, hogy miért nevezzük 1945-öt fölszabadulásnak. A forradalomnak előkészítője, majd közkatonája volt. Kádár foglya. A kilencszázhetvenes évek végén a demokratikus ellenzék egyik első tagja. Fiatalon lett öngyilkos. Életútja összeköti a második világháború utáni magyar történelem forradalmi pillanatait. Az ő neve lesz írásom címe, nem a Bácskai Tamásé. Őt az ihlette, ami Bácskai professzorból hiányzik: a bűntudat, a lelkiismeret-furdalás. Hiszen ő is bolsevik volt egy darabig, mint az 1956-os forradalom annyi nagyja. De rá nem a bolsevikok, hanem a demokrata forradalmárok között emlékezünk. Megfizetett ezért az előléptetésért.

Tánczos Gábor feleségének, Bácskai Verának - az elismert várostörténésznek - a bátyja minden rendszer híve volt. A "szocializmusnak" csúfolt tervező-diktatorikus államkapitalizmusnak is, a rendszerváltás utáni globális piaci kapitalizmusnak is. Minden rendszer elismerte és kitüntette, csakugyan kiváló szakember, mondják a hozzáértők. Azt is tudta, a szakmából kiket érdemes följelenteni. Csak a legjobbakat. Besúgottainak listája a magyar közgazdaság-tudomány dicsőségtáblája. Vigasztaló, hogy ezek a kitűnő tudósok a kádári titkosszolgálat igényes mérlegén 1956 októbere híveinek bizonyultak. Marxistaként is viszolyogtak - tudjuk meg Bácskai professzor spiclijelentéseiből - a szovjet szuronyok hegyén restaurált magyarországi neosztálinizmustól.

Akik még élnek 1956 fontos szereplői közül, csak akkor ismertek, ha még aktívak, bár... Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke, az ellenállás vezetője nemrég föltűnt a Magyarok Világszövetsége egyik sajtóértekezletén. Megkérdeztem néhány embert találomra, tudják-e, ki ez a disztingvált idősebb úr. Senki se tudta, mint ahogy a munkástanácsot is elfelejtette mindenki. Fiatal értelmiségieket kérdeztem, tudják-e, ki volt Tánczos. Nem tudták. De hát a Petőfi Kör titkára...! Petőfi Kör? Mi az? - kérdezték 1956 mítoszának őszinte, tudatlan tisztelői.

Bácskai Tamásról mindenki hallott. Mindenki hallott elképesztő védekezéséről. Azért vállalkozott a kollaborálásra, mondja, mert az ötvenhatosok között antiszemitákkal találkozott. Ebből a jeles tudós szerint az következik, hogy följelentünk negyven embert, aki közül harminc zsidó? Vajon nem a Szovjetunió volt a világ vezető antiszemita hatalma 1948 óta? Nem volt hat kommunista azok között az orosz dumaképviselők között, akik a vérvádra hivatkozva az összes zsidó szervezet betiltását követelték a múlt héten? Ugyan már, tanár úr. A zsidóellenességre hivatkozva bemószeroljuk a zsidó húgunkat, feleségünket, anyósunkat, sógorunkat? Ez, uram, megvetendő.

A Népszava internetes fórumának egyik levelezője, "Gerzson" ezt írja a lap szerint: "...Akkor igen sokan hittek abban, hogy a rendszer megreformálható, és ebben akár a besúgás módszerével is segíteni akartak." Amikor folytak a terrorpörök? Amikor ácsolták az akasztófákat? Ezt írja kor- és honfitársunk 2005 januárjában. Megértően.

Bácskai Tamás nem volt halálra rémített, zsarolható kisember, mint Csurka István, Molnár Gál Péter, Tar Sándor volt akkoriban, amikor "rájuk mozdultak" a titkosszolgálatok. Jelentéseiben javaslatokat tesz rá: kiket kell elmozdítani a Marx Károly Közgazdasági Egyetem különféle állásaiból. A kádári ávó megfogadja tanácsait, akár később a ghánai kormány vagy még később a Magyar Nemzeti Bank vagy akár ma a gazdaságpolitikai vezetés. Hallottam nemrég egy vasárnap esti rádióműsorban, ironikus fölénynyel és megvetéssel beszélt "elhajló" közgazdász kollégáiról.

Bácskai professzor pár éve átvette a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét Göncz Árpád köztársasági elnöktől. Nem jutott eszébe, hol volt Göncz Árpád akkor, amikor ő a jelentéseit írta?

De hagyjuk Bácskai Tamást.

Beszéljünk hőseinkről - ó igen, esendő emberekről, gyarló, riadozó emberekről, de épp ezért számomra: hőseinkről. Azokról, akik a régi Magyarország börtöneiből, büntetőszázadaiból és gyűjtőtáboraiból jövet részt vettek abban, amit Bibó István is 1945 forradalmának tartott és nevezett, majd bűnbe estek az ötvenes évek első felében, s ezt forradalommal vezekelték le 1956-ban. Félreértés ne essék: 1956 nem csak és nem elsősorban a bűnbánó fiatal kommunisták forradalma volt, Mindszenty és Pongrácz Gergely is beletartozik. Meg főleg "a pesti srácok". De "a tisztító vihar" nem kitaláció, akkor se, ha Méray Tibornak sajnos ma egyetlen pesti lapban sincs rovata. Ez erkölcsi forradalom volt, a dicső hitehagyás talán egyetlen forradalma. A bűnbánók, a pálfordulók, a lelket cserélők akkori szándéka szerint az igazi, a valódi, a szent szocialista forradalom. Ezt a zendülő értelmiségiek és a munkástanácsokat alakító proletárok is így gondolták - akkor. Szocialisták voltak, mégse hitték, hogy a szovjet típusú rendszer megreformálható. Nem hitték, hogy az aljas börtön- és kaszárnyarendszer bármiféle szofizmával elfogadtatható.

Én Tánczos Gábort még Kolozsvárról ismertem. Jött lélekhalászatra, emberfogásra, mint minden igazi forradalmár. Ő a népi írók barátja volt, a forradalom egységének szelíd fanatikusa. A hatvannyolcas Prága szövetségese. A népi kollégiumok és 1956 emlékének őrzője. Reformereket és lázadókat keresett és talált. És talált magának bajt és szomorúságot. Kolozsvárott emlékeznek rá. Itt Pesten már elfelejtették. Ügye érthetetlen, furcsa ma. Pedig iszonyatosan megszenvedett érte. És Bácskai Verának, mondja az undorító konszenzus, most szégyenkeznie illenék.

Légy büszke, Vera. Legyetek büszkék, Gyuri, Éva, Kati, igazatok volt.

Igazatok volt, a fene egye meg.

A szerző egyetemi tanár, a CEU oktatója.