Mint arról beszámoltunk, a gyereket tavaly decemberben szöktette Törökországba apja, a hazájában közismert Fatih Özbas, egykori birkózó olimpikon, Európa-bajnok. Az édesanya - szülei segítségével - a napokban megpróbálta hazamenekíteni a lányát, ám nem jártak sikerrel: az útlevélkezelők nem engedték őket felszállni a repülőgépre. A család ezt követően az ankarai magyar nagykövetségen kért menedéket. Raskó Emese eddig elzárkózott a sajtó kérdései elől, most azonban mégis úgy döntött: miután gyermeke apja már többször is nyilatkozott az ügyben, most ő is megosztja álláspontját a nyilvánossággal.

- Fatih Özbas a Hürriyet nevű török lapban azt állította: önök sokáig éltek Németországban, majd megegyeztek abban, hogy átköltöznek Ankarába, s ott élnek tovább.

- Fatihhal 1999 nyarán ismerkedtem meg Németországban. Szofi megszületéséig - 2001 októberéig - többször kiutaztam Németországba, de alapjában véve Magyarországon éltem, ekkor végeztem ugyanis a főiskolát. Kapcsolatunk első időszakában még voltak különböző elképzeléseink a közös jövőnkről, de amikor már terhes voltam, rájöttem, hogy nem tudok és nem is akarok vele együtt élni. Szofi Magyarországon született, azóta - a szüleimmel együtt - Szolnokon élünk. Arról nem egyeztünk meg, hogy bárhová is elköltözünk a kislánnyal Magyarországról. Fatihnak soha nem mondtam, hogy ne jöjjön és ne látogassa Szofit, és ő nagyjából havonta látogatott minket.

- Ugyanez a lap megemlíti, hogy a kislányuk a férfi útlevelében is szerepelt, mert így kaphatott német állampolgárságot.

- Szofival Szolnokon éltünk, ott járt bölcsődébe. A kislányomnak magyar állampolgársága és magyar útlevele van. A Szofi megszületése óta eltelt három év alatt kétszer voltunk egy-két hétre az apjával együtt Törökországban és Németországban. A kislányom a magyar útlevelével utazott. Tavaly december végén Fatih meglátogatott minket Szolnokon, és elszöktette Szofit Törökországba. Ezután tudtam meg, hogy Szofi szerepel édesapja német útlevelében. Fatih most azt állítja, hogy ehhez hozzájárultam, és lemondtam a kislányom felügyeleti jogáról. Én azonban Szofiról soha nem mondtam le, és nem adtam a beleegyezésemet ahhoz, hogy Szofi a magyaron kívül más állampolgár is legyen, ahhoz sem írtam alá semmilyen papírt, hogy az apja útlevelében szerepeljen. Fatih a gyereket tavaly a belegyezésem és a tudtom nélkül vitte el Magyarországról. Kényszerhelyzetbe kerültem, a kislányom Törökországban volt, ezért először január közepén jöttem ide. Két hétig maradhattam, azután Fatih hazaküldött. Szofinak ismét meg kellett élnie az elszakadást. Fatih megígérte, hogy körülbelül tíz nap után eljön értem Magyarországra, így addig otthon vártam. Végül március közepén - hosszú várakozás után - engedte meg, hogy ide költözhessek. Itt Fatih elvette az útlevelemet, és elzárt a külvilágtól.

- Kislánya édesapja szerint az önök közötti konfliktusnak a nagyszülők az okai, ők befolyásolják Önt rossz irányba.

- A szüleim mellettem álltak az elmúlt nyolc hónapban, és a történtek ellenére teljes bizalmat szavaztak Fatihnak. Rendszeresen beszéltem velük és tudták pontosan, mi történik velem nap mint nap. Egy szomorú eset után, amikor Fatih nagyon megvert - és ez nem az első eset volt -, teljesen világossá vált számomra, hogy nem vagyok képes, nem akarok megfelelni már az ő elvárásainak. Teljes kétségbeesésemben kértem ezután a szüleimet, hogy segítsenek nekem, mert nem tudok ezzel az emberrel együtt élni.

- A repülőgépre, török lapinformációik szerint, azért nem tudtak felszállni, mert elkísérte önöket Büsra Güler, Szofi tizenegy éves törökországi unokatestvére, és "cirkuszolni" kezdett a repülőtéren.

- Büsra Gülert mindenképpen magunkkal kellett vinnünk a repülőtérre, mivel ő volt az, akit Fatih azért rendelt mellém, hogy mindig szemmel tartson. Kapcsolatom ezzel a kislánnyal törökországi ittlétem hat hónapja alatt leginkább anya-lánya kapcsolatára hasonlított. Az ankarai repülőtéren, amikor világossá vált számára, hogy Szofi és én el akarunk menni, pánikszerű, hisztériás kiabálásba kezdett, és szépen lassan az egész repülőtéri rendőrség figyelmét magára vonta. Így nem engedtek fel bennünket a repülőgépre. A török rendőrség szerint Szofi apja német útlevelével érkezett az országba, ezért magyar papírokkal nem engedhették ki.

- Ön hat hónapos terhes, születendő gyermekének szintén Fatih Özbas az édesapja. Mi lesz ennek a gyereknek a sorsa, elképzelhető-e, hogy Törökországban születik meg? Egyáltalán: meddig tervezi, hogy a követség épületében maradnak?

- Az, hogy most hat hónapos terhes vagyok, bizonyítja, hogy amikor idejöttem, komolyan gondoltam azt, hogy Fatihhal a kapcsolatom jóra fordul, és talán mégis egy család leszünk. Más lehetőséget nem láttam, itt volt a megszöktetett kislányom. Fatih megfenyegetett, hogy végez a családommal, Szofit pedig eltünteti a szemem elől, ha a magyar hatóságokhoz fordulok. Ezért számunkra most az egyetlen biztonságos hely a követség épülete. Hálás vagyok a Külügyminisztériumnak, hogy az ügy lezárásáig itt lehetünk. Itt teljes biztonságban érezhetjük magunkat. Félek ugyanis attól, hogy ha bárhol máshol lennénk Törökországban, Fatih megint elvenné tőlem Szofit, és akkor sem adná vissza, ha erről a bíróság ítéletet hozna. Semmiképpen sem szeretnék Törökországban szülni, és bízom abban, hogy minden hivatalos ügynek hamarosan számunkra kedvező vége lesz.

- Hogyan éli át a kislánya ezeket az eseményeket?

- Szofi szereti az édesapját, de mivel túl sok időt nem töltött vele együtt, ezért most hiányát sem nagyon érzi. Jól van, még játékot is találtunk neki, de most a négy fal közül nem tud kimozdulni. Remélem, ez a helyzet nem tart sokáig.

- Lát-e még esélyt arra, hogy az egész ügy békésen rendeződjön, vagy már csak a török bíróság döntésében bízhat?

- Azok után, ami az elmúlt nyolc hónapban történt, már nagyon nehéz bízni a megegyezésben a kislányom apjával. Szeretném, ha valahogy mielőbb hazautazhatnánk Szofival. Fatih feljelentett minket Törökországban, most Szofival nem hagyhatjuk el az országot. Fatihot egyébként sajnálom, mert tudom, milyen az, amikor az ember nem láthatja a gyermekét. De hinni sem tudok már az ígéreteinek. Ezért fordultam a török bírósághoz, s valószínűleg meg kell várnunk a döntését. Mivel a kislányom magyar állampolgár, és Magyarországon élt eddig, azt hiszem, hogy az igazság a mi oldalunkon áll. Bízom a török bíróságban, és abban, hogy Szofi visszakerül oda, ahol életének első három évében nevelkedett. Úgy gondolom, hogy - bár annak idején nem tudtam, mit vállalok, amikor egy török férfitől gyermeket szültem -, mégis mindent megtettem, hogy mindenkinek megfelelve, egy család lehessünk. Sajnos, nem tudtam elfogadni azokat az elvárásokat, amelyeket Fatih támasztott velem szemben. Például, amíg itt voltam, a lakásból csak a boltba és a játszótérre mehettem ki, akkor is csak felügyelettel, és senkivel nem állhattam szóba. Édesapámtól tudom, hogy a magyar közvélemény és a sajtó érdeklődik a kislányom mostani helyzete iránt. Ez nagyon jól esik. De azt, amin az elmúlt hónapokban keresztülmentem, nem lehet gyorsan feldolgozni. Ezért gondolom, érthető, hogy a mostani lelkiállapotomban nehéz a megpróbáltatásaimról a sajtónak beszélni. Most is csak azért nyilatkozom, mert az otthoniaktól tudom, hogy a magyar sajtóban jelentek meg igazságtalan állítások is velünk kapcsolatban.

A hároméves Szofi