Ha figyelembe vesszük, milyen költséges módon válhatott valaki képzett bohóccá, táncoskomikussá vagy akár tangóharmonikássá, a lapért fölszámított évi 12 pengőt igazán nem tekinthetjük komoly összegnek. Különösen, hogy az újságból gyakorlatilag minden fontos információhoz hozzájuthatott a magyar artistatársadalom. Megtudhatta például, hogy egy vadonatúj belügyminiszteri rendelet borzolta éppen a konferansziék, bohócok és más előadóművészek kedélyét. E szerint "a varietékben és általában rendőrhatósági engedély alapján működő vállalatokban egyes kuplékat, vagy a színművészet körébe tartozó szólószámokat csak a színművészeti kamara igazolt tagjai adhatnak elő". A szakma egy emberként hördült föl: mi lesz a nótaénekesekkel, dizőzökkel, mutatványaikat gördülékeny hipp és hoppokkal kísérő bűvészekkel, ha többet nem szólalhatnak meg a színpadon?

Érthető, hogy a Magyar Artista Egyesület ellenlépésként a legmegfellebbezhetetlenebb forráshoz fordult, és a Berlinben megjelent, Hitler képével díszített Nemzetközi Artistaalmanachot hozta föl követendő példaként. Ebben - emelte ki a vezetőség - mindazok a kategóriák felsoroltattak, amelyek "letiltását a rendelet lehetővé teszi, és amelyek ellen Németországnak semmi kifogása nincsen".

Hogy a Belügyminisztérium meghajolt-e e tiszta érvelés súlya alatt, nem tudjuk. Tény viszont, hogy az artistatársadalom ebben a relációban győzelmeket is elkönyvelhetett. A miniszter az egyesület határozott fellépése nyomán elutasította ugyanis a Kamara Varieté színházzá alakítására vonatkozó kérelmet, dacára annak, hogy egy 1941-es rendelet ezt lehetővé tette. Ezzel - szögezte le az újság - számos artistamunkahelyet sikerült megvédeni, arról nem is beszélve, hogy a Teréz körúti műintézmény továbbra is játszhatta nagy sikerű produkcióját, a Virágzó diófa című revüsített operettparódiát. Az újság tanúsága szerint ennek főszerepét Szénássy Lilly "világhírű magyar táncosnő" játszta, de jutott lehetőség a Ságody triónak (xilofon művészek), Katarinának és Bulfánnak (akrobatikus táncospár), valamint La\'Marr és Társának (komikus excentrikusok) is.

Az artista, aki 1942 augusztusában végiglapozta az idézett közlönyt, mindeközben azzal is tisztában lehetett, hogy Belgrádban az artistanőknek a legszigorúbban meg van tiltva a konzumálás, Szófia viszont - miként Kakasy Margit írta - megdrágult ugyan, de továbbra is tárt karokkal várta a magyar művészeket. Nyilatkoztak a lapnak a Fényes Cirkuszban vendégszereplő külföldi artisták is. Adams, a világhírű állatidomár, Elly Christiansen dán akrobata, akárcsak a Ferroni-zsonglőrcsapat egy dologban mindenképp egyetértett: hogy Magyarország fővárosa káprázatosan szép, a magyarok pedig fölöttébb vendégszerető népek.

A lap vezércikke a Szent István országa címet viselte. Szerzője annak a véleményének adott hangot, hogy az ünnep ezúttal Nagy-Magyarország felé mutat utat. Mellette rövidítve közölték a kormányzóné rádiószózatát, amelyben téli ruhák gyűjtésére szólította föl az áldozatkész magyar lakosságot, hogy így segítsék a messze földön harcoló, egyébként kitűnően fölszerelt katonákat.

A szerkesztői üzenetek sorában a lap név szerint köszönetet mondott minden artistának, aki Szilágyi Béla miniszteri osztálytanácsost ragaszkodásáról biztosította. Lováti Gézának, Mészáros Józsefnek és Pataky Andrásnak a Tábori posta címére szólt az üzenet. Kisfaludy Bertalan dr.-nak, aki ugyancsak a Don-kanyarból írt, külön megüzenték: a kilátásba helyezett cikket az egyesülettel foglalkozó miniszteri biztos mellett a Magyar Artisták Lapja is nagy érdeklődéssel várja.