Az elkészült mű azonban - véleményünk szerint - éppen ezen érdemes célnak mond ellent. Mi, akik "családi érintettségünk" folytán most megszólalunk, a film általunk hiányolt elfogulatlanságáról, tárgyilagosságáról szeretnénk e levélben álláspontunkat kifejteni.

Sokáig tanakodtunk, hogyan tehetjük ezt úgy, hogy senki ne fordíthassa mondanivalónkat a Nagy Imre-csoport egykori tagjai, azoknak ma is élő és egymással szolidáris hozzátartozói, leszármazottai közti viszály szítására. Végül úgy határoztunk, véleményünket Önhöz, a film rendezőjéhez írott levélben fogalmazzuk meg, és e levél első példányát a Széchényi Könyvtár Kézirattárában helyezzük el megőrzésre.

A játékfilmrendező természetesen szabadon nyúlhat történelmi témákhoz, az azonban mindenképpen elvárható tőle, hogy az alkotásában ábrázolt történelmi személyek közül senkit ne érjen méltánytalanság, igazságtalanság. Azok azonban, akik az Ön alkotásából szeretnének tájékozódni a filmjében szereplő történelmi szereplőkről, hamis, torz képet kapnak róluk. Ön azzal az indokkal szerepeltette névtelenül Nagy Imre társait, hogy mindegyikük története külön filmet érdemelne. Ez a magyarázat azonban nem menti azt a tényt, hogy szinte valamennyien gyáva, ellenszenves figurákként jelennek meg a vásznon, és a filmben ők személyesítik meg azokat a férfiakat, akik az életüket tették fel a Nagy Imre nevével fémjelzett ügyre. Egyéniségük, vérmérsékletük és választott stratégiájuk szerint küzdötték végig a törvényes jogi eljárást legföljebb jelentéktelen külsőségekben imitáló gyalázatos színjáték, az ávós tisztek rendezte, a moszkvai és budapesti pártítészek által előre meghozott ítéleteket kiosztó per gyötrelmeit.

"Fájó szívvel, szinte értetlenül szemléltem, hogy ő is (azaz édesapja, dr. Jánosi Ferenc), és a per többi résztvevője is menynyire árnyalatlanul, súlytalanul és - mondhatnám - antipatikus figuraként jelenik meg a vásznon" - írta Jánosi Katalin, Nagy Imre unokája a "Harangszó Nagy Imre társaiért" című, a Népszabadságban 2004. november 27-én megjelent nyílt levelében. Ön a Beszélő 2004. novemberi számában azt mondja: "Mindenki, még a körülötte lévő emberek közül is majdnem mindenki elárulta" (t. i. Nagy Imrét). Kikre gondolhatott e kijelentés megfogalmazásakor? A Nagy Imrével együtt kivégzett Maléter Pálra és Gimes Miklósra? A per előtt galád módon meggyilkolt Losonczy Gézára, netán a szó szoros értelmében halált megvető bátorságról tanúbizonyságot tett, ezért szintén még a koncepciós tárgyalás előtt halálba küldött Szilágyi Józsefre? Róluk szó sem esik a filmben, még a nevüket sem említik meg. Pedig Nagy Imre mellett, aki vitathatatlanul hőse volt és mártírja lett az 1956-os magyar forradalomnak, ők is azok voltak, sorstársai, akárcsak a többiek, akik mindvégig hívek maradtak hozzá és közös ügyükhöz, függetlenül attól, hogy kit végeztek ki és ki töltött "csupán" esztendőket a börtönben. Emberileg és erkölcsileg mindvégig összetartoztak. Ezt bizonyítja az életben hagyottak évtizedes küzdelme a meggyilkoltak igazságáért és tisztes eltemetéséért. És ezt bizonyítja most közös levelünk is!

A film hallgat a csoportról, annak történelmi szerepét, erkölcsi helytállását - mintha egy képről kitakarnák az alakokat - kiretusálja. A múltnak ez az önkényes módosítása meghamisítja a történteket, és az alkotók szándékával szemben, ahelyett, hogy hangsúlyozná, elszegényíti és hiteltelenné teszi a Nagy Imre-portrét.

Budapest, 2005. január 20.

Táncos Gáborné Bácskai Vera,
dr. Szilágyi Júlia, dr. Donáth Ferenc, Donáth László,
Donáth Mátyás, Vásárhelyi Júlia,Vásárhelyi Miklósné,
Vásárhelyi István, Vásárhelyi Mária, Losonczi Anna,
Kopácsi Sándorné, Kopácsi Judit, Rajk László