A náci Németország a második világháború első fázisában megszállta Norvégiát. A mintegy öt évig tartó megszállás alatt a norvégok túlnyomó többségének egyértelmű ellenállásával találkozott a német hadsereg és a Hitlert kiszolgáló Quisling-rezsim. Mégis megtörtént az, ami talán elkerülhetetlen volt: személyes kapcsolatok alakultak ki német katonák és norvég nők között. Ezeknek a kapcsolatoknak a gyümölcse mintegy tizenkétezer, német apától és norvég anyától származó gyermek.

A megszálló hadseregek hoszszabb jelenlétének ilyen hatása nem ritkaság. A háború folyamán nyolcvanötezer gyermek született Franciaországban német katonákkal létesített kapcsolatból, de megemlíthetjük a háború utáni években Németországban amerikai katonáktól született mintegy kilencvenötezer gyermeket is.

Mégis, a norvégiai eset más. Ennek oka a náci Németország hivatalos, fajelméleti indíttatású törekvéseivel magyarázható. A nácik három megszállt országban szorgalmazták német apától és a helyi lakosságból származó anyától való gyermekek nemzését: Norvégiában, Dániában és Hollandiában. Norvégia kiemelt helyen állt, ugyanis az áltudományos fajelméleti tanok szerint lakosai a nácik számára különösen értékes északi germán fajhoz tartoznak. Ezért a megszállók különös gondot fordítottak a német katonák és a norvég nők kapcsolatainak ösztönzésére és a születendő gyermek számára minél kedvezőbb körülmények biztosítására.

A megszálló hatóságok Norvégiában kiépítették a Németországban már korábban is működő Lebensborn program intézményeit. A Lebensborn program az SS közvetlen irányítása alatt állt, és feladata volt a "fajilag kifogástalan" árja gyermekek minél nagyobb számban történő születésének elősegítése, valamint számukra a lehető legkedvezőbb körülmények biztosítása.

Norvégiában a megszállás évei alatt a német apától teherbe esett leendő anyákról a Lebensborn program gondoskodott. Az anyákat a terhesség alatt erre a célra használt szanatóriumszerű otthonokban helyezték el, állandó egészségügyi felügyelet alatt, a lehető legjobb körülmények között. A megszületett gyermek hasonló gondoskodás tárgya volt. Sokat közülük Németországban adoptáltak.

A norvég társadalom megvetéssel kezelte a német katonákkal kapcsolatot létesítő nőket, hazaárulónak tekintette és kiközösítette őket. A háború befejezése után a társadalom megvetése és a kiközösítés teljessé vált. A düh és a megvetés azonban kiterjedt az ártatlan gyermekekre is. Zömük állami gondozásba került. Nekik is, de azoknak is, akik nem kerültek állami gondozásba, különösen mostoha gyermekkor jutott osztályrészül. Vagy páriaként kezelt anya mellett, vagy több esetben szégyenkező nagyszülők otthonában, de leginkább a családi környezetet nélkülözve, rideg nevelőotthonban teltek a gyermekéveik.

A bosszú és megvetés egész életükön át, mind a mai napig elkísérte ezeket a szerencsétlen sorsú - saját születésükben vétlen - embereket. A figyelem először az 1980-as években terelődött rájuk. 1986-ban alakult meg az első egyesületük mintegy 600 taggal; ők igyekeztek egymást támogatni, hogy végre közösségben érezzék magukat közös sorsuk alapján. Ezt követően bizonyos nyilvánosságot kaptak a médiában. A témát kutatók kiderítették, hogy a gyermekek felét az 1950-es években pszichésen sérültnek nyilvánították, kizárólag anyjuk félrelépésének alapján. Elgondolható, milyen sorsa lesz felnőttként annak a gyermeknek, akit arra kényszerít a tanár, hogy az osztálynak hátat fordítva a sarokban álljon a történelemórán, amikor a német megszállás kerül szóba. Megtudhattuk, hogy az 1950-es, 1960-as években közülük kerültek ki a kísérleti alanyai annak a vizsgálatsorozatnak, amelyben az LSD nevű drog hatásait vizsgálták az emberi szervezetre. A kísérleteknek halálos áldozatai is voltak. A statisztikákból kiolvasható, hogy az említett szerencsétlenek körében ma az általános egészségi állapot sokkal rosszabb, a halandóság magasabb, az átlagos jövedelem alacsonyabb, a válások száma magasabb, mint a korosztály átlagánál.

Kare Olsen norvég szerző tollából 1998-ban könyv jelent meg róluk A háború gyermekei címmel. Időközben olyan ismert nevek is arcot adtak "a háború gyermekeinek", mint Anni-Frid Lyngstad, az ABBA együttes tagja, akinek apja szintén német katona volt, és édesanyja a háború után a megbélyegzés elől emigrált Svédországba. Az akkori norvég miniszterelnök 1998-ban bocsánatot kért az érintettektől a nép nevében. Az oslói parlament hosszú huzavona után idén elismerte, hogy az érintettek jogosultak kárpótlásra. A tönkrement életeken ez már nem segít, de talán segít a ma hatvanas éveit taposó mintegy tízezer érintettnek, hogy végre szülőföldje teljes jogú állampolgárának érezze magát.

Stockholm, 2004. december

Anni-Frid Lyngstad az idei berlini Aranytyúk médiadíj átadási ünnepségén