A méltóságos úr - akiben minden bizonnyal a neves jogtudóst, királyi ítélőtáblai bírót tisztelhetjük - nemcsak a frissen felépített gyógyközpont színes képében gyönyörködhetett, hanem a legfontosabb információknak is birtokába került.

Jelesül, hogy a svábhegyi Európa egyik legszebb és legmodernebb szanatóriuma, amelyet "kitűnő hegyi levegője, nagy parkja, csodaszép fekvése, vízgyógyintézete, elismert jó diétás konyhája üdülők, belbetegek és idegbetegeknek legalkalmasabbá teszi". Megtudhatta, hogy az üdülő egész évben nyitva tart, Budapest centrumától mindössze húszpercnyire fekszik, közvetlen közelében tizennyolc szakaszos golfpálya, több lovagló- és kocsiút, teniszpálya, telente "ski" és ródlipálya található. A profeszszor legfeljebb akkor vonhatta össze a szemöldökét, amikor a szanatóriumi "pausál-napidíj" taglalásához ért. Jó, hogy ötszöri diétás étkezéssel és vízgyógykezeléssel, na de akkor is - a téli és a nyári főszezonban naponta 22 pengő?!

A Svábhegyi Sanatorium persze tényleg luxushely volt. A hatalmas telket még Eötvös József vásárolta meg 1846-ban, hogy aztán hat évvel később villát, majd svájci stílusú kerti lakot építsen rá. Az utóbbi Karthausi-lak néven vált ismert irodalomtörténeti helyszínné. Ez azonban nem óvta meg a lebontástól: Eötvös halála után a család eladta a telket, fél évszázaddal később pedig megszületett a fényes szanatórium. A pompásan gondozott, nyitott strandmedencével is fölszerelt parkba háromemeletes, manzárdos épületet tervezett Jakab Dezső és Sós Aladár. A földszintet egy óriási konyha, étterem, jól fölszerelt társalgó, zeneterem és olvasószoba foglalta el. A száznegyven szoba mindegyikéhez tartozott fürdőszoba, az épülethez csatlakozó, várkastélyszerű toronyban pedig kétszobás, hálófülkés apartmanok kaptak helyet.

A két tervező a belső kiképzésre is ügyelt. A korabeli fényképek tanúsága szerint kandallók, nehéz stílbútorok és elegáns faburkolatok között pihentek, akik megengedhették maguknak a gyógyulásnak ezt a költséges formáját. Persze már a kezdet is eléggé fényesre sikeredett. József királyi herceg és családja jelenlétében avatták föl a kortársak által palotaszerűnek minősített épületet, amelynek létrehozásával Jakab László orvos, a Liget és Park szanatóriumok tulajdonosa pályája legjelentősebb állomásához érkezett. Ötvenkét éves volt akkor, csaknem negyedszázada, hogy a Városliget oldalában megalapította az első, sebészetre, nőgyógyászatra, belgyógyászatra, urológiára és ideggyógyászatra berendezett fizikoterápiás és vízgyógyintézetét. A Svábhegyi Sanatorium mögé szervezett részvénytársaság, úgy tűnt, sikerre van ítélve.

Minden emellett szólt. A kristálytiszta és hűvös levegő klimatikus gyógyhatása legalább annyit nyomhatott a latban, mint a motorkerékpárok és automobilok fékevesztett rohanása az évente többször megrendezett, fölöttébb vonzó látványosságnak számító svábhegyi versenyeken. Arról nem is beszélve, hogy aki a messze földön híres diétás ételeket főzte és a gyümölcs-, valamint nyerskosztkúrákat öszszeállította a szanatórium enyhet kereső vendégei számára, az nem más volt, mint Túrós Emil.

A világgazdasági válság azonban nem volt bekalkulálva; de éppen ez a katasztrófa okozta a Jakab-féle vállalkozás csődjét. 1932-ben a részvénytársaság tönkrement, és többször is gazdát cserélt, míg végül 1941-ben a Magánalkalmazottak Biztosító Intézete vásárolta meg. Három évig működött a tagság megelégedésére, hogy aztán 1944-ben rendőrlaktanya, majd német hadikórház váljék belőle. A MABI a háború után még újjáépítette, és tüdőszanatóriumnak rendezte be; 1950-ben azonban államosították. 1979-ig fogadta a betegeket Szabadsághegyi Állami Tüdőgyógyintézet néven, azóta III. Belgyógyászati Klinikának hívják.

Azt persze nem tudjuk, dr. Egyed István élt-e a szíves invitálással, és ellátogatott-e akár fő-, akár - "lemérsékelt árak" mellett - az elő- és utószezonban a Sváb-hegyre. Talán nem is volt rá szüksége. A jogászprofesszor akkoriban mindössze negyvenegy éves volt.