Az év drámája: sajnos nehéz a választás. Annyi szörnyűségről kaptunk hírt az évben, hogy lelki immunrendszerünknek nagyot kellett fejlődnie - mint egy onkológián dolgozó fősebésznek. Számomra a madridi robbantások jelentették mégis a mélypontot, mivel azok a bombák robbantak hozzám a legközelebb. Egy hónappal előtte jártam Spanyolországban, és én ültem a gép előtt, amikor megjelent az első egysoros rémhír. A mentők dolgát különösen nehezítette, hogy a vagonokban maradt halálos áldozatok mobilja állandóan megcsörrent, mert a családtagok tudni akarták, hogy jól vannak-e - olvastam például, és elszorult a szívem. Aznap este egy színházi bemutatóra voltam hivatalos, és én csak ültem a közönség soraiban, és nem értettem, mit keresek itt, és mit keresnek itt az emberek. Mi értelme van a művészetnek ebben a világban?

Az év büszkesége: számomra ez egyszerű kérdés és közhelyes a válaszom. Az uniós tagság töltött el a legnagyobb büszkeséggel. Sokat kellett várni rá, így maga az ünnep nem is sikeredett túl fényesre. Egyik barátom mondta május elsején, hogy milyen gyönyörű lesz a londoni reptéren jobbról előzni a bevándorlási tiszthez sorban álló svájciakat a pakisztáni menekültek erdejében. Aztán a berlini reptéren sor került a nagy pillanatra. Beálltam az uniós sorba, de a resztli-ablak hamarabb felszabadult. Intett a határőr, hogy álljunk át, de mi mondtuk neki: annyi év után öt percet erre az élményre még igazán tudunk várni.

Az év felháborodása: nem konkrét esemény háborított engem fel a legjobban és a legtöbbször, hanem a magyar televíziózás. A gutaütés kerülgetett Vitray Tomi bácsi nagy athéni bealvásaitól. Hogy kerülhet még mindig képernyőre? Hogy csinálhatja egy ilyen 1970-ben hibernált stáb a 2004-es olimpiát? Ökölbe szorult a kezem a Nagy alakítás, a napi Aktív és heti Napló láttán. Mikor Sváby úr szerelmet vallott magának és Gyurcsány Ferencnek iraki útja során, majdnem összetörtem a tévémet. De menekülésre esély sincs. Friderikusz előbb a "gyárilag naiv" Medgyessy "D-209" Péterrel készít szívszorongató és kellő helyen megvágott interjút, majd Gyurcsány Ferenc haját dicséri meg, hogy a következő beszélgetésben már Fazekas Róbert szüleit hallgassuk, mennyire hisznek fiuknak. Természetesen a rendőr is nála mondhatja el hitelesen, hogyan próbálta anyaoroszlánként újraéleszteni a kezei között megfulladt roma fiatalembert.

Az év vicce: maga a sport, vagy amit annak nevezünk. Lelkes nézője vagyok minden versenynek, de amit 2004-ben kaptam, az nevetséges volt. A görög válogatott, Schumacher és Armstrong elrontotta a játékot, igaz legalább értékelhető teljesítményt nyújtottak. Mégis több cikk jelent meg Kenterisz balesetéről, Totti köpdöséséről és Beckham nemi életéről. Augusztusban aztán a mi kis sportra fixált, ágtól húzott népünk is megkapta a magáét. Hogy utálom, hogy olimpiai aranyakkal mérjük kollektív nagyságunkat (és a "pornó-oscarok" számában). Hát Fazekas Róbert és Annus Adrián most jól lepisálta a dicsőségcsarnokot.

A pályán kívül azonban történt valami, ami cseppet sem nevetséges, és mélyen érintett. Bicikliőrültként nagy Pantani-rajongó voltam. A "kalóz" tragédiája bemutatta, hova vezet a dopping. Aki azt mondja "mindenki lövi magát, ez van", az emlékezzen Pantani sorsára.

Az év embere: nehéz kérdés. Eszembe jut Arafat, Bush, Zarkavi, a két Viktor (Juscsenko és Janukovics), Gyurcsány, Hiller, Pandora, Patrubány, Peter Jackson, Oláh Ibolya, Zalatnay, de egyiket sem akarom ezzel a címmel kitüntetni. A sok tragédia és botrány között azonban felfedeztem magamnak valakit, aki bátran és nagy lendülettel fogott munkába. Zapatero, Spanyolország fiatal kormányfője nekikezdett, hogy lerombolja a Franco-rezsim maradék védőbástyáit. Kormányával (melynek felét női miniszterek teszik ki) nekiment a katolikus egyháznak, és kiszorította azt az állami életből. Azonnal kivonta csapatait Irakból, törvényesítette a homoszexuális párkapcsolatokat, és újra nyitott Európa felé. Ennek köszönhető, hogy az uniós alkotmány végre elkészült. Amit olvasok róla, az tetszik. Ez pedig 2004-ben elég volt nálam a győzelemhez.

Az év szava: az árokbetemetés. Ez idén annyira jól ment, hogy bele is bukott a magyar miniszterelnök. Amíg a politika elviselhetetlen sárdobálásba ment át, addig az én környezetemben megnyugodtak a beszélgetések. Barátaimmal, akikkel 2002 áprilisában hirtelen ellenséges táborokban találtuk egymást, most már csak röhögni tudunk. Egyszer bedőltünk nektek, de mi betemettük az árkokat. Kedves politikusok, magatokra maradtatok.