Szabálytalan hídtervezés

Január közepén zárul le a Főpolgármesteri Hivatalban az a vizsgálat, amely választ ad arra, történt-e szabálytalanság az aquincumi híd tervezésére kiírt közbeszerzési pályázat során, és ezért ki a felelős. Tiba Zsolt főjegyző két, az ügyben eljáró hivatali dolgozót már megbüntetett: egyikük bérét csökkentette, másuk pedig nem kapott prémiumot, mert "vélhetőleg" megszegtek egy belső eljárási szabályt - tudatta lapunkkal közleményben a Főpolgármesteri Hivatal.

Az aquincumi híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat megtervezésére kiírt pályázat miatt a közbeszerzési bizottság - koalíciós képviselők támogatásával - novemberben kérte fel belső vizsgálatra a főjegyzőt. Deák András (Fidesz- MKDSZ), a bizottság elnöke szerdai tájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy "egy fővárosi cég" 1998-ban kapta a városházától a híddal kapcsolatban az első tervezési megbízást, "akkor még csak néhány millió forintról volt szó". Egy évre rá ugyanez a cég készíthette az átkelő megvalósíthatósági tanulmányát, 2000-ben pedig az engedélyezési tervek elkészítésére - hetvenmillió forintos árral - olyan szerződést kötöttek velük, hogy a társaság szerzői jogai maradtak az általuk készített dokumentumokon. Deák szerint ebből az következik, hogy a híd további tervezése csak a szóban forgó cég jóváhagyásával történhet. Kifogásolta, hogy az ominózus szerződést a közbeszerzési bizottság megkerülésével kötötték meg, ami törvénytelen, és amiért "a főváros vezetésének legfelsőbb szintje felelős".

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye ezzel kapcsolatban emlékeztet arra, hogy a főváros vizsgálóbiztosa korábban többször írásban is tanúsította, hogy a híd előkészítésével kapcsolatos eljárás megfelelt a törvény előírásainak. A városháza ígéri: a hamarosan lezáruló utolsó vizsgálat eredménye nyilvános lesz, "ha az derül ki, hogy a két munkatárs mégsem követett el hibát, mentesülnek a büntetés alól".

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.