Zigány Zoltán egy hónap híján negyvenöt éves volt ekkor. Őszülő bajusza és szakálla, korpulens termete többnek mutatja, de hát egy polgári iskolai igazgató mégsem nézhetett ki tejfelesszájú kölyöknek. Különösen, ha a több évtizedes tanári múlt mellett - az igazgatói állás elnyerése előtt kereskedelmi iskolában tanított - ekkor már komoly publikációi is megjelentek. 1899-ben a pinceszövetkezetekről írt, 1900-ban gyakorlati útmutatót jelentetett meg "a szederfa és a selyemhernyó tenyésztésére", és éppen 1908-ban jegyezte első közös munkáját Jászi Oszkárral és Rácz Gyulával A választójog reformja és a magyarság jövője tárgyában.

Zigány tanár úr a radikális tanítómozgalom egyik reprezentánsa volt ugyanis, és épp ezekben az években indult el ezen az úton. A Társadalomtudományi Társaság alapítója, a Huszadik Század szerkesztőbizottságának tagja volt, és ő dolgozta ki a Polgári Radikális Párt pedagógiai programját is. 1918/19 forradalmi hónapjaiban ő jegyezte a Néptanítók Lapját, és még arra is jutott ideje, hogy a Tanácsköztársaság idején megírjon egy utópisztikus hangú, a pedagógia jövőjét felvillantó regényt.

Ami engem illet, újra és újra elcsodálkozom azon, hogy mi mindenre volt elég az a dicsőséges 133 nap. Mert vegyük csak az elemi és polgári iskolák életét: egy hónap sem telt el a proletárdiktatúra kikiáltása után, és az iskolai mindennapokat befolyásoló rendelkezések egész soráról adtak hírt a lapok. Április 11-én először is eltávolították a szentképeket és a királyok portréit az iskolákból. Megszüntették a reggeli és délutáni imát, bevezették viszont a Marseilles és az Internacionálé közös éneklését. Az önképzőkörök akkortól a forradalmi ismeretek terjesztésére voltak hivatottak, a tanárok egymást elvtársnak szólították, a gyerekek viszont a tanítómester megnevezést használták, amiért a fiam, illetve a barátom járt cserébe. Az iskolákat természetesen államosították, a tandíjat eltörölték, intézkedtek a tanítók bérének rendezéséről, új igazgatókat neveztek ki, sőt Kunfi Zsigmond népbiztos még arra is ígéretet tett, hogy megszünteti az érettségit. A tanítók átképzésére szemináriumokat hirdettek, bevezették a szlöjd oktatását, május végén megnyitották a Tanítók társalgó termeit a Baross utca 52.-ben, júniusban tankönyvet osztottak a Maglódi úti iskolában. És persze visszavonták az összes, korábban használatos történelem- és olvasókönyvet.

Nem tudnám megmondani, Zigány Zoltán milyen szerepet játszott mindebben, de az tény, hogy a kommün bukása után az állásából kipenderítették, majd vizsgálatot indítottak ellene, amelynek folyamán, 1921. február 8-án - két nappal az ötvenhetedik születésnapja előtt - hirtelen meghalt. A Révai nagylexikon még szentelt neki egy rövid szócikket, ebben különösen közgazdasági munkáiról és a Közgazdasági Társaság által pályadíjjal is kitüntetett "A mezőgazdasági többtermelés okfejtő története" című dolgozatáról emlékeztek meg meleg szavakkal.

A negyvenes évek elején kiadott Magyar Tanítók Lexikonában azonban már nem bukkant föl Zigány Zoltán neve. Annak ellenére nem, hogy az egyébként igen alapos adattárban a nagy előd, Zirzen Janka mellett jó néhány Z-betűs pedagógusnak jutott hely. Bekerült így a névsorba Zabányi Alajos kisbattyáni kántortanító, Zábrák Károly enyingi pedagógus - A cserkész ahol tud, segít című színdarab szerzője - és Zentai Károly egri tanár is, aki a nemek együttes neveléséről írt sok tanulsággal szolgáló dolgozatokat.