Tanoda roma gyerekeknek

A minap kezdte meg a munkáját a Zala megyei Murakeresztúron a helyi cigány kisebbségi önkormányzatnak (CKÖ), valamint a település általános iskolájának a közös szervezésében az a hátrányos helyzetű roma gyerekek felzárkóztatását célzó program, amely a budapesti Józsefvárosi Tanoda mintájára működik.

Bogdán Imre, a murakeresztúri CKÖ elnöke tudósítónknak elmondta: a Mi Tanodánk elnevezésű programra a Foglalkoztatási és Munkaügyi Minisztériumtól nyertek csaknem 14 millió forintos támogatást, amely egy tanévre biztosítja a tanoda működését. A tanoda hatodik, hetedik és nyolcadik osztályos gyermekek számára kínál felzárkózási lehetőséget, de a programban jelenleg tizenöt középiskolás is részt vesz. A speciális képzés célja, hogy megakadályozza a hátrányos helyzetű gyermekek lemorzsolódását.

Bogdán Imre kérdésünkre válaszolva azt mondta: a tanoda nem azonos a tanulószobával vagy a hétvégi kollégiumokkal, mert a tananyagban foglalt ismereteken és a hagyományos korrepetáláson túl az általános műveltséget bővítő, így például képzőművészeti, informatikai, európai uniós és jogi ismereteket is nyújt. A tanodások szombatonként szabadidős programokon vesznek majd részt, a tematikában nyári tábor, kirándulás, uszodalátogatás is szerepel.

Bár a program elsősorban a hátrányos helyzetű roma gyerekek tanulmányi eredményeinek javítását tűzte ki célul, a murakeresztúri tanodában olyan nem cigány származású diákokat is bevontak a foglalkozásokba, akik jó tanulmányi eredményeik miatt egyfajta mintát jelenthetnek a többieknek.

Kovácsné Kővágó Annától, a helyi általános iskola igazgatójától megtudtuk, a programban összesen tizenhatan - tanárok, pszichológus, kézműves, drámapedagógus, néptáncoktató - vezetnek foglalkozásokat. A tanoda padjait - a település kultúrházának falai között - jelenleg negyven tanuló koptatja. A tanoda hétköznap délutánonként működik, a diákok fejlődését mentorok figyelik.

Táncoktatás a tanodában
Táncoktatás a tanodában
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.