Pedig a kormányzó úr őfőméltósága, akárcsak az egylet elnöksége és tisztikara, akkor még nem is tudhatta, hogy két idénnyel később már az ország legjobb egyesülete lesz a BBTE. Ekkor csak azt láthatták, hogy számos szakosztályuk egyre-másra halmozza a sportsikereket. A tornászok egyéni és csapatbajnokságot is nyertek az országos versengésben, az atlétákat a diadal csúcsaira vezette új edzőjük, Pericht Rezső, és a teniszezők annak ellenére remekül szerepeltek - különös tekintettel Déry Miklósnéra -, hogy a szakosztály elnöke, dr. Rakovszky István elfoglaltságai miatt kénytelen volt lemondani posztjáról. (Bár az évkönyv szerint erősen várták

vissza, erre aligha került sor: a korabeli Ki kicsoda? arról tudósít, hogy az 1927-es év már a Magyar Telefonautomata Rt. ügyvezető igazgatói székében találja a művészetekben és sportokban is járatos közgazdászt. A budai lawn-tennis-rajongóknak alighanem be kellett érniük a róla elnevezett vándordíjjal.)

A korcsolyaszakosztály hasonló sikerekkel büszkélkedhetett, igaz, ez elsősorban a hosszú és hideg télnek volt köszönhető. A vezetőség az évad elején aggódott is a beiratkozott idényjegyesek alacsony száma miatt, de a hosszú jégévad megtette a magáét: a pálya 53 napon át szolgálta a napijegyet váltókat. Különösen a zenés napok voltak népszerűek, mi több, "a közönség nívója is örvendetesen javult". Kevesebb örömre volt okuk a vívóknak - "tekintettel a súlyosbodó gazdasági viszonyokra, kezdők kevesen jelentkeztek az idén" -, az úszószakosztály esetében pedig még kibontakozást sem tudott elkönyvelni a vezetőség. Szerencsére a síelők és a túrázók - valamint az utóbbi szakosztályon belül működő evezőscsoport - eredményei gyógyírt jelentettek e bajokra. Még úgy is, hogy a síelők legfőbb vágya nem volt több óhajnál, hiszen csak várták "az időt, amikor ledőlnek a határnehézségek, és ismét a Tátra, a magyar Tátra lejtőin énekelhetik régi nótájukat".

Csak remélni tudjuk, hogy a kudarcokért kárpótolták a tagságot mindazok a pompás rendezvények, amelyekkel a társadalmi bizottság kedveskedett nekik. A Széna téri klubház "egy-egy nyári napon nyüzsgő hangyaboly képét mutatta", kiváltképp azért, mert az egylet által felfogadott új büfés ízletes és kifogástalan ételekkel és italokkal várta a megfáradt sportolókat. Havonta egyszer táncos estélyt tartottak, februárban álarcosbál volt, és Salamon László a BBTE cigányzenekarát is megalapította. Megépítették a kuglipályát, határozatot hoztak a tornászbál újbóli megrendezéséről.

Bár az egylet igazán előkelő tagnévsorral büszkélkedhetett - még egykori, habár mindössze fél évig regnáló miniszterelnököt is találni a lajstromban -, a gazdasági nehézségek azért nyomot hagytak a mindennapokon. Ennek tudható be, hogy a választmány ötven pár cipőt volt kénytelen az atletizálók rendelkezésére bocsátani, s hogy "fényesen bevált" az a kísérlet, melynek keretében az egyesület szerződtette a labdaszedő gyerekeket, miáltal a teniszjátékos tagokat megkímélte ennek költségétől. Tény ugyanakkor az is, hogy a tehetősebb tagok - köztük Déry Miklósné - az országos és háziversenyekre értékes tiszteletdíjakat ajánlottak föl.

Tulajdonképpen csak egy dolgot nem tudunk a BBTE 1924-es évéről: azt, hogy milyen sportágban jeleskedett dr. Schmeisz Béla, aki annak idején ezt az évkönyvet birtokolta, és oly sok éven át - talán épp a jövő okulására - meg is őrizte. A helyezettek sorában nem találjuk meg a nevét, és a korabeli címtárak is csak annyit árulnak el róla, hogy klinikai orvos volt, mégpedig nőgyógyász.