Vajon a forráshiány ma a magyar egészségügy legfontosabb problémája? Nos, ez a rendszer működési zavarának legfontosabb, legakutabb következménye, de semmiképpen sem a fő oka! Nincs fogyasztóvédelem, érdemi szakmai ellenőrzés nélkül használ fel az egészségügy évente közel 2000 milliárd forintot. Az intézményszerkezet átalakítása, a járóbeteg-ellátás fejlesztése, az ágyszámcsökkentés nem történt meg, mind súlyosabbak a területi egyenlőtlenségek. A válság összetett, a közbeszéd viszont jószerével kizárólag a következményről, az intézmények pénztelenségéről vesz tudomást. S ami még roszszabb: a politikai pártok kizárólag e probléma, a tünet megoldásáról beszélnek. Ebbe a rendszerbe kizárólag tűzoltó jelleggel szabad - akár állami, akár magán- - pénzt tenni, amíg az alapvető átalakítás nem történik meg. Amíg nem készülnek el az ellátási protokollok, nem épül ki a szolgáltatóktól független külső ellenőrző rendszer, nincs hatékony fogyasztóvédelem, nem szűnik meg a torz intézményszerkezet okozta pazarlás. Különösen veszedelmes olyan érdekcsoportot tulajdonhoz juttatni, amelyik berken belül kerülve maga válhat az átalakítás legfőbb gátjává. (Nehéz elképzelni, hogy egy olyan kórháznál történne radikális ágyszámcsökkentés, vagy olyat zárnának be, amelybe előzőleg több százmillió forintot fektettek be.)

Szerintem a kórház-privatizáció egy piramisjátékhoz lenne hasonlatos. Az elsőként privatizált tíz-húsz intézmény gazdaságilag jól járna. A kiváló érdekérvényesítő képességű magántőke eredményesen lobbizna azért, hogy a biztosító olyan új tevékenységeket finanszírozzon a privatizált intézményekben, amelyek nyereséggel láthatók el. Ugyanakkor a nem magánosított intézményekre törvényszerűen kevesebb jutna. (Ez történt akkor is, amikor egyes szolgáltatások piaci finanszírozásáért eredményesen lobbiztak a magánbefektetők. A nagy értékű képalkotódiagnosztika- és művese-szolgáltatás kiváló finanszírozása az ott ellátott betegek érdekeit is szolgálja, de az összes többi szolgáltatásra kevesebb maradt, s más egészségügyi szolgáltatást igénybe vevő betegek rovására működnek ma jól az említett területek.)

Az intézményi szintű hatékonyság további növelése pedig - a korszerű vállalatirányítási módszerek következetes alkalmazásával - a mostaninál is tragikusabb következményekkel fenyeget. Egy kórház gazdaságosságának a javítása ott, ahol nincs fogyasztóvédelem és szakmai ellenőrzés, súlyosan betegellenes döntésekhez vezet. Az orvosok döntéseit, hogy egy pácienst fekvő vagy járó betegként látnak-e el, mikor hívnak vissza ellenőrzésre, mit javasolnak problémás esetekben stb., mindinkább az intézmény gazdasági érdeke, s mind kevésbé a beteg érdeke határozza meg. Ezen túl: az intézményi szintű hatékonyság fokozása az egész rendszer hatékonyságát rontja. Hiszen ott indokolatlanul végeznek nyereséges tevékenységeket, indokolatlanul maradnak el a veszteségesek, s ez nemcsak a betegnek árt, hanem az egész rendszerben irracionális pazarlást generál.

A mostani kormányzat már programjában is az ún. szakmai befektetők tulajdonlását preferálta. Azokat kívánja szolgáltatóvá, tulajdonossá is tenni, akik gyógyszert, műszert forgalmaznak vagy gyártanak. Ebben az esetben a forgalmazó (termelő) részlegtől vásárolna műszert, gyógyszert a működtető részleg (a tulajdonos) - közpénzből! Ez az összeférhetetlen helyzet súlyosan csorbítaná a gyógyítás szabadságát ma, amikor, mint már sokadszorra említjük: érdemi kontroll nélkül működnek az egészségügyi intézmények. (Nehéz elképzelni, hogy az "A" vérnyomáscsökkentőt forgalmazó kórház fizetett alkalmazottja saját munkáltatójának gazdasági érdekeit sértve a konkurens cég "B" vérnyomáscsökkentőjét merné rendelni.)

Egy másik vetülete ennek az összeférhetetlenségnek az, hogy - szemben a többi kórházzal - megspórolnák az áfabefizetést. Ez nagy valószínűséggel törvénysértő lenne, de éppen az egy szakmai befektető által működtetett körmendi kórház esetében maguk a tulajdonosok jelentették ki, hogy ezt fogják tenni. (Ha ezt az akciót törvényesnek tekinti az adóhatóság, az komoly versenyhátrányba hozza a törvénytisztelő, az áfát vissza nem igénylő önkormányzati, állami kórházakat.) Az áfa be nem fizetése 100 milliárdos nagyságrendű bevételtől fosztaná meg a költségvetést!

A magántőke szerepvállalása az egészségügyben nem ördögtől való dolog. Ma is évente ezermilliárd forint körüli bevételre tesznek szert, hiszen nem köztulajdonban lévő vállalatok állítják elő, forgalmazzák sem a gyógyszert, sem az áramot, sem a műszert. Az sem ördögtől való, ha a magántőke közfinanszírozott egészségügyi szolgáltató tulajdonosa vagy működtetője lesz. De ördöginek tűnik egy átláthatatlan érdekviszonyok és homályos szabályok által, érdemi fogyasztóvédelem nélkül működő egészségügyben egy kiváló érdekérvényesítő képességű, s természete szerint a mindenáron való profitban érdekelt csoportnak ilyen szerepet is vállalnia. A magántőkével együtt türelmetlenül ki kell várnunk nekünk, állampolgároknak, hogy az adóinkból eltartott hivatalnokok, politikusok végre megdolgozzanak a pénzü(n)kért, s végezzék el az egészségügy átalakításának nehéz feladatát. Azt követően kerülhet a társadalom valódi döntési helyzetbe, s akkor érdemes újra megvizsgálni a privatizáció kérdését.

Sokunk számára a december 5-i népszavazás tétje ez: ráébresztjük-e a politikusainkat arra, hogy a dologtalanságnak vége. Vagy elfogadjuk, hogy a magántőke kijáróembereiként a társadalom érdekeit veszélyeztető tevékenységet folytassanak.

Dr. Solymosi Tamás, orvos