De nem így történetünk idején, 1909-ben. Akkor már - írta Vigand Rezső - akár a pesti fodrászok iránt is bizalmat táplálhatott az ember. Csak az igazi különcök cselekedtek másként: "Kényesebb igényű, rendszeres vendégek a saját használatukra külön fiókban, külön toilette-eszközöket tartanak, ámbár ez teljesen felesleges, akkora gond van helyezve még a másodrendű fodrász műhelyekben is a köztisztaságra és közegészségre".

Abban az évben épp három évtized telt el azóta, hogy a hatóságok megtették az első lépést a járványok megfékezésére. Kőrösi József, a fővárosi statisztikai hivatal vezetője vetette föl először, hogy a fertőző betegségek esetében rendeljenek el bejelentési kötelezettséget. Két év kellett hozzá, hogy az ötletből gyakorlat legyen. 1892-ben, egy különösen hevesen tomboló kolerajárvány idején végre felállították a Fertőtlenítő Intézetet is. A Szent István Kórház mögött, a Gyáli úton épült fel egy hosszú barakk, amelyben három - akkoriban világújdonságnak számító - gőzfertőtlenítő készülék kapott helyet. Az akkor kidolgozott elven később sem változtattak: az épület egyik oldalán érkeztek be a fertőtlenítésre szoruló tárgyak, amelyek a forró gőzben való csírátlanítás után, a "tiszta" oldalon hagyták el a telepet.

Az első évben csak kolera esetén fertőtlenítették a betegek lakását, tárgyait, sőt hozzátartozóit - nekik a ruháik járták meg a gőzt, ők maguk a vegyszeres, majd szappanos fürdővel juthattak át a tiszta oldalra -, később viszont a himlő, a hagymáz (azaz tífusz), torokgyík, vörheny, gyermekágyi láz és vérhas után is kötelezővé vált a processzus. Minden más esetben fizetni kellett a vegyszeres és gőzkezelésért. (1918-ban már nem változott meg a szabály: az influenza, amely csak abban az évben vált bejelentendő kórrá, olyan erővel sújtott le a városra, hogy képtelenség is lett volna minden beteg után fertőtleníteni.)

Az ellátandó esetek száma rohamosan emelkedett. Míg 1892-ben 833 lakáshoz vonultak ki a szakemberek, 1900-ban 3634, 1910-ben 9532 fertőtlenítésre került sor. Az utóbbi évben 1,2 millió tárgy és harmincezernél több ember fordult meg az intézetben. Igaz, akkor már nem a kezdetleges fabarakkban, hanem egy nagy gonddal megtervezett kőépületben látta el feladatait az intézmény. 1898-ra épült fel a szimmetrikus kiképzésű állomás: a két udvart és a két épületfelet elválasztó falon a tárgyak csak a gőzkamrán, az emberek pedig kizárólag a fürdőn keresztül juthattak át. A fertőzött oldalra tíz beteg-, tizenöt bútor-, valamint öt személy- és két poggyászszállító kocsi hordta a fertőtlenítenivalót, hogy aztán a tiszta oldalról mindezeket a tárgyakat és embereket a kiindulási helyükre juttassák vissza.

1909-re az intézet lovas kocsijai anynyira beleivódtak Budapest mindennapjaiba, hogy a rendőri regulák között is helyet kaptak. A szabálykönyv szerint a fertőtlenítőintézeti járműveket kisebb kihágások esetén is tovább kellett engedni, tekintve, hogy "ezeknek a szolgálatból hosszabb időre való elvonása fontos közegészségügyi érdeket sért". Kimondatott viszont, hogy "fertőtlenítő kocsik kocsisainak tilos szállítás közben megállani, s korcsmákba vagy bárminemű üzletekbe betérni".

A Gyáli úti épület tizenöt éven át tudta ellátni a feladatát. 1913-ra azonban, amikor már csaknem húszezer lakást és negyedmillió embert kellett évente fertőtleníteni a hatalmasra duzzadt városban, szükségessé vált egy újabb, nagyobb intézet felállítása. A Váci út 174.-ben épült fel az új állomás, a Gyáli úti épület pedig - 1929-ig - megmaradt az I., a VIII., a IX. és a X. kerületet ellátó intézménynek. Bár közegészségügyi szerepe akkor megszűnt, csodák csodájára ma is áll. Jól látszik eredeti kiképzése, a két kapu mögött nyíló két tágas udvar. Irodák vannak benne, kis szálloda, no meg egy kínai étterem.

Budapest elsõ fertõtlenítõintézetében ma szálloda és kínai étterem mûködik