Koffercímke. Magamtól sosem jöttem volna rá, pedig láttam ilyet eleget a régi filmekben. A színes matricák olykor egészen beborították a kalandvágyó utazók bőröndjeit, rajtuk elegáns szállodák és híres városok nevével, olyasfélékkel, hogy Ritz Paris meg Carlton London. Szóval tudnom kellett volna, mi ez, hiszen a világoskék címkéről nemcsak a szálló neve olvasható le - "Budapest" SZOT üdülőhajó -, hanem a célállomások teljes választéka is. Ott van "Bratislava, Wien, Beográd és az Alduna".
A jó munka jutalma
Kalmár Zsoltnak köszönhetően - tőle kaptam ezeket a becses dokumentumokat - azt is nagy biztonsággal tudhatjuk, ki volt az a renitens szakszervezeti beutalt, aki a címkét, rendeltetésszerű használat helyett, évtizedekig úti emlékei között őrizgette. Hiszen itt van egy képeslap is, rajta büszkén siklik a Budapest a beállványozott Parlament előtt - akkoriban a vörös csillaggal koronázott kupolát borította ácsolat -, alul pedig a következő olvasható: "A hajóüdülés a jó munka jutalma." A lap túloldaláról kiderül, hogy a Budapest üdülőhajó hajópostáján adta föl 1975. szeptember 13-án Németh János és b. neje fővárosi címére "Anyu".
Azt persze legfeljebb találgathatjuk, Pozsonyba, az Al-Dunára vagy netán Bécsbe vitte-e jó sorsa az asszonyt a Budapest fedélzetén. Az viszont biztos, hogy kifejezetten szerencsésnek érezhette magát: bár a szakszervezeti üdülés belső szabályzata szerint elvileg minden dolgozó jogosult volt évente egy kedvezményes beutalóra, természetesen éveknek kellett eltelniük, míg az ember elcsípett egy siófoki helyet.
Az ötvenes évek végétől aztán elindultak a dunai kirándulóhajók. Egy részük Esztergom és Dunaföldvár között ingázott, a Deák Ferenc és a Felszabadulás azonban Pozsonyba és az Al-Dunára is eljutott. Ez az üdülési forma annyira népszerűnek bizonyult, hogy a SZOT hamarosan beszerezte a Budapestet, és további hajókat is bérelt a Maharttól.
A Budapesten négyszemélyes kabinok, illetve hálótermek és hálófülkék álltak az utazók rendelkezésére, de az étkezés és a többi szolgáltatás az "osztályelhelyezéstől" független, mindenki számára egyforma volt. Az üdülés turista jellegére való tekintettel a SZOT arra kérte a beutaltakat, hogy csak a legszükségesebb holmit vigyék magukkal. A beszállás előtt ki-ki forintkuponokat vásárolhatott, amelyeket a hajó büféjében másodosztályú, a söntésben pedig negyedosztályú áron válthatott át cigarettára, kávéra, italra és édességre. A hajók természetesen a kulturális és a szórakozási lehetőségeknek sem voltak híján: volt könyvtár, a társalgóban hanglemezműsor, a környező tájat pedig a hangszórón sugárzott ismertető mutatta be.
A beutaltak egyébként úgynevezett kollektív útlevéllel utaztak, amelynek beszerzéséről a SZOT gondoskodott. Pozsonyban megnézték a várat, az épülő új városrészeket, majd egész napos kirándulásokon vettek részt, így eljutottak többek között a nevezetes pöstyéni fürdőbe. Akik al-dunai beutalót kaptak, jugoszláv területen Belgrádban és Újvidéken szállhattak ki, Romániába érve pedig Orsováról kirándulhattak Herkulesfürdőre. Mégis, aligha tévedünk nagyot, ha azt gondoljuk, hogy a kortársak szerint azért az ausztriai úttal lehetett igazán megütni a főnyereményt. A Bécs-Melk-Bécs úton ugyanis a beutaltak két teljes napot az osztrák fővárosban töltöttek, ahol megismerték a város nevezetességeit, műemlékeit. Ezenfelül viszont "elegendő szabad idő" is rendelkezésükre állt.
