Egy népes asztaltársaság két, az egyetemhez közel eső kedvenc törzshely között ingázott. Az egyik a Balaton kávéház volt, a Rákóczi út és a Szentkirályi utca sarkán (ez elsősorban politikus- és újságírótanyának számított, s nagy, kerek asztalához nehezebb volt "bejutni", mint a legelegánsabb kaszinóba), a másik pedig a Múzeum. Pekár Dezső viszszaemlékezése szerint 1893 őszén kezdett rendszeresen itt összejárni az a fiatal tanársegédekből álló kompánia, amely 1899-ben igen hosszú életű és nagyon érdekes intézménnyé alakult. Úgy nevezték magukat: a "Kis Akadémia".

"A társaság nesztora Winkler Lajos, Than professzor tanársegéde volt, az ő bohém személye köré csoportosultak a fiatalabbak - meséli Pekár. - Sokat voltam Winklerrel, … vele együtt közreműködtem Than Károly »A kísérleti chemia elemei« című könyvének sajtó alá rendezésében. A nyári szünidőben is dolgoztunk, s ekkor a munka este 9 órakor kezdődött és éjfél körül rövid Múzeum-kávéházi megszakítással reggel 5-6 óráig tartott. Befejezésül Winkler gordonkáján eljátszott néhány áriát, majd félórai reggeli séta után nyugovóra tértünk."

A zenekedvelő Winkler tanársegéd mellesleg már akkor egyetemi magántanár volt, utóbb a kémia professzora és akadémiai tag lett, de soha nem tett le arról a szokásáról, hogy az éjszaka csöndjében dolgozzék. Kieselbach Gyula vegyész visszaemlékezése szerint a tudományos búvárkodást éjfél és hajnali 3 között szakította meg, "hogy a Múzeum kávéházban elmaradhatatlan szivarjával a szájában újságot olvasson, majd fel-alá sétálgasson egy ideig a Múzeum körúton… Ha ilyenkor összetalálkoztam Winkler Lajossal, gyakran hosszabb ideig is tovább sétált, miközben a nap eseményeiről vagy kisakadémiai és más kérdésekről folyt a beszélgetés. Mikor aztán már nagyon előrehaladt az idő, és az intézete közelében, az egyetem kertje előtt el akartam búcsúzni, Winkler búcsúzás helyett még engem kísért el a lakásom felé az Üllői útig. Az Üllői út sarkán azonban megint nem lett semmi a hazamenetelből, mert most már én tartottam kötelességemnek, hogy visszakísérjem az intézetéig, ahonnan azután ismét ő kísért el az Üllői út sarkáig. Természetesen sok kisakadémikus járt így, ha éjjeli sétája közben találkozott vele…"

Hogy kik voltak a többiek? Mutassunk be néhányat az alapítók közül. Pekár Dezső ekkoriban Eötvös Loránd tanársegéde, később "főgeofizikus", a Báró Eötvös Loránd Geofizikai Intézet alapítója és első igazgatója. Tangl Károly tanársegéd ugyancsak Eötvös mellett - később a Tudományos Akadémia III. osztályának elnöke. Buchböck Gusztáv Than Károly tanársegéde, utóbb akadémikus. Filarszky Nándor a Növénytani Intézetben Jurányi Lajos tanársegéde, később a Nemzeti Múzeum Növénytárának igazgatója, akadémikus… Azután jöttek olyan orvosok, mint Bókay János vagy Heim Pál, néprajzkutatók, mint Biró Lajos, geológusok, mint Lóczy Lajos, meteorológusok, mint Aujeszky László, botanikusok, mint Jávorka Sándor, bölcsészek, mint Szinnyei József, sőt Homicskó Atanáz személyében még egy kiváló karikaturista is.

S hogy voltaképpen mi volt ez a kávéházi asztalnál kigondolt "Kis Akadémia"? Azt mondhatnánk, a Mindentudás Egyetemének előfutára - igaz, valamivel zártabb körben. A fiatal tudósok elhatározták, hogy egymásnak tartanak előadásokat, ki-ki a saját kutatási területéről, de nem csak az adott kérdéskörrel foglalkozó kollégáknak. A sokszor kísérletekkel, sőt már 1899-től vetített képekkel (!) tarkított előadások persze nem kávéházban, hanem az egyetemi tantermekben zajlottak, utána viszont megint a márványasztaloknál vagy éppen valamelyik környékbeli, netán budai vendéglő fehér vagy piros kockás abroszai fölött folytatódott a vita, a beszélgetés, nemegyszer hajnalig. Az elhangzott értekezések egy részét később kis könyvsorozat formájában ki is adták a tagság számára.

1941-ben Förster Rezső "székesfővárosi fővegyész" szerkesztésében jelent meg a Kis Akadémia Könyvtárának 42. kötete, "A Kis Akadémia negyvenkét esztendeje az ezredik előadásig" címmel. A majd\' 650 oldalas könyv nemcsak e páratlan tudományos "önképzőkör" történetét, az elhangzott ezer előadás címét s a 271 előadó névsorát és tudományos életútját tartalmazza, hanem sok vidám anekdotát is azokról az ugratásokról, amelyekkel ezek a komoly szakférfiak gyötörték egymást.

Sétánk egy korábbi állomásán, a Valéria kávéházban találkoztunk már azokkal a "kisakadémikus" orvosokkal, akik ott törték a borsot a kollégák orra alá, elképesztő találékonysággal. A Múzeum kávéház csapata semmiben nem maradt el tőlük. Ők eszelik ki azt a gonosz tréfát, amin aztán hónapokig hahotázik az egyetem, a fél város. Apróhirdetést adnak föl egy napilapban: "egészséges szoptatós dajka felvétetik úriházhoz, jelentkezés délután 3 órakor", s a cím. A jeles fiatal tudós legénylakásán "éppen délutáni álmát alussza, amikor csengetésre riad fel. A csengetés egyre türelmetlenebbül ismétlődik, mire barátunk végre cifra jókívánságokat hangsúlyozva felcihelődik, hogy a csengetőnek ellássa a baját. De már az előszoba mélyén sajátságos hangzavarra figyel fel… egy sereg, nem éppen derűs hangulatú nő, mindegyiknek a karján sivalkodó csecsemő, követelődzik, hogy fogadja már fel dajkának…"

A Múzeum kávéház terasza az 1930-as években