Ugyanott Quentin Tarantinót, a cannes-i filmzsűri elnökét, miként a díjazott Moore-t, a Busht támadó film szerzőjét is enyhén szólva leköpi. Pedig az elemzést kéri számon rajtam is, a Fahrenheit 9/11 rendezőjén is, ám ő maga analízis helyett mocskolódik, olyan pocskondiázó jelzőkkel él, amilyeneket én sosem használtam, A Viktorban sem.

Hogy honnan olyan ismerős a hangja - hát nem is tudom.

Intellektuális korrupció - kiáltja, címben is -, ami talán azt jelenti, hogy az ember valami olyasmit hangoztat (akár hiszi, akár nem), amiből előnye származik.

De hát komolyan gondolja bárki is, hogy az Orbán-kormány idején, amikor senki nem tudhatta, ki győz majd a 2002-es választásokon - jelentős előnyökre számíthattam A Viktor megírásával? És nem inkább arra, ami bekövetkezett: APEH-kommandóra, tévéműsorom azonnali megszüntetésére, ellenem szervezett tüntetésre, könyvheti köpködésre és könyvtépkedésre, rágalomplakátképre, sajtóhadjáratra?

Avagy netán PLT hitelt adott Lovas Istvánnak és másoknak, miszerint állami támogatást kaptam e kötethez, a Nemzeti Kulturális Alap pénzelte a kiadását? Az Orbán-kormány idején? Eddigi kilenc köte-

tem egyikéhez sem kértem-kaptam egyetlen fillér támogatást sem.

Eltelt némi idő a könyv megjelenése óta, becslések szerint kb. egymillió ember olvasta, s noha PLT szerint "tele van hazugságokkal", érdemi, ténybeli cáfolatkísérlet egyetlenegy futott be hozzám. Orbán egyik legközelebbi munkatársa vágott a szemembe hasonló vádat. Vidám rimánkodásomra, hogy mondjon legalább egyet sok "hazugságom" közül, így szólt:

- Hát, amikor azt írod, hogy verte Viktort az apja, az olyan, mintha harmadikként te is ott lettél volna abban a szobában! Pedig hát nem lehettél ott!

(A könyv e jelenetét még sokan emlegették hasonlóképpen.)

- Nos - feleltem, s mondom ma is -, Orbán Viktor 1988-ban egy Fidesz-táborban, az erdő közepén, madárcsicsergésben kucorogva a kényelmetlen padon vagy három és fél órás videointerjút adott. Ő nyilván rég elfeledte, hogy részletesen mesélt a családjáról, történetesen erről a megveretéséről is - én pedig azt írtam meg, amit ő mondott. A kazetta: megvan.

Valóban ízléstelen lenne, ha most felvonultatnám tanúimat, akiktől a könyv anyagát összegyűjtöttem. De jó néhányan a nevükkel vállalták szereplésüket.

Bevallom: attól tartok, hogy PLT csak a könyv dühöngő jobboldali visszhangját olvasta, a könyvet magát soha. Pedig esküszöm, lenne mit kritizálni rajta. Jobban kellett volna megírnom, szellemesebben, keményebben - és ha ezzel összefér: akár udvariasabban is.

Hát talán majd a bővített, netán kétkötetes, új kiadásban. Ennek is jót tett volna, ha PLT cikke érdemi, kritikai. Persze, vitatkozhatunk a politikai pamflet stílusáról, ízlésről, hanghordozásról. Moore filmje vállaltan, bevallottan elfogult, nem csokoládéportré, s nem tudományos dolgozat, és magam sem rejtettem véka alá, hogy nem tartozom Orbán Viktor rajongói közé. PLT-nak joga van az amerikai filmesnél jobb véleménnyel lenni Bush elnökről, arról nem is beszélve, hogy Orbán Viktort természetesen tarthatja sokkal többre, mint én. Önmagát is tisztelnie kellene azzal, hogy érvel, elemez, bizonyít, cáfol.

Valaki okosabb volt PLT-nál: azt mondta, én feltaláltam a rentábilis lázadást. Ezt elfogadom. A könyv az én kiadásomban, az én kockázatommal jelent meg. A bevétel jó része is az enyém lett. Persze, attól, hogy könyvsiker volt, még lehetett volna jobb az írás. Sajnos, nem volt sem olyan maró, gúnyos, kevély, és sajnos messze nem olyan remek, mint Swift egyik-másik pamfletje. Mit csináljak: nem Swift írta. Moore sem Swift, én sem. De egyikünk sem durvább Swiftnél - sem.

Dr. Kende Péter

A szerző újságíró

Kende Péter magas labdát adott föl: az "érdemi, ténybeli cáfolatkísérletet" hiányolja - mutassak rá, hol, miben állított valótlant A Viktor című alantas bulvárkönyvében. A bőség zavarával küszködöm. Kezdjük egyértelmű hazugságokkal. Azt írja a mű 280. oldalán, hogy Orbánon kívül "embernek nem volt még annyira lojális MNB-elnöke, mint neki, mégis kirúgta Surányit". Nem igaz, Surányi 2000 tavaszán valóban felajánlotta lemondását, de Orbán nem fogadta el. Kitöltötte hatéves megbízatását. A 181. oldalon leírt történet szerint Ágh Attila és Orbán a 98-as választások előtt "két üveg francia pezsgőbe fogadtak, ki nyer a pártlistán". Ágh a Fideszt tippelte, és ezzel Kende szerint nyert, az a kicsinyes Orbán viszont nem szállította a két pezsgőt. Csakhogy 1998-ban listán az MSZP nyert 32,9 százalékkal. Vagyis Orbán nyert. Kende nagyot üt Kövér Lászlón, mert az azt mondta: "internacionalista, bolsevik kutyából nem lesz nemzeti, demokratikus szalonna" (255. o.). Csakhogy ezt eredetileg Tamás Gáspár Miklós mondta az SZDSZ vezető politikusaként 1990-ben. Orbán 1982-ben kezdte a jogi egyetemet. Ennek ürügyén Kende az egész évfolyamot gyalázza, emberek tömegét feketítve be: "Iszonyatos híre támadt a 82-ben bejött új első évfolyamnak: - elképesztően elvadult társaság, törnek-zúznak, állandóan részegek, partiba vágják a csajokat" (24. o.). E sorok írója is volt kollégista, tudja, hogy évfolyamon belül éppúgy van nagyivó, mint absztinens, harsány, agresszív, mint csendes. Általánosítani rosszindulatú, aljas dolog. Kende az Orbánt írásaiban Mussolinihez hasonlító, vele szemben szélsőségesen elfogult Popper Pétertől kér lélektani "szakvéleményt", amit a lélekgyógyászi esküjét, szakmája etikáját lábbal tipró Popper meg is ad neki (309. o.).

A könyv tele van gusztustalan sejtetéssel-sugalmazással. A sok közül kiemelném a Vancsik Zoltán "furcsa autóbalesetéről" szóló részt, vagy Juszt László nevetséges történetét arról, hogy őt és fiát Kövér László meg akarta volna ölni (206-208. o.). A műben hemzsegnek az ilyesféle fordulatok: "a pesti folklór úgy emlegeti..., szálltak a hírek..., emlegetik..., a pletyka szerint..., számos pletyka kering...". Miféle újságírói módszer rosszindulatú, anonim híreszteléseket publikálni?! És pláne: ezekre építeni egy életrajzot?! Dr. Kende közkincscsé teszi az Orbánt nemi erőszakkal és besúgással vádoló pletykákat. Az utóbbi vádhoz óvatos duhajként hozzáteszi, hogy ez "teljesen megbízhatatlan híradás" (296-298. o.). Akkor minek közli? Nyilván azért, hogy megragadjon a fejekben akkor is, ha nem igaz. Képes volt leírni ezt is: Orbánnal kapcsolatban "emlegetnek bizonyos nemi erőszakot, amely miatt el is indult volna ellene az eljárás, sőt egyesek szerint el is ítélték". Ez a tudatos rágalmazás mintapéldája. Tudniillik olyan nincs, hogy valakit egyesek szerint elítéltek. Vagy elítélték, vagy nem. Ha igen, a bíróságon megvannak az iratok, ha nem, akkor nincsenek. Mit szólna dr. Kende, ha ilyeneket írnának róla: "egyesek azt gyanítják, hogy dr. Kende pedofil, van, aki úgy tudja, börtönben is volt". Egy névtelenségbe burkolózó, állítólag "jó nevű politológus" is helyet kap a műben, aki szerint Orbán és társai köztörvényes bűnözők, egy olyan maffiát alkotnak, mely "lop, csal, hazudik - de ha muszáj, akkor lő is" (283. o.).

Ha valaki otthon, egyedül köp az ártatlanság vélelmére és az emberi méltósághoz való jogra, az a magánügye. De ha teret biztosítunk neki, az már a mi felelősségünk. A Viktor vagy a Lovas-kötetek sikere azt bizonyítja, hogy van Magyarországon néhány százezer (vagy akár egy-két millió) ember - mindkét oldalon -, akikből a zsigeri elfogultság kiöli a tények tiszteletét. Dr. Kende Péter és Lovas István írhat bármekkora ordas baromságot az általuk kipécézett célszemélyekről - sajnos lesz rá fizetőképes kereslet. Amíg van lócitrom, akad veréb is.

Papp László Tamás