Őszi úttörők az avaron

A kert átrendezésének, a házilagos út- és kilépőépítésnek az időszaka az ősz. Az őszi kerttakarításon túljutva érdemes fontolóra venni a kerti utak, taposók kialakítását is. Összefüggő út a nagyobb kertekbe való. A kisebbekbe elegendők a különböző anyagból készíthető úgynevezett taposók is.

Az út anyagáról, nyomvonaláról, a kert általános képére gyakorolt hatásáról nem érdemes ábrándokat kergetni vagy kertészeti albumokban fellelhető idilli terveket másolni. Az út vagy a taposó anyaga lehet gyöngykavics, salak, murva, mulcs, helyben öntött beton, műkő, fakocka, terméskő vagy égetett járólap is.

Ha a kert tulajdonosa mégis összefüggő út mellett dönt, nem árt, ha szakembert fogad: a házilagos kivitel, főleg a nagyobb igénybevételt jelentő garázsbejáróknál, gépkocsibeállóknál hamar megbosszulja magát. A legolcsóbbnak számító kavicsbeton rácskő négyzetmétere 2500-3500 forintba kerül, a térkő négyzetméterára pedig 2200-3800. Ehhez jön még a szegélykő méterenként 700-900 forintért vagy az alacsony paliszád ennél jóval többért. A kötöttebb talajokon s a kisebb tömegű autók esetében általában elég egy 5-10 centiméter vastagságú kavicságyra helyezni a lapokat. Ha lazább a talaj, illetve nagyobb az autó, akkor az alapokat erősíteni kell.

Harmonikus képet nyújt a gyepen vagy a kertben kisebb-nagyobb hézaggal elhelyezett szögletes járólap. A betonlapok helyett terméskő lemezeket, vastag, kültérre gyártott, égetett járólapokat is le lehet rakni. Ezek keménységéről, teherbírásáról érdemes tájékozódni. Nem árt az óvatosság: a dél-európai importáru esetében a fagyállóságra érdemes odafigyelni, mert különösen az olcsóbb termékek esetében könnyen "belső" minőséget vásárolhat a vevő, azaz tönkreteszi ezeket a fagy.

A gyakori használattól sok helyütt megkophat a gyep. Az ilyen "rálépő" helyekre is érdemes kisebb-nagyobb járdát, járólapot, impregnált fatipegőt helyezni. A betonlapok készítése, ha nem nagy felületről van szó, különösebb gyakorlatot nem igényel, így nem kell a szakiparosokkal huzakodni. A barkácsáruházak is forgalmaznak készbetont. Pár méter hosszú, vékonyabb betonvasra, néhány nagyobb kavicsra és kötöződrótra is szükség van a betonozáshoz. Ezután csak ki kell ásni a 15-20 centiméter vastag alap helyét. Az alap szélétől - a közepe felé - 15 centiméter távolságra, a perem vonalát követve meg kell hajlítani a betonvasat - ez befelé koncentrikusan többször megismételhető. E vasrendszert a kötöződróttal öszsze kell kötni, majd következik a készbeton keverése. Egy nagyobb lavórban előállítható a tökéletes beton, amelyet az alapba kell önteni, s ebbe helyezni a vasalást úgy, hogy alul és felül ne lógjon ki. Ezek után a nagyobb kavicsokat úgy kell a még képlékeny betonba helyezni, hogy ezeken nagyjából a talaj síkjában felfeküdjön a pormentesre mosott járólap. A kavicsok beállításakor arra érdemes ügyelni, hogy légrés ne maradjon a járólap és a híg beton között. Ezek után már csak néhány napot kell várni, hogy a tökéletesen megszilárdult kilépő használható legyen. A szilárdulási időszakban locsolni kell a betont.

Az út szélét a ráboruló évelő virágok teljesen eltakarják, oldva ezzel a felületváltást. A kerti gyalogosút vagy egy nagyobb területet elfoglaló kilépő díszítése is fontos. Rendkívül jól mutat, ha egy-egy amforával, szoborral, netán kerti törpével, nagyobb cseréppel zárják a zöldfelület és az út határát. Az amforába, ha nem megoldható a téli elhelyezése, akkor színesedő levelű, télálló pozsgást érdemes ültetni.Az összefüggő út vonalának megtervezésekor az első szempont, hogy az útnak mindig valahová vezetnie kell, különben értelmetlen megbontani az esetleg már kialakult esztétikai egyensúlyt. Az út nyomvonalának kialakításakor érdemes előre megfigyelni azt is, általában merre jár a család. A kert képének szempontjából kedvezőbb, ha az utak a széleken vezetnek, mert ilyenkor nem bontják szét a nagyobb zöldfelületeket, sőt nagyítják az összefüggő gyepet. Az út kanyaroghat is, ilyenkor azonban érdemes ügyelni arra, hogy később a kanyarokat ne lehessen rendszeresen levágni, és így rondán "áttaposni" a nyomvonalat. A kertészek a kanyarokat előszeretettel lerövidítők útjába a közparkokban cserjéket ültetnek vagy magas növényekkel virágágyást készítenek. A módszer a kisebb kertekben is beválik.

A bonyolultabb kerti utakat érdemesebb profira bízni
A bonyolultabb kerti utakat érdemesebb profira bízni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.