"Úgy éreztem bohócot csinálok magamból"
Nem is tudom, hogy hol kezdjem és, hogy hogyan kezdjem. Sok mindent szeretnék elmondani, de nem akarok sem túl hosszú lenni, sem úgy fogalmazni, hogy sajnáljatok vagy szánalmasnak tartsatok. Nehéz lesz, de azt hiszem a legjobb út a teljes igazság.
Azt hiszem elég sokan tudjátok már, hogy jelentkeztem a Megasztárba, sokan haragudtatok is rám ezért… Bejutottam az 50 elődöntős közé, és keményen dolgoztam, sokszor úgy éreztem bohócot csinálok magamból, de kitartó voltam és komolyan vettem. Félretettem minden rossz érzésemet az ilyen műsorokkal kapcsolatban, és nagyon igyekeztem megfelelni egy olyan környezetben és társaságban, ami egyáltalán nem én vagyok. Tegnap volt annak a csoportnak az elődöntője, amiben én is voltam, és nem jutottam tovább. Borzasztó nagyot csalódtam önmagamban, az állítólagos tehetségemben, és Magyarországban is ismét. Amióta ebben az országban élek, itt csak bekaptak, megrágtak, és jól kiköptek.
Egész életemben semmi más nem akartam lenni csakis rock énekesnő. Erre szántam minden időmet, felesleges pénzemet, energiámat, és az egész eddigi életemet. Most jöttem rá, hogy igaza volt az édesanyámnak, amikor már tinédzser koromban azt mondta nekem, hogy soha nem viszem semmire a zenéléssel, inkább csak hobbiként kezeljem. Most már tudom, hogy próba helyett inkább tanulnom kellett volna, hogy aztán orvos vagy ügyvéd vagy valami más lehessek, amiben lehet sikerérzetem. Úgy érzem a zenei karrierem alatt mindig csak hajszálnyira voltam a „nagy lehetőségektől”, de valahogy mindig kudarcot vallottam, hiába a rengeteg támogatás. Úgy gondolom, hogy a tegnapi elődöntőben úgy adtam elő a dalomat, ahogy azt én szeretném látni egy előadóművésztől, aki kilép a színpadra. De úgy látszik életem egyik legjobb előadása nem volt elég. Nem irigyelem a továbbjutást azoktól, akiknek sikerült, inkább csak magamban csalódtam óriásit. Tegnap este egyetlen egy gondolat tartott vissza attól, hogy a kocsimmal ne egyenesen a Dunába hajtsak, az pedig a férjem volt. Sokan ismertek, tudjátok, hogy mennyire pozitív, optimista és boldog ember vagyok. Soha a büdös életbe nem jutott még eszembe ilyesmi, de amikor az egész életedet egy valamire teszed fel, és rájössz, hogy minden munkád hiábavaló volt, hát, fura dolgokat hoz ki az emberből. Ha a Tomi nem lenne nekem, akkor én már nem is lennék. Ez az igazság. Örülök, hogy a zenén kívül van mibe menekülnöm. Úgy mentem el a Megasztárba, hogyha nem jutok be a 12 döntős közé, akkor nem vagyok érdemes a színpadra. Kár, hogy minderre 27 évesen kellett rájönnöm. 14 éves korom óta várom az igazi sikert, de már belefáradtam. Átkozom az első embert, aki azt mondta nekem 11 évesen még kint Kanadában, hogy: - You have a fucking great voice!
– Elcsesztem az életemet, de Magyarország is sokat segített nekem ebben úgy hiszem. Az egyetlen nagy, igazán jó dolog, amit kaptam ettől az országtól, az a férjem. És most már csak ő maradt nekem. Persze sok jó emberrel is találkoztam az évek során… Gondolok itt a Junkiesékra, Black Out-ra, Subscribe-ra, és még annyi zenekarra, zenészre, a sok barátomra, és a Zero-G kedvelőkre, akikre haverként tekintek. Annyiszor kiálltatok értem, és én most jól cserbenhagytalak benneteket.
Ezennel bejelentem, hogy abbahagyom a „zenei pályafutásomat”, ha volt valaha is ilyesmim. 14 hosszú éven keresztül énekeltem 4 különböző zenekarban, és egyik sem ért el akkora sikert, mint amire vágytam. Mindig arról álmodtam, hogy egyszer otthagyom a céget, ahol dolgozom, hogy csakis a zenével foglalkozhassam. Elfáradtam, és talán már nem is érdekel az egész. Évek óta egy helyben tipegek, és a tegnapi nap után elszállt minden hitem, amit abban tápláltam, hogy valaha is befussak ebben az országban egy igényes, modern rock zenekar tagjaként. Mától nem vagyok a Zero-G tagja. Szégyellem magam a zenekar előtt, a zenész barátaim előtt, a családom és barátaim előtt, és a rajongók előtt is. Nem tudok a szemetekbe nézni, és tudom, hogy sokan csalódtatok bennem. Gondolok itt főleg a Hangyára. Nem vagyok hülye! Látom, hogy milyen jókedvű és felszabadult, amikor a Zorall-al játszik, és azt is látom, hogy mennyire nem élvezi már, sőt talán nyűgnek is tartja a Zero-Gt. (Látjátok mennyire sokat számít a siker?) A Megasztár meghozhatta volna a Zero-G számára a szerintem már rég megérdemelt, igazi sikert, hiszen tényleg nagyon igényes és modern dalokat hoztak össze a fiúk. Büszke vagyok rájuk, és arra a kevésre is, amit sikerült elérnünk. Jó volt profi zenészekkel együtt játszani, és szerintem a Zero Gravity album abszolút megállná a helyét külföldön, ha egy profi stúdióban vettük volna fel. Sajnálom, hogy nem voltam hajlandó magyarul énekelni, és azt is, hogy nő vagyok. Lehet, hogy a saját makacsságom volt a vesztem… Tudjátok, ha tököm lenne, és magyarul énekeltem volna, a Zero-G már rég befutott volna. De szerintem a rock zene hülyén és igénytelenül szól magyarul, bár vannak kivételek. (Black Out, Kowa meg a Vega, stb.) A rock zene nyelve az angol, és ha külföldön is szeretnél valamit elérni, akkor a magyar nyelvet felejtsd el. De ez csak a szubjektív véleményem. Képzeljétek el, még volt is egy olyan hülye ötletünk a Richyevel, hogy színesítésképpen kellene a Zero-Gbe még egy gitáros. A Tomira (férjemre) gondoltunk, mivel emberileg mindenki szereti, mellesleg jó gitáros, és rengeteg koncertünket látta, így hát tök hamar beilleszkedhetne. Még le is mentünk próbálni egyet a Hangya nélkül, hogy mindent tökéletesítsünk mire megmutatjuk neki. Egyébként király gitár ötletei voltak a Tominak, és a Richyenek is tetszett. Azért is szégyellem most magam, mert a Tomi hiába írt gitár részeket 6 nótánkra, és hiába reménykedett. Ne haragudj, szívem.
Hangya, köszönöm neked azt, hogy te voltál az egyetlen, úgymond fontos ember ebben az országban, aki annyira tehetségesnek talált, hogy felkaroljon, és bocsánatot kérek azért, hogy nem hoztam meg azt, amit vártál tőlem. Jó volt veled dalokat írni! Nagyon felnéztem rád, főleg az üzleti érzéked miatt, és a miatt, amit elértél az életed során. Richye! Te egy igazi, jó barát vagy! Elnézést kérek, de nem szállok be a saját projekt zenekarodba. Az éneklést mindörökre szeretném elfelejteni. Nem tudom, hogy a Tomi mit szeretne, de én mondtam neki, hogy nyugodtan csinálja tovább. Én miattam nehogy már abbahagyja, hiszen annyira tehetséges! És ne haragudj a Zero-G miatt, tudom, hogy mennyire a szíveden viseled a zenekart… A Drugzone pedig csak egy ábránd marad a fejemben. Teljesen őszinte leszek: Szerettem volna előrukkolni egy olyan forradalmian új zenekarral, ami megöli a sok már rég lejárt rock zenekart ebben az országban. Egy úgymond színházias jellegű produkcióval, ami a külsőségekkel és látványokkal ugyanúgy foglalkozik, mint a zenével. Olyan jeleneteket találtunk ki a fellépéseinkhez, amelyek úgy lenyűgözték volna a nézőket, hogy még pisilni sem mentek volna ki, nehogy lemaradjanak valamiről. Meg is találtam a tökéletes tagokat hozzá: a férjem, 2 másik volt Nonsense tag, és a Dió személyében. 3 dalt meg is írt az Attila, és piszok jók. Ötvözd a Nine Inch Nails-t meg a Manson-t, és az sem lenne olyan király, beteg és elborult. (Az Attila egy zenei zseni! Ő volt az a csendes, jóképű gitáros a Nonsense-ben. Az ész az egész mögött! Csakhogy tisztában legyetek vele, nem a Gnoo volt ott az agy, akármit is terjesztett magáról.) Imádtátok volna a Drugzone-t. A Megasztárt szerettem volna felhasználni ennek az új zenekarnak a megalapozásához. Jól be tudtam volna reklámozni, hiszen a sajtóban és a médiában másról sem hallani, illetve elindultam volna szponzorokat hajszolni, főleg erősítő és hangosító berendezésekkel foglalkozó cégeket, mivel nekünk csak a kézi hangszereink vannak meg. És persze a Megasztárral a hátunk mögött könnyebb lett volna kiadót és managementet szerezni, de ehhez be kellett volna jutnom a 12 döntős közé, most minden remény elszállt, és sohasem csináljuk meg. Ahhoz már öreg vagyok, hogy a semmiből indítsak egy zenekart megfelelő támogatás nélkül. Belefásultam, mindig mindenbe belebuktam, ráadásul nem vagyunk milliomosok! Ha az lennék, már rég lenne egy Európa szerte híres zenekarunk, mert olyan ötleteink vannak az ötünknek együtt, hogy azt még soha senki nem csinálta meg a világon. Annyi tervem volt, de most már sajnálom, hogy hiú ábrándokat ébresztettem a fiúkban… Csakhogy tudjátok, az volt a célom, hogyha esetleg megnyerem a Megasztárt, hogy visszautasítsam a szóló lemezszerződést, és egy kis botrányt keltve keressek egy olyan kiadót, aki a Drugzone első nagylemezét kiadná. Szerintem kaptak volna rá.
Szóval, minden énekléssel kapcsolatos dolgot abbahagyok. Nagyon sajnálom, de többet nem lépek színpadra, így a Ráday Klub bulikat meg a többit is remélem időben lemondja a Hangya. El akarom felejteni azt, hogy valaha is zenéltem. Kell találnom valami más elfoglaltságot, amit élvezek, és jól csinálok, és talán végre megtudhatom, hogy milyen a siker íze. Évekkel ezelőtt még az egyik kanadai tanítónőm azt mondta, hogy remek író lennék. Lehet, hogy megpróbálkozom az írással, bár ahhoz még jobban meg kell ismernem a magyar nyelvtant, ha itt maradunk a Tomival. De többet nem fűzök hiú reményeket bármihez is. A Rockfan-t mindenesetre folytatom a Fix Tv-én, hiszen a rock zenét továbbra is imádom. Talán jobban bele is merülök a műsorvezetésbe, bár lehet, hogy azt sem csinálom jól. Minden önbizalmam és magabiztosságom elveszett, azt sem tudom már, hogy mi az igazság. Nagyon durván át kell értékelnem az életemet, és gondolkoznom azon, hogy most hogyan tovább… Továbbra is szurkolok minden olyan magyar, rock zenekarnak, akik valami újat akarnak csinálni, angol szöveggel próbálkoznak, és van image-ük is, a Riki Ashes Of Eden-jével az élen, de ide sorolnám még a Hybrid-et és a Subscribe-ot is… Hátha egyszer a rohadt életben lesz Magyarországnak végre egy sztárja. Mivel nekem más a véleményem a „sztárságról”, mint itt általában, ezért kifejteném. Szerintem sztár az, akit mindenhol ismernek a világon, és szinte hétköznapivá válik a neve. Itt Magyarországon szerintem nincs olyan háztartás, ahol ne ismernék Madonna nevét… Vajon hány amerikai lakásban ismerik például a Megasztáros zsűri bármely tagját? Persze az ott élő magyarokon és rokonaikon kívül?! Magyarországon csak ismert emberek vannak, jó sportolók és híres tudósok. Ebben az országban nincsen „sztár”. Én száz százalékosan továbbra is segítem, ahogy csak tudom azokat a bandákat, akik hasonló cipőben voltak/vannak, mint én, és tetszik a zenéjük. Akik ismernek, azok tudják, hogy mennyi zenekaron igyekeztem már segíteni…
Egyébként sokat beszéltünk mostanában a Tomival egy közös gyerekről, lehet, hogy éppen itt az ideje…. Remélhetőleg jobb anya leszek, mint énekes. Bár, abban a lelki állapotban, amiben most vagyok, nem hiszem, hogy túl jó ötlet teherbe esni. Talán, ha már kihevertem.
Kérlek benneteket (barátaim, zenész kollégák, haverok, Zero-G kedvelők), ne hívjatok, ne írjatok, ne keressetek, és ne próbáljatok lebeszélni a döntésemről. Így is elég losernek érzem magam, és nem szeretném még inkább annak érezni magam. Tudom, hogy vigasztalni akarnátok, és nagyon aranyosak vagytok, de hagyjatok. Nem sikerültek a dolgok, most már rájöttem…ennyi. A saját ikertestvéremnek sem veszem fel a telefont, (akit nagyon szeretek) és a lakást sincs nagy kedvem elhagyni annyira magam alatt vagyok, és nagyon nem akarok találkozni senkivel sem. A férjem az egyetlen vigaszom, és remélem hamarosan rendbe hoz. Úgy érzem semmire sem vagyok jó, és egy óriási vesztes vagyok. Azt hittem, hogy valamilyen rendeltetésem van a világon, de kurva nagyot tévedtem. Próbálom beletemetni magam a munkahelyi dolgaimba, és a háztartásvezetésbe és megszokni az átlag ember életét, amitől mindig is tartottam.
Lehet, hogy a rosszakaróimnak volt mindig is igazuk: tehetségtelen kurva vagyok. Rájuk kellett volna hallgatnom, akkor már rég túl lennék ezen az egészen. Sokan kiálltatok mellettem az évek során és csak remélni merem, hogy tudjátok, hogy mennyire is szeretlek benneteket, és mennyire sokat jelentett nekem az a sok szép, és jó, amit mondtatok nekem és rólam. Köszönöm a rengeteg levelet, az ajándékokat (mindent megtartottam) és mindent, amit ti adtatok nekem. Gábor, Cemetery, Sophie, Zsuzska, Dzsanka, Betu, Annu, Grim, Fanni, Kriszta, Zephyr, Gyöngyi, Ági, István, Móni, Andi, J. Andi, Vampira, a Junkiesék, Áron, Black Outék, Fecó, Dorka, Gyuri, Jucy…. Istenem, több száz nevet írhatnék fel ide, de senkit sem akarok kihagyni… Tudjátok, hogy kikről van szó! Nagyon fogtok hiányozni! Egy nagy ölelés mindenkinek, és kérlek benneteket, ne keressetek, és ne haragudjatok…
Linda Daemon
P.S. Sorry Riki, I failed miserably… All I ever wanted to do was to entertain people and make them smile, but I’ve given up, and I just don’t care anymore.
