Tartózkodunk a szavazástól

Tamás Gáspár Miklós, az írás szerzője a Népszabadság vendége lesz ma 14 és 16 óra között, és válaszol olvasóink kérdéseire.

Mi a célunk? A célunk az, hogy a magyar nép - a magyarországi honpolgárok nem etnikai jellegű politikai közössége és az utódállami magyar kisebbségek etnokulturális közössége - szabadságban, jólétben, érintetlen méltóságban és békében éljen.

Ezt szolgálja-e a december elejére kiírt népszavazás meg a rákövetkező?

A kormánypártok vezetői - némely bizonytalanságokkal - azt válaszolják, hogy nem. Az ellenzékben lévő jobboldal azt válaszolja - olykor habozva -, hogy igen.

A népszavazás(ok) kezdeményezői és szövetségeseik ránk, magyarországi állampolgárokra hárították a döntés felelősségét. Nekünk kell tehát megfontolnunk, mi is történjék. Sok mindent kellene megvizsgálnunk, de az idő rövid, s ez az írás se lehet terjedelmes.

Mindenekelőtt azt nézzük meg, ki javasolja nekünk a népszavazást, s a népszavazási kérdésekre adandó "igen" választ. A december 5-i népszavazás két kérdését egy parlamenten kívüli párt, az utósztálinista Munkáspárt és a szélsőjobboldal egyik különös gyülekezete, a "Magyarok Világszövetsége" vetette föl. A következő népszavazásnak az általános privatizációs stopra vonatkozó kérdését a Magyar Polgári Szövetség, az egykori Fidesz tette föl. Ám a Fidesz - MPSZ az első két kérdés feltevéséhez is csatlakozott. Ez a társaság nem sok bizalmat gerjeszt. A magát - szerintem tévesen - kommunistának nevező Munkáspárt és a vadul kommunistaellenes Fidesz - MPSZ stratégiai partnersége mindkét felet kölcsönösen és súlyosan kompromittálja.

A Fidesz - MPSZ ráadásul parlamenti párt. Parlamenti párthoz nem illik a népszavazásos közvetlen demokrácia, hiszen a képviseleti demokrácia része. Ezt meg kell hagynia azoknak, akik - pénz és tévé híján - nem tudják hallatni szavukat az Országházban.

 

Akár igennel szavazunk, akár nemmel, a külországi magyarok és az áttelepülők helyzete nem fog javulni. A kapitalizmus természete nem változik.

Vegyük szemügyre a kórház-privatizációt érintő első kérdést. Itt a kezdeményezők féligazságához a kormánypártok félhazugsága járul. Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a sérelmezett kórháztörvényt, a kormány nagy nyilvánosság előtt ünnepélyesen lemondott az egészségügyi reform erőltetéséről - tehát a szavazás, ha nem is oktalan, de nem égetően sürgős. A kormánypártok, a közgazdászszakma neoliberális többsége, a hírmagyarázók zöme ellenzi a kórház-privatizáció tilalmát. Szerintem tévednek. Nem arról van szó, hogy az állami kézben lévő egészségügyi intézmények jobban finanszírozhatók. Az sem igaz, hogy most nem fizetünk rengeteget az "ingyenes" kórházi kezelésért. Sokat fizetünk érte adóban, és sokat fizetünk érte "paraszolvenciában", azaz az orvosnak juttatott baksisban. Az viszont bizonyos, hogy a privatizálás megdrágítaná a szolgáltatásokat, és nem biztos, hogy véget vetne az intézményesült, hivatalos, rendszeres és nyilvános korrupciónak. A kormánypártok és általában a kórház-privatizáció hívei félreértik a kérdést.

Ez nem pénzkérdés.

Az egészség, akár a környezet, a művészet vagy a gyermekáldás, nem tisztán gazdasági probléma. Az egészségügyet nem lehet a piaci versengésnek kiszolgáltatni. Nem azért, mert a piac nem hatékony - nem kevésbé az, mint az állam, különösen a magyar állam -, hanem azért, mert a piac amorális és aszociális (csak mechanizmus, nem emberi szándékok társulása), márpedig bizonyos dolgok fölött meg kell őrizni a társadalom ellenőrzését. A kórház-privatizáció megállítása csak egy lépés, méghozzá negatív lépés, megelőzése valami még rosszabbnak. Megoldást nem kínál, javítani nem javít - szemben avval, amit a kezdeményezők állítanak. Ám nem igaz, hogy nem kínál előnyt - szemben avval, amit a kormánypártok és szakértőik állítanak. Lehetőséget nyújt arra, hogy a társadalom, esetünkben: a magyar nép valamiféle uralmat gyakorolhasson élete kulcsfontosságú részei fölött. A megoldás nyilván a társadalombiztosítás egésze fölötti népi ellenőrzés megszerzése volna, ez viszont a jelenlegi kapitalizmus körülményei között nem valószínű.

Jó lelkiismerettel nem lehet "nem"-mel szavazni az első kérdésre, ugyanakkor a kérdés föltevőinek rosszhiszemű lavírozása, a kérdés szövegének véletlen vagy szándékos értelmetlensége gyanút ébreszt. Mind a "nem", mind az "igen" hívei őszintétlenek. A vakolat tovább fog hullani a rendelőintézetek faláról, akár így, akár úgy szavazunk.

Ez az általános privatizációs stop kérdése is, amelynek a népszavazásra vitelét az Alkotmánybírósághoz intézett beadvány elhalasztotta vagy talán meg is akadályozta. Meg kell adni, a kérdésben foglalt állítás helyes: a megmaradt közjavak magánosítása helytelen. Sőt azt is meg kell mondanom, ha a kormány nem tesz kötelező erejű ígéretet arra, hogy a vasutat, a postát, a távolsági buszokat, a villamos műveket, az eddigi állami egyetemeket és iskolákat állami kézben tartja, akkor - ha rákerül a sor - nem kizárt, hogy meg fogom szavazni a Fidesz - MPSZ kezdeményezését, befogva az orromat.

Miért helyes ezeket a közjavakat állami kézben tartani, sőt: ha már privatizálták, államosítani?

Nem azért, mert így gazdaságosabb, nem azért, mert olcsóbb az ügyfeleknek, fölhasználóknak, bár általában olcsóbb. Nem azért, mert ez segíti a legendás "népgazdaságot". Nem segíti. Nem teszi a tőkés gazdaságot kevésbé kapitalistává. Márpedig az antikapitalista látszatokkal őszintétlenül játszadozó Fidesz - MPSZ propagandagépezete ezt sugallja. Tőkés gazdaságban az állami szektor is kapitalista, és nemcsak az állami vállalatok veszteségeit pótolja a kormányzat az adófizetők pénzéből. De lehetnek olyan közjavak, amelyek elkobozhatatlanok. Ezek a közösség sajátjai. A közösség nem fikció. Ha a közösség a közjavakat, köztereket és közösségi időket (a nem a megélhetésre és versenyre szánt aktív időket) el tudja keríteni, körül tudja bástyázni, ha valahol megálljt tud parancsolni a magántulajdonnak, akkor a közösségnek, mint közösségnek van reménye. Ha van vasút, olcsó, tiszta, pontos és gyors állami vasút, akkor a honpolgár nincs annyira kiszolgáltatva a gépkocsigyártó és olajcégeknek. Nem kell - környezetet és szabadidőt gyilkolva - autóznia, ha nem akar. És ebben a saját állama segít. A társadalom uralma a gazdaság fölött, a közösség erkölcsi szándékának elsőbbsége a piaci imperatívusszal szemben: ezt jelenti a közjavak kivonása a tőkés piaci verseny szférájából. Ez kapitalista körülmények között igenis rendszeridegen és költséges, ne hazudjunk. De sajnos itt mindenki hazudik. A közjavak autonómiájának megőrzése csak közvetve szolgálja az egyenlőséget. Erőt nem ad a dolgozóknak. A szakszervezetek követelései, a 38 órás munkahét, a 62 ezer forintos minimális bér mellett nem áll senki, teljesülésükre - sztrájkharc híján - nincs esély. Az olcsó állami vasúton a középosztály is utaznék ugyananynyiért. Az állami szféra fönntartása nem proletárkövetelés. Az államosító jobboldal értelmisége már izgat a segélyekből élők ellen, s csak a munkajövedelmekhez rendelné az állami segítséget. A privatizáció-leállításhoz fűzött illúziók hamisak. Ha a Munkáspártban még lennének marxisták, rájöttek volna erre. A privatizáció megállítása a népakarat érvényesülését teszi lehetővé szűk és zárt területen. Ennyi. Nem szocializmus.

A másik kérdés a kettős állampolgárságé. Ha megszavazzák, a magyarországi állampolgárság területiből etnikaivá változik. Ha megszavazzák, az utódállamokban az állampolgári jogegyenlőséget olyanok között kellene érvényesíteni, akik tagjai is, meg nem is az ottani politikai közösségnek. Kettészakad majd az erdélyi magyarság: lesz, aki marad, lesz, aki megy - és százezrek fognak habozni, ide-oda hányódni. Ha megszavazzák, százezrek rendelkezhetnek azonnal teljes magyarországi honpolgári jogokkal, amelyek hihetetlen, elképzelhetetlen, szürreális összegek azonnali kifizetését teszik szükségessé. Ez lehetetlen, tehát ebből nem lesz semmi. Az Országgyűlés majd kilúgozza, elszegényíti az állampolgárság tartalmát, amely majd nem jelent kézzelfogható előnyöket, tehát alig jelent majd annyit, mint a hírhedt magyarigazolvány. Az senkinek se jutott eszébe, hogy a valóban bevándorolni óhajtókkal szembeni szörnyű vegzatúrákat megszüntessék. Az senkinek nem jutott eszébe, hogy magyar könyvtárakat állítson föl Erdélyben. Kolozsvárt ma van Goethe-intézet, British Council, francia intézet. Magyar intézet, magyar könyvtár nincs a sok tízezer magyar diáknak. Kit érdekel? Ha megszavazzák a kettős állampolgárságot, nem változik semmi. Ha nem szavazzák meg, nem változik semmi.

Lehet-e "nem"-mel szavazni, ahogy némely kormánypártiak javasolják (nem mindenki)? Szerintem, nem lehet. A kettős állampolgárság eszelős ötletében rejlő erkölcsi lényeg - az utódállami, kisebbségi magyarság iránti tiszteletteljes és testvéri érzések kifejeződése - érvényes. Szép. Jó. De nem erre kérik a szavazatunkat.

Akár igennel szavazunk, akár nemmel, a külországi magyarok és az áttelepülők helyzete nem fog javulni. A kapitalizmus természete nem változik.

Legföljebb Orbán Viktor megint miniszterelnök lesz - ezt szolgálja az egész cirkusz. Az nem nagy ár érte, hogy közben a dunántúliak meggyűlölik a kalotaszegieket, és viszont. Gombház...!

Ugyanakkor az összes népszavazási kérdésben van indokolt, helyes, kifogásolhatatlan elem bőséggel. Mi az öntudatos magyar demokrata és patrióta válasza a féligazságok dilemmájára?

A bojkott.

Ne játsszanak velünk. Ne hazudozzanak már nekünk. Ne keserítsenek megválaszolhatatlan, mert rosszul föltett kérdésekkel. Ne keltsék a politika látszatát.

A fene fog szavazni rátok, akárkik vagytok.


 

A szerző november 15-én, hétfőn 14 és 16 óra között válaszol az olvasók kérdéseire, amelyeket itt tehetnek fel. A válaszokat pedig ebben a topikban olvashatják majd.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.