Akkor a romániai illetékesek több hivatalos nyilatkozatban is vállalták a felelősséget, illetve ígéretet tettek Magyarország kártalanítására, ez azonban máig nem történt meg. A szennyezést okozó bányavállalat ausztrál tulajdonosa, az ausztráliai Esmeralda Exploration Ltd. kezdettől elhárította a felelősséget. A magyar állam 2001-ben pert indított a román Aurul Rt. ellen (a cég időközben a sajtóhírek miatt immár rossz csengésű nevét Transgoldra változtatta) 28 milliárd 596 millió forintos kártérítést, illetve annak kamatait követelve. A kárigény legnagyobb részét, több mint 18 milliárd forintot, a rehabilitáció költségei teszik ki, 9 milliárd forintot megközelítő nagyságrend az ökológiai, gazdasági és szociális károk összege. A kárelhárítás közvetlen költsége egymilliárd forint. A Budapesten folyó perben egyelőre nem született ítélet, sőt a Fővárosi Bíróság még arról sem döntött, hogy a magyar vagy a román jog szerint kell-e lefolytatni az eljárást.

Az ügy rendezésében a nemzetközi egyezmények nem adnak eligazítást. A mindkét ország által aláírt espooi egyezményt új beruházások engedélyezésénél kell alkalmazni (ha a beruházásnak határokon túli környezeti hatásai is vannak, akkor az érintett másik országot is be kell vonni az engedélyezésbe - ez történik most a Verespatakra tervezett, szintén cianidos technológiájú aranybánya esetében), a két ország határvízi egyezménye pedig 2003-as keltezésű, és nincs visszamenőleges hatálya.

A szennyezés környezeti hatásairól nincs elegendő információ. A Nimfea Természetvédelmi Egyesület szerint a kezdetben drasztikusnak látszó változások (például egyes halfajok, illetve a vidrák teljes eltűnése) átmenetinek bizonyultak, 2003 nyarán a Közép-Tiszán szokatlanul nagyméretű tiszavirágzás mutatkozott.