Sok-sok álmatlan éjszakát kívánok annak, aki ráerőszakolta ezt a minden idők egyik legtisztességtelenebb népszavazását a magyar társadalomra. Meg azoknak a politikusoknak is, akik ezt támogatták. És amikor nem tudnak aludni, gondolkozzanak el azon, hogy hány álmatlan éjszakát, súlyos lelkiismeret-furdalást okoztak ők sok millió honfitársunknak a külföldi állampolgárság okán feltett hazug kérdéssel. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy ennek az áldatlan népszavaztatásnak pozitív eredménye is van. Ez az eredmény: tükör, amely megmutatja, milyenek vagyunk, s (főleg) milyenek nem. Mindenekelőtt azt mutatja, hogy - szemben a lelkünkben ápolt romantikus elképzelésekkel, miszerint "a magyar nagyvonalú", "áldozatkész" - igenis tudunk racionálisan gondolkodni. A nemmel szavazók és a távol maradók nagy része azt gondolja: azzal, hogy a romániai magyar kisebbség belátható időn belül éppen olyan EU-állampolgár lesz, mint mi vagy a szlovákiai magyarok, egy egész sor kérdés magától megoldódik, s ezt csak veszélyeztetné, ha a külön magyar állampolgárság osztogatásával újból felbolygatnánk a nacionalista indulatokat. Ehhez sem a szomszédos országokban, sem az EU-ban nem találunk partnereket. A többség azt gondolja, hogy kár egy nagyrészt hamarosan magától is megoldódó problémára pénzt költeni.
Ilyenek vagyunk!
Mert nem igaz, hogy "a magyar gavallér nemzet", a magyar racionális nemzet, kétszer is megfordítjuk a forintot, mielőtt kiadjuk, különösen akkor, ha az nem közvetlen érdekeinket szolgálja. Féltjük, amink van (állás, lakás, kocsi, telek, külföldi nyaralás), igyekszünk azt megtartani magunknak, gyermekeinknek. Ezt nem kell szégyellni, hiszen, ha nem is szép, de emberi tulajdonságról van szó. Viszont nem illik ahhoz a képzethez, hogy a magyar ember, "ha kell, vérét adja magyar testvéréért". Látjuk, forintját sem.
Magyarságtudatunknak határt szab a költségérzékenység. Nem vagyunk ezzel egyedül. Gondoljunk a németekre. Negyven éven át beszéltek az újraegyesítésről, sóvárogtak utána, abban a biztos tudatban, hogy nincs rá semmi kilátás. Aztán amikor hirtelen lett, a nagy lelkesedés lelohadt, elkezdődött a sopánkodás, "hogy mennyibe kerülnek ezek nekünk". A másik oldalon pedig felülkerekedett az irigység, az elégedetlenség. Ez ma jobban megosztja a német társadalmat, mint régen a fal.
Hát ez volt ennek az áldatlan, tisztességtelen népszavazásnak az előnye: december 5-e óta tudjuk, hogy mit várhatunk magunktól, és a határon túli magyarok is tudhatják, hogy mit várhatnak tőlünk, illetve mit nem.
Kasza László, újságíró
