A rendszerváltás lehetővé tette, hogy kiszabaduljunk egy rossz modellből és a keleti szférából, hogy Magyarország visszanyerje politikai, gazdasági, kulturális függetlenségét. Az európai csatlakozás révén Magyarország a nyugati, fejlett Európa részévé vált politikailag, 1918 óta először, bejutott a nagyhatalmi együttdöntés rendszerébe. Korábbi nagy fordulatoknál rólunk döntöttek, nélkülünk. Most az európai népekkel együtt döntünk magunkról.

A rendszerváltásban és az európai csatlakozásban Magyarország - a többi kelet-közép-európai országgal versengve - a "legfejlettebb reformország", az "elsőként piacgazdasággá és demokráciává alakuló ország", a "leg-Európa-képesebb ország" szerepét igyekezett eljátszani. Az érettségi előtt álló gimnazisták versenghetnek így, de az érettségi után, az egyetemre bejutottak céljai, magatartása, értékei és érdekei mások. Utoljára az 1867-es kiegyezés, a dualizmus juttatott felemás együttdöntési, európai nagyhatalmi közös kormányzási helyzetbe. Ennek mérlegét érdemes újra végiggondolnunk a későbbiek tükrében. 1918 és 2004 között kizáródtunk - kizártak minket és kizártuk magunkat különböző kevertségi fokban - az európai döntésekből, ezért a különböző nemzedékeknek céljává vált, hogy valamely nagyhatalom támogatása révén visszajussunk az európai nemzetek koncertjébe. E negatív, sérelmi helyzetben mások a célok kitűzésének és megvalósításának módozatai. 2004-től pozitív döntési rendszerbe jutottunk. Mit tegyünk? Mi lesz velünk?

Új nemzetstratégiai célokra, új magyar szerepre van szükség. Kellemetlen. Gondolkodnunk kell. Nem megy. Érdemi vitákat kell folytatnunk. Na nee mááá! Közép-Európa megszűnt, amikor Németország egyesült, és Ausztria belépett Nyugat-Európába. Kelet-Közép-Európa, a visegrádi kezdeményezés elhalt, amikor a lengyelek, csehek, szlovákok és magyarok külön utakon, egymásról tudni nem akarva jutottak a NATO-ba és az Európai Unióba. Magyarországnak nincs vezető szerepe. Nem vezetünk senkit, sehová. Se gazdasági erőnk, teljesítő- és versenyképességünk, sem politikai kivételezettségünk - nagyhatalmak fő szövetségese -, sem biztonságpolitikai jelentőségünk, sem kulturális befolyásunk. Az 1991-es visegrádi kezdeményezés óta hiányzik a kezdeményezőképességünk is. Nem vagyunk a Kárpát-medence bajnokai, európai kishatalom. Nem adunk kulturális, civilizációs mintát másoknak - nincs nekünk. Kicsi, jellegtelen, szürke, szellemi karakter nélküli ország vagyunk.

Magyarország helyéről és szerepéről nem folyik vita. Amikor Görögország bejutott Európai Közösségbe, az Európa-barát jobboldal megbukott, és a PASOK ilyen jelszavakkal került hatalomra: "Görögország a görögöké", "Görögország önerejére támaszkodhat", "az Új Demokrácia rossz feltételek mellett vezette be az országot az Európai Közösségbe". Bért emeltek és indexáltak, államosítottak. Ordibáltak. Jót tettek. Szerették a népet. És akkor a görög értelmiség - van ilyen - vitatkozni kezdett, hogy mi a feladat: a társadalom belső átalakítása az állam, a nemzet és a szuverenitás keretei között, vagy az európai illeszkedés, a társadalmak, a közösségek, a csoportok és az egyének hálózatának kifejlesztése révén. E vita eredménye az ötéves fejlesztési program és a komplex mediterrán program a görög, az olasz és a francia elmaradott régiók fejlesztésére. Majd fogcsikorgatva, négy elvesztegetett év után, kézbe vették Szimitisz súlyos gazdaságstabilizációs csomagját. Vagy nekilátunk a munkának, vagy itt maradunk örökre. Ne mondják, tudom, Andreasz Papandreu három év után megint levitte Görögországot a pályáról, nehogy túlságosan népszerűtlenné váljon.

Kibillentünk az egyensúlyi helyzetünkből. Dülöngélünk. A rendszerváltás 15 éve alatt sikerült politikai és társadalmi egyensúlyban tartani egy gazdaságilag növekvő, társadalmilag egyenlőtlen és igazságtalan rendszert. Ez az egyensúly és relatív biztonság megbomlott. 2001-ben a jobboldali politika letaszította a gazdaságot a fenntartható növekedési pályáról, és egy fenntarthatatlan és egyensúlytalan pályára állította. A baloldali politika folytatta a populista politikát, s bár megpróbálkozott 2003 őszétől a visszafogással, az egyensúlyi állapot helyreállításával, de mindeddig nem sikerült. A versenyszféra, a korábbi beruházások, a világgazdaságba való beágyazottsága és a magyar gazdasággal szembeni viszonylagos autonómiája révén folyamatosan emelkedik, ellenben a költségvetési gazdaság az eddigi pazarló költekezések és elígérkezések következtében tartósan egyensúlytalan. Klasszikus duális gazdaság. A kiigazítás, a visszatérés a versenyképes és fenntartható növekedési pályára évekbe kerül, ami ellene mond a politikai ciklus logikájának.

Magyarországnak rendkívül szűk a mozgástere. A magyar kormányoknak 2004 és 2007 között - igen, két és fél, három éven át - nem maradt osztogatni- és fosztogatnivalója. Ha folytatják a 2001-2003-as politikát, ha vásárolják a választót, akkor Magyarországnak igen kicsiny zugot juttatnak Európa sarkában. Először, a tőke költségét nem az európai, hanem az Európán kívüli országok tőkeköltségéhez, kockázatához igazítják. Azután az országot helyezik rosszabb kockázati sávba. Majd átgondolják uniós pályázataink kockázatát. Vettél magadnak választót, eladtad a jövődet. Ha viszont teljesíted történelmi kötelezettségedet - ezt tette a nyolcvanas években Szimitisz Görögországban, Delors Franciaországban, s tetszik, nem tetszik Schröder és Eichel Németországban 2003 óta - államférfiként, államnőként - viselkedsz, megbolondultál, ki akarsz vándorolni, akkor népszerűtlen leszel, nem fogják kezedet csókdosni, fényképedet leköpik, náci-kommunista, zsidó-antiszemita leszel, megbuksz vagy nyersz. De ehhez hinned kéne valamiben. Látnod kellene magadat húsz év múlva.

Hetényi István örök pénzügyminiszterrel beszélgetek.

- Te emlékszel, hogy a kiegyezés után, Andrássy Gyula kormányában Lónyay Menyhért pénzügyminiszter azzal nyújtotta be az első, önálló magyar költségvetést: "fontos, hogy a költségvetési súly-egyen megtartassék!" Azután két év múlva már olyan költségvetést készítettek, amivel húsz évre elrontottak mindent. Pénzelték a vasútépítést...

- Ez volt az "első nagy csábító", mondta rá Szekfű. Ki is vették belőle a maguk pénzét az urak.

Húsz évre elrontani mindent, nem kis dolog. Vajon, húsz évre javítani? Lehetetlen. Hiszen nem éveket, de még hónapokat, nem hónapokat, de még heteket és napokat se látnak maguk előtt vezetőink. Azt latolgatják, mennyi pénzért adja szavazatát egy igazhitű szocialista, s mennyiért egy buzgó szabadelvű. Mikszáth írja: "Deák csípősen jegyzé meg Vojnics Lukácsnak a hatvanhetet követő országgyűlés idején: - Van-e sok pénzed?

Vojnics Lukács vállat vont, majd szerényen felelte: - A pénz sohase sok, akármennyi. - Azért kérdem - folytatta Deák, mert ide vagy sok pénz, vagy sok ész kell."

Csak az ész... Jaj, nemcsak gondolkodónak kell látszani, gondolkodni is kell. Nemcsak munkálkodónak kell tűnni, dolgozni kell. Az öregúr, amikor egy képviselő fiát vitte neki bemutatni, és beszéd közben azt a reményét fejezte ki, hogy derék ember válik belőle, azt vetette közbe: - Magad légy olyan, amilyennek fiadat szeretnéd! De vajon milyennek szeretnék fiaikat politikus uramék?