A következő tíz év
Emlékezhetünk a 2003-2004 táján felbukkant jelenségre, amikor az amerikai diplomácia úgy nyilatkozott, hogy az "új Európa", vagyis az újonnan csatlakozott országok kedvezőbben ítélik meg az Egyesült Államok törekvéseit, mint a "régi Európa". Tegyük félre azt a tényt, hogy ezen "új európai országok" némelyike több mint ezeréves európai államisággal rendelkezik, s koncentráljunk arra a tényre, hogy Közép-Európa jövőjét nem vázolhatjuk fel anélkül, hogy tisztán látnánk Európa és az Egyesült Államok kapcsolatának jövőjét.
A világot a következő évtizedekben is a globális veszélyek és gondok kínozzák majd, elegendő a klímaváltozásra, a terrorizmusra, tömegpusztító fegyverekre gondolni. Ezen kihívások kezelése jelentős részben az atlanti szövetség kohéziójától és befolyásától függ. Ezért az EU és az Egyesült Államok kapcsolata, pontosabban fogalmazva az atlanti szövetség erősítése univerzális érdek. A második világháború és a rákövetkező kommunizmus világossá tette, hogy Európa nem képes legyőzni Amerika segítsége nélkül azokat az ősi démonokat és ösztönöket, amelyek az értelem fogságából időnként kiszabadulnak, és vérontásokhoz vezetnek. A hidegháború végével, a kommunizmus bukásával, a Szovjetunió szétesésével véget ért a XX. század. Mi, európaiak azt gondolhatjuk, hogy többé nincs szükségünk Amerika segítségére, mert legyőztük rossz ösztöneinket, és az egyre egységesebb, gazdagabb és jólétben élő Európa már nem léphet újból hadi ösvényre. Ha az európaiak egymást már nem fenyegetik, akkor a külső fenyegetés miatt lehetne szükségük Amerikára. De ha nincs külső fenyegetés, akkor miért lenne szükségünk az Egyesült Államokra?
Vannak, akik visszaálmodják a XIX. századot, amikor Európa az Egyesült Államok előtt járt, és azt gondolják, hogy a kontinens most is vállalkozhatna a globális vezető szerep megszerzésére. Európa sorsa, történelmi küldetése azonban az alkotás, a megújulás, az új felfedezése. Ehhez szabadságra és biztonságra van szükség, és nem arra, hogy Európa legyen az új, globális szuperhatalom. Európa akkor tudja több mint 2000 éves küldetését teljesíteni, ha megtartja Amerika barátságát, ezzel erősíti biztonságát és védi szabadságát. Úgy tűnik, Amerikának is szüksége van Európára, mert miként Európa, úgy Amerika is engedhet rossz hajlamainak. Aki erősebb másoknál, az egy idő után védtelen lehet saját túlzásaival szemben. Tehát elsősorban együttműködésre van szükségünk. Bölcsességre, barátságra és belátásra. Ezért az atlanti szövetséget erősíteni kell, és a szövetség középpontjába továbbra is a NATO-t kell állítani.
A következő tíz évben Európa várhatóan ráébred gazdaságának és világpolitikai befolyásának valóságos súlyára. Sokan és sokszor éreztük úgy az utóbbi évtizedekben, hogy Európa túlzottan is elmerült Amerika csodálatában. Eljött az idő, hogy felébredjünk ebből a bűvöletből, és tudatosítsuk magunkban, hogy Európa egyenrangú partnere lehet Amerikának. Az ide vezető első lépés az, hogy ezt elhiggyük és akarjuk. Ráadásul Amerikában a további gazdasági növekedés előtt komoly korlátok állnak.
Az Európai Uniót létrehozó nemzetek azért kötöttek szövetséget egymással a háború és a kommunizmus ellen, hogy erős és biztonságos Európát teremtsenek. Azt remélték, hogy így az egyes nemzetek is erősebbé válhatnak. A mögöttünk hagyott 15 év ezt a várakozást igazolta, mert Európa egyik legsikeresebb korszaka volt. Sikerült tető alá hozni a maastrichti szerződést, az egységes piacot, sikerült az 1995-ös bővítés, az euró bevezetése, és sikerült végrehajtani 2004-ben az unió legnagyobb bővítését. A legnagyobb siker azonban az, hogy Németország az újraegyesítést követően is érdekelt maradt az európai nemzetek uniójában. Figyeljünk a történelem leckéjére! A Bismarck teremtette Németország egyszerre volt túl kicsi és túl nagy. Túl kicsi volt ahhoz, hogy Európa ura legyen, és túl nagy ahhoz, hogy ne próbáljon meg azzá válni. És ahhoz is túl nagy volt, hogy ne nehezedjen rá kisebb szomszédaira, vagy legalábbis ne hasson rájuk fenyegetően. A lecke ma is érvényes. Németország nélkül nincs Európa, de az egységes Európa nélkül újra előállhatnak a túl nagy-túl kicsi helyzetből fakadó bizonytalanságok.
Ezért történelmi jelentőségű az a tény, hogy az újraegyesített Németország a többi tagállamhoz hasonlóan az Európai Unión keresztül érvényesíti érdekeit. Ezért megkockáztathatjuk: az Európai Unió sikerszériája folytatódni fog.
Az Európai Unió jóval több energiát fordít politikai folyamatok elindítására és azok kezelésére, mint a gazdasági kérdésekre. Olyannyira, hogy néha a politikai folyamatok felülkerekednek a gazdasági fejlődés kérdésein, vagy akár ki is szorítják azokat.
Gondolok itt példaképpen az Európa határairól szóló vitákra, vagy a Törökország csatlakozásáról folyó hosszas vitákra. Így egyáltalán nem meglepő, hogy a lisszaboni célokat lehetetlen elérni. Ma már mindenki számára világos, hogy a nagy cél, nevezetesen, hogy Európát 10 éven belül (2001-től számítva) a világ legversenyképesebb térségévé fejlesszük, elérhetetlen. Ez súlyos hiba, melyből le kell vonni a tanulságokat.
Közép-Európa hagyományosan híres arról, hogy több történelmet állít elő, mint amennyit képes megemészteni. Ez, sajnos, a kontinens felénk eső részére egészen az 1990-es évek közepéig igaz volt (elegendő a 90-es évek eleji délszláv háborúkra gondolni). Ez a korszak a 90-es évek végével lezárult. Az 1990-es évek közepétől láthatjuk, hogy Közép-Európa stabil, kiszámítható gazdasági térségévé vált Európának. Sőt a kontinens gazdasági dinamizmusa a közép-európai országok csatlakozására fog épülni az elkövetkezendő 10 évben. Erős és folyamatos gazdasági növekedés várható - egy igazi nyer-nyer játszma Európa számára. A csatlakozás felgyorsítja a közép-európai államok gazdaságának fejlődését és felzárkózását. Az unió cserében részesedik az új tagok által behozott jelentős gazdasági dinamizmusból.
Valójában Közép-Európa gazdasági dinamizmusa teheti elérhetővé az unió számára a lisszaboni célok új időkeretre alapozott megvalósítását.
Az elmúlt 15 év hasznos tapasztalatokkal szolgált a piacgazdaságra való áttérés szempontjából. Nevezetesen: a piacgazdasági átmenet és a fogyasztás között aszimmetrikus az összefüggés. Az átmenet legintenzívebb éveiben a fogyasztás csökken, míg kiegyensúlyozottabb szakaszaiban egyre erősebb a fogyasztásbővülés. Amikor a kontinens következő 10 évéről beszélünk, nem felejthetjük el azt a tényt, hogy Közép-Európában az emberek még mindig szegények. Az átlagjövedelem Közép-Európában egynegyede a nyugat-európainak.
Nyilvánvaló, hogy Közép-Európában az emberek szegényebbek annál, mint ami országaik gazdasági fejlettségi szintjéből következne. Ez azt jelenti, hogy Közép-Európában az elkövetkező tíz év politikai témáinak központjában nem állhat más, mint a bérek, jövedelmek és nyugdíjak emelésének kérdése. Ugyanakkor a közszféra infrastruktúrájában, a kommunális ellátásban, az oktatásban és az egészségügyben a befektetések súlyos hiánya tapasztalható. Az is világos, hogy a központi költségvetés önmagában nem képes finanszírozni a befektetések hiányából adódó lemaradásokat. Ezeket a befektetéseket jobbára európai és hazai üzleti tőke bevonásával finanszírozzák. A következő tíz évben az újonnan csatlakozott közép-európai országok növekedési üteme jelentősen felülmúlja a régi tagokét. Az új tagállamokban az egy főre eső GDP és az egy főre jutó fogyasztás esetében ez akár 2-4-szer nagyobb növekedést jelenthet a régi tagállamokhoz képest.
A következő 10 év változást hoz majd a gazdasági növekedés szerkezetében. A növekedésnek az a korszaka, amely a privatizáció és az éppoly olcsó, mint amilyen jól képzett munkaerő tőkevonzó erején alapul, véget ért. Az úgynevezett adóverseny kiéleződése az új és régi tagállamok között elkerülhetetlen. Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát, Romániát követően más közép-európai országoknak is jelentős adócsökkentést kell bevezetniük, mert az új tagállamok legfontosabb versenyképesség-növelő eszköze az adócsökkentés lehet. Ez nem új jelenség. A német kormány éppúgy, mint a tartományi kormányzatok, már régóta a tőlük telhető legtöbbet teszik azért, hogy a német vállalatok Németország területén őrizzék meg a munkahelyeiket és ipari kapacitásaikat.
Közép-Európa vonzereje növekedni fog, és ellenállhatatlan lesz. Nemcsak a főbb globális befektetők számára, hanem egyre nagyobb mértékben a közepes ipari vállalkozások számára is. Ez befolyásolja majd a német ipari kapacitás jó 20-25%-át. Sőt nemcsak Németországot. Ez a folyamat nem a német ipar hagyományos hátterének megteremtését jelenti Közép-Európában, mintegy megteremtve Mittel-Europa reneszánszát. Ez a folyamat beszippantja majd Franciaország, Hollandia, Olaszország iparát is.
Az európai gazdaság titkos motorja: a bizalom. Az egyik legfontosabb feltétele közös európai gazdasági jövőnknek az európai polgárok unió iránti bizalma, ami, úgy tűnik, fogyóban van. Az európai polgárok hite - hogy nemzetük erejét növeli az unió - csekély, és pontosan tudják, hogy az uniónak kell szolgálnia a polgárokat, és nem fordítva. Ha az unió nem teljesíti ezt a küldetést, hatalmas, az életre alkalmatlan szörnnyé növi ki magát, amely végül a különböző politikai nyomások hatására szétmállik. Amire nekünk szükségünk van, az nem más, mint egy erős, stabil, dinamikus és biztonságos Európa. Annak érdekében, hogy az unió kiérdemelje az emberek bizalmát, néhány komoly és lényeges lépés megtétele szükséges.
Először is: meg kell őriznünk bizalmunkat a közös pénzünkben. A közös európai gazdaság jövője szempontjából a legfontosabb a közös pénz. Az euróba vetett hit Európa legerősebb gazdasági fegyvere. Ezért nemcsak az új tagok, hanem az egész unió érdeke, hogy az új tagok teljesítsék a maastrichti kritériumokat, és belépjenek az eurózónába. Minél hamarabb, annál jobb.
Másodszor: ha igaz, hogy az unió gazdasági dinamikája a Baltikumtól az Adriáig terjedő térség dinamizmusából kell fakadjon, akkor igaz az is, hogy az unió érdeke a kontinens valódi újraegyesítésének felgyorsítása. Valóban, közös érdekünk, hogy felgyorsítsuk az egyesítő folyamatot a munkaerő területén ugyanúgy, mint a mezőgazdaságban. Másképpen megfogalmazva: hogy lerövidítsük az átmeneti időszakot. Harmadszor: lehetetlen teljesíteni a lisszaboni célkitűzéseket, sőt még a versenyképesség jelenlegi szintjének fenntartása is problémát okoz a közös költségvetéshez történő 1,24% GDP-arányos hozzájárulás mellett. Az unió mai, egyik legnagyobb kihívása, hogy nincsenek nagy, közös európai gazdasági projektek. Ilyen projektek megalkotása nagymértékben függ a nemzeti hozzájárulások magasabb szintjétől. Negyedszer: Európa igazi Achilles-sarka saját demográfiai helyzete. A globális gazdasági versenyben ez az unió legnagyobb hátránya. Ezért kell a figyelmet az unión belül a családok megerősítésére fordítani. Ázsiát ma inkább a túlnépesedés fenyegeti, Amerika pedig sikeresen oldotta meg a nagyszámú bevándorló társadalmi integrációját. Nekünk a családok megerősítését kellene az európai politika középpontjába állítani. Ötödször és utolsósorban, az európai gazdaság esélyeit nemcsak a demográfiai trendek rontják, hanem az is, hogy még a munkaképes korosztály sem talál munkát. Az európai gazdaságnak a munkahelyteremtés irányába kell elmozdulnia, hogy emelje a foglalkoztatás szintjét a kontinensen. Az uniónak fel kell tudnia venni a versenyt a foglalkoztatás, a munka hatékonysága, a termelékenység terén. Ezért lépéseket kellene tenni a munkaalapú gazdaság irányába.
A kontinens újraegyesítése teljesen új helyzetet teremt Európában. Az elkövetkező tíz év kilátásait kedvezőbb irányba tereli. Az unió új energiát, új dinamizmust és több tízmillió, az unió másik részéhez felzárkózni akaró embert kapott. A csatlakozás vélt kockázatai nem váltak valóra. Épp ellenkezőleg: ma azt látjuk, hogy a bővítés új lehetőségeket nyitott az unió számára a globális versenyben.
Közép-Európa a kontinens vitaminja. A vitaminok erősebbé tesznek minket. Ráadásul a C-vitamint Magyarországon fedezték fel. Minden valószínűsége megvan annak, hogy a közép-európai országok az uniót erősítik, s hozzájárulnak az európai intézményekbe vetett hit megerősödéséhez is.
A szerző a Fidesz - MPSZ elnöke
