Év eleje óta rendületlenül rója útját a két amerikai Mars-járó robot, a Spirit és az Opportunity. Kisebb műszaki rendellenességek ellenére most is kiválóan működnek, pedig a konstruktőrök csak néhány hónapos működést reméltek. (Az európai űrügynökség Mars-járója a vörös bolygóba csapódott.) Tavasszal fellőtték a Rosetta űrszondát. Az üstököskutató az eredetileg célba vett Virtanen üstökös helyett egy másikra, a Csurjumov-Geraszimenko üstökösre látogat. Az egész Rosetta-küldetésben kulcsszerepet játszik a magyar kutatók által kifejlesztett, az üstökösre leszálló Philae egység mozgását vezérlő számítógép. Az űrszonda tömege az induláskor három tonna volt, ennek több mint a fele üzemanyag. A történelmi jelentőségű szonda elsőként juttat műszerekkel felszerelt robotot egy üstökös felszínére, a leszállóegység műszerei közvetítenek először képet egy üstökös felszínéről, de megvizsgálják a helyszínen az üstökösmag anyagait is.

Jó lóra tett a brit Virgin-vállalatcsoport, s egyúttal Sir Richard Branson, hiszen a másfél éven belül startoló első utasszállító űrhajó prototípusa, a SpaceShipOne elnyerte az X-Prize alapítvány tízmillió dolláros díját. A kaliforniai Mojave sivatagban található űrkikötőből szeptember végén, majd október elején kétszer is felszállt a magánűrhajó. A műszaki gondok ellenére a gép 103 kilométeres magasságba emelkedett, majd vitorlázó repülőgépként folytatta útját az űrkikötő felé. A tízmillió dolláros díj megszerzéséhez a versenyzőknek három ember szállítására alkalmas járművet kellett eljuttatniuk száz kilométer magasságba, kétszer két héten belül. A fejlesztések állítólag 21 millió dollárba kerültek. A Richard Branson által felajánlott 21 millió dollárból talán valóban megépíthető az a turistaűrhajó, amelyen egy másfél órás út utasonként negyvenmillió forintba kerül.

Novemberben Hold körüli pályára állt az első európai Hold-szonda, a SMART-1. A szonda pályára állása egy új technológia sikerét is jelentette, miután a SMART-1-et - a hagyományos, kémiai alapanyagú hajtóművek helyett - napenergiával táplált ionhajtómű hajtja. Ennek lényege, hogy a napelem segítségével nyert elektromosság elektromágneses teret hoz létre a hajtóműben, ami felgyorsítja az ionizált xenont. Az ionhajtómű hatásfoka a világűrben akár tízszer jobb lehet, mint egy hagyományos hajtóműé. Épp ezért az ionhajtóművekhez nagy reményt fűznek a Naprendszer tagjait kutató űrszondák, illetve a Föld körüli pályán keringő, korrekciós manővereket gyakran végrehajtó műholdak esetében is.

Újfajta rakétamotorral kísérletezett az idén a NASA. Az X-43A jelű minirepülőgép a hangsebesség tízszeresével száguldott. Igaz, egyelőre csak pilóta nélkül, és alig 10-11 másodpercig volt képes e teljesítményre, majd az óceánba hullva megsemmisült. A hasonló meghajtású rakéták, repülőgépek és többször felhasználható űreszközök azonban akár a hangsebesség tizenötszörösét is elérhetik. A hiperszonikus repüléshez használt hidrogént a légkörből beszippantott oxigén segítségével égetik el. Az új motor csak nagy sebességnél lép működésbe, ezért az X-43A-t egy B-52-es bombázóról kilőtt Pegasus rakétára szerelik, és több mint 33 ezer méteres magasságban engedik rövid útjára. A programra eddig több mint 230 millió dollárt költöttek. Az első X-43A négy évvel ezelőtt letért pályájáról, és meg kellett semmisíteni. A második az idén márciusban a hangsebesség 6,83-szorosára gyorsult.

Az elsõ utasszállító ûrhajó prototípusa lehet a SpaceShipOne